2018. március 8

Ma Bukarestbe érkezik Jeffrey Sachs közgazdász

Az amerikai professzor a világ egyik legjelentősebb gazdasági szakembere, a szegénység elleni küzdelem elismert kutatója. Jeffrey Sachs a kormány által szervezett „Gazdasági növekedés és fenntartható fejlődés” elnevezésű konferencián fog beszédet mondani, ugyanakkor találkozik Eugen Teodorovici pénzügyminiszterrel és Borbély Lászlóval, a Fenttarható Fejlődési Ügyosztályt vezető államtanácsossal. Délután a közgazdász találkozik a Közgazdasági Akadémia diákjaival, holnap pedig Kolozsvárra látogat. (Rador Hírügynökség)

Házkutatások Argeş megyében

Ma reggel feltételezett uzsorásoknál, illetve kereskedelmi társaságok sérelmére elkövetett lopással gyanúsított személyeknél tartottak házkutatásokat – közölte a Román Rendőrség. A nyomozók szerint a gyanúsítottak 2012 óta folyósítottak uzsorakamatra kölcsönöket magánszemélyeknek. Ugyanakkor azzal is vádolják őket, hogy az elmúlt évvel kezdődően különböző javakat tulajdonítottak el Argeş megyei kereskedelmi társaságoktól. Az eljárást követően várhatóan 28 személyt fognak bekísérni a Curtea de Argeş-i rendőrségre. (Radio România Actualităţi)

Teodor Meleşcanu Horvátországba látogat

A külügyminiszter ma kezdődő kétnapos látogatása során Splitben felavatja Románia tiszteletbeli konzulátusát és találkozik Kolinda Grabar Kitarović államfővel, a miniszterelnökkel, a parlament elnökével, a Külügy- és Európai Ügyek miniszterével és Horvátország Gazdasági Kamarájának elnökével. A közszolgálati rádió szerkesztőjének, Carmen Gavrilă-nak a tájékoztatása szerint Teodor Meleşcanu programja keretében ellátogat egy zágrábi román ortodox templomba, amelyet a Horvát Katolikus Egyház bocsátott a helyi román közösség rendelkezésére. A miniszter ugyanakkor találkozik a Horvátországi Románok Egyesületének vezetőségével. A látogatás alkalmával Románia Külügyminisztériumának és Horvátország Külügy- és Európai Ügyek Minisztériumának tárcavezetői együttműködési megállapodást írnak alá. (Radio România Actualităţi)

Megkezdődött az elemisek iskolai beiratkozása a 2018-2019-es tanévre

Az előkészítő osztályokba azok a gyerekek írathatók be, akik 2018. augusztus 31-ig betöltik a hatodik életévüket. Azok akik a fenti dátum után érik el ezt az életkort csak abban az esetben írathatók be, ha a pszichoszomatikus fejlettségük felmérése alapján alkalmasnak tartják őket arra, hogy sikeresen befejezzék az előkészítő évet. A beiratkozáshoz szükséges űrlap elektronikus formátumban, online rendszerben, vagy közvetlenül a tanintézetek titkárságain is kitölthető. A beiratkozások első szakasza március 26-án zárul. Ezt követően kerül sor április 12. és 18. között a második szakaszra, amikor a betöltetlen helyekre lehet beíratni a gyerekeket. (Rador Hírügynökség)

SMS-ben értesítik a lakosokat az útleveleik lejártáról

A Belügyminisztérium és a Külügyminisztérium által működtetett és tegnap üzembe helyezett informatikai rendszer akkor figyelmezteti az útlevelek tulajdonosait, amikor okmányaik érvényességi ideje a végéhez közeledik. A szaktárcák közleménye szerint a szolgáltatásban azok részesülnek, akik a legutóbbi útlevéligénylésük alkalmával megadták a telefonszámukat is. Ők három hónappal útlevelük lejárta előtt figyelmeztetést fognak kapni egyben pedig arra ösztönzik őket, hogy idejében újítsák meg úti okmányaikat annak érdekében, hogy elkerüljék a nyáron szokásos torlódásokat. (Rador Hírügynökség)

Az Európai Ügyek minisztere, Victor Negrescu tegnap találkozott David Davis-al, Nagy Britannia Európai Unióból való kilépésének miniszterével

A találkozót követően Victor Negrescu kijelentette, hogy Románia számára a legfontosabb az, hogy a Nagy Britanniában dolgozó vagy ott tanuló román állampolgárok jogai ne sérüljenek. Az Európai Ügyek Minisztériumának közleménye szerint David Davis megerősítette, hogy Nagy Britannia be fogja tartani a tárgyalások első szakaszában vállalt kötelezettségeit és aláhúzta, hogy a londoni kormány megbízható garanciákat adott arra nézve, hogy az európai állampolgárok és azok családjainak a jogai nem fognak csorbulni. Victor Negrescu úgy nyilatkozott, hogy Románia továbbra is egy kiegyensúlyozott megállapodás megkötése révén szorosan együtt kíván működni az Európai Unióval és Nagy Britanniával. (Radio România Actualităţi)

Székely Ervin, Rador