2018. április 12

Javítások az Otopeni-i Repülőtéren

Az Országos Repülőtér Társaság ma kezdi el a munkálatokat a repülőgépek parkolóállásain és a futópályákhoz vezető gurulóutakon, amelyeken itt-ott gödrök keletkeztek. A munkálatok nem akadályozzák a légi forgalmat. A jövő hónaptól kezdődően javítás alá kerül az egyik futópálya is, amelyet akkor csak 60%-osan lehet csak kihasználni – tájékoztatta a közszolgálati rádiót Alexandru Lancuzov riporter. Az Otopeni-i repülőtéren naponta átlag 200 repülőgép száll le, illetve fel. (Radio România Actualităţi)

Az új nyugdíjtörvény tervezetét még ebben a törvényhozási ülésszakban a parlament elé terjeszthetik

Ezt követően a jogszabály tervezetét egy hónapos közvitára bocsátják. Ezt tegnap este nyilatkozta Lia Olguţa Vasilescu az egyik televíziós csatorna műsorában. A miniszter-asszony hozzátette, hogy a nyugdíjpont értéke 1775 lejre emelkedik 2020-ig, amikor a választások lesznek. Mint ismeretes egy a tavalyi év végén elfogadott jogszabály értelmében július 1-től a nyugdíjpont értéke 1100 lej lesz, ami tíz százalékos emelkedést jelent a jelenlegi szinthez képest. (Rador Hírügynökség)

Romániába látogatott a francia külügyminiszter

Jean-Yves Le Drian-t ma fogadja Klaus Iohannis államfő, Viorica Dăncilă miniszterelnök-asszony és tárgyalásokat folytat kollégájával, Teodor Meleşcanu román külügyminiszterrel. A külügyminiszter látogatására akkor került sor, amikor Emmanuel Macron Franciaország elnöke a tagországok minél szélesebb körű támogatását szeretné megnyerni az Európai Unió intézménye és működési reformjának a megvalósításához. (Rador Hírügynökség)

Román rövidfilm a Cannes-i Cinefondation Fesztiválon

A „Kék és piros egyenlő arányban” című filmet a kizárólag fiatal tehetségek számára fenntartott kategóriába válogatták be. A filmet a Bukaresti „I. L. Garagiale” Színház és Filmművészeti Országos Egyetemen készítették, rendezője az egyetem végzős hallgatója Georgiana Moldoveanu. (Radio România Actualităţi)

Ma kezdődik a „Radio Fiction Desk” elnevezésű versenyprojekt 4-ik kiadása

A Román Rádiótársaság által szervezett pályázat célja az, hogy a bukaresti középiskolák színjátszó csoportjainak közreműködésével rádiójátékokat készítsenek. A felkészítő időszakok végén a diákok előadásait rögzítik a Román Rádiótársaság stúdióiban. (Rador Hírügynökség)

Az Izraeli Holokauszt Napjára emlékeztek Bukarestben

A rendezvényre tegnap került sor a fővárosi Zsidó Közösségi Központban. A résztvevők kifejtették, hogy a Holokausztnak rémes következményei voltak, s ezekkel azért kell szembesülni, hogy ne ismétlődhessenek meg. Hat gyertyát gyújtottak meg a zsidó áldozatok emlékére, a hetediket pedig a Holokauszt más vallású áldozataira emlékezve – jelentette a helyszínről a közszolgálati rádió riportere, Angela Cerven. (Radio România Actualităţi)

A jövőben a kormány nagyobb figyelmet fordít a beruházásokra

Ezt Viorica Dăncilă miniszterelnök-asszony mondta egy televíziós műsorban, hozzátéve, hogy ennek érdekében a kormány módosítani akarja a magán- és a közszféra partnerségéről (PPP) és a közbeszerzési eljárásokról szóló törvényeket. A kormányfő ugyanakkor kijelentette, hogy a fizetések országos szinten nőttek. Ezen belül az egészségügyben március 1-től a béremelés mértéke 75 és 120 százalék közötti volt. Az oktatásban ez az arány 20%-os volt, következésképpen nem a bérek csökkenéséről, hanem azok növekedéséről kell beszélnünk – mondta Viorica Dăncilă. (Rador Hírügynökség)

Székely Ervin, Rador