2018. április 3

Klaus Iohannis elővigyázatosságra intette a kormányt gazdaságpolitika terén
Klaus Iohannis államfő kedden megbeszélésre hivta a miniszterelnököt és a munkaügyi minisztert. Az első negyedév végéhez érve a felek megvitatták a közalkalmazottak bérezésére vonatkozó törvény hatását, a PSD-ALDE kormánykoalició által tett vállalások szellemében. “A társadalombiztositási hozzájárulás terhének munkáltatóról az alkalmazottra való átruházása és a béradó csökkentése mostanig a nettó fizetések jelentéktelen növekedéséhez vezetett”, mondotta az államelnök, elővigyázatosságra intve a kormányt a gazdaságpolitika terén. Az Elnöki Hivatal közleménye szerint a találkozón Viorica Dăncila miniszterelnök és Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter megerősitette, hogy a kormány célja a 153/2017 számú törvény által meghatározott bérkeret fenntartása. A kormány két képviselője biztositotta az államfőt afelöl, hogy van fedezet az egységes bértörvényben előírtak alkalmazására. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.03)
Az Alkotmánybiróság elfogadta a PNL és az USR óvását
Az Alkotmánybiróság keddi döntése értelmében alaptörvénybe ütköző az a határozat, amellyel a parlament különbizottságot alakított a kormányőrség (SPP) igazgatója, Lucian Pahonțu tábornok tevékenységének kivizsgálására. Az alkotmányossági óvást a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR terjesztette be, arra hivatkozva, hogy nem hozható létre parlamenti bizottság egyetlen ember cselekedeteinek vizsgálatára. Az alkotmánybíróság helyt adott az ellenzéki óvásnak, és ezzel megsemmisítette a különbizottság megalakításáról szóló parlamenti határozatot. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.03)
Kövesi: az együttműködési megállapodás nem biztosított nagyobb hatáskört egyik intézménynek sem
A legfőbb ügyészség és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) közötti együttműködési megállapodás nem biztosított a törvény által előirányzott nagyobb hatáskört egyik intézménynek sem, hiszen a megállapodás alapjául az alkotmány, a bűntetőeljárási törvénykönyv, 16 szabályozó rendelkezés és a Legfelsőbb Védelmi Tanác kilenc határozata szolgált – hangsúlyozta kedden Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész. “A megállapodás nem tulajdonitott több jogot a két intézménynek és a protokollba foglaltak a törvény által előirányzott kötelességekre utalnak. E megállapodás megkötése révén kialakult egy egységes procedúra arra vonatkozóan, hogy mindenki ugyanazon eljárás szerint dolgozzon. Ilyen meggondolásból kötöttek megállapodást a SRI-vel az igazságügyi rendszerben működő más intézmények is”, magyarázta Laura Kodruta Kövesi. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.03)
Lakossági konzultáció Kisinyovban,  Moldova Köztársaság és Románia egyesüléséről
Kisinyovban lakossági konzultációt tartanak Moldova Köztársaság és Románia egyesüléséről. A közvéleménykutatásban részvevőknek IGEN-nel vagy NEM-el kell válaszolniuk. A felmérés április 14-ig tart és az Európai Társadalompolitikai Központ szakemberei végzik, akik házról-házra járva kérdezik meg az egyesüléséről Kisinyov lakosait. Ezenkivül a lakosok online formában is kifejezhetik opciójukat a www.decid.md e-mail cimen, közölte a Kisinyov Rádió. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.03)
Hatályba helyezték az egészségügyi keretszerződést
Április 1-től érvényes az új egészségügyi keretszerződés. Ennek értelmében  július 1-től a biztositott személyek bármelyik – az  egészségbiztositási rendszerrel szerződést kötött –  gyógyszertárnál kiválthatják a kompenzált vagy ingyenes gyógyszereket. Mostanig az illető gyógyszertárnak azzal az  egészségbiztositó pénztárral kellett szerződéses viszonyban állnia, amelyhez a receptet kiállitó orvos is tartozott. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.03)