2018. április 19

Klaus Iohannis: Románia fő célkitűzése a nemzetbiztonság erősitése

„Az európai biztonságot jelenleg a keletről mutatkozó ellenséges magatartás is fenyegeti. A Fekete-tenger térsége, amely a NATO és az EU keleti, illetve déli szomszédságának kereszteződésében található, sajátos biztonsági kihívással szembesül: a “befagyott” és aktív regionális konfliktusokkal, új kibernetikai, hibrid és terrorista fenyegetésekkel, illetve az illegális migrációval”, hangsúlyozta  Klaus Iohannis államfő csütörtökön az elnöki hivatalban „Dél-Kelet-Európa biztonsága” témakörrel tartott szemináriumon .Az emlitett kihivásokra és veszélyre utalva, Klaus Iohannis kijelentette, hogy Romániának erősítenie kell szerepvállalását a NATO-ban, együttműködését stratégiai szövetségeseivel, és ösztönöznie kell az amerikai katonák romániai hadgyakorlatait.”Románia a méltányos, közös tehervállalás alkalmazását támogatja és eleget tesz kötelezettségvállalásának, mely szerint a hazai össztermék (GDP) 2 százalékát védelmi kiadásokra forditja”, fűzte hozzá az államelnök. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.19)

Az olasz kormányfő bukaresti látogatása

Viorica Dăncilă kormányfő csütörtökön, a Victoria palotában megbeszélést folytatott olasz kollogéjával, Paolo Gentilonival. A találkozót követő közös sajtóértekezleten a román miniszterelnök elmondta, hogy a román-olasz kereskedelmi cserék értéke a tavaly elérte a 14 miliárd eurót, ami rekord szintnek számit az utolsó évtizedben. „Románia és Olaszország kiváltságos partenerek, szilárd alapokra épülő kapcsolatokat ápolnak a kultúra és a történelem terén. Ugyanakkor mindkét ország meglátása azonos Európa tekintetében, nevezetesen egy egységes, összetartó és erős Európa kiépitését szorgalmazzák”, hangsúlyozta Viorica Dăncilă.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.19)

A Sanitas Szakszervezeti Szövetség kidolgozta a tiltakozási ütemtervet

A Sanitas Szakszervezeti Szövetség országos tanácsa csütörtöki ülésén elfogadta a pótlékok 30%-ra való korlátozása szülte elégedetlenség miatti tiltakozások ütemtervét, amelyről Iulian Pope szakszervezeti alelnök számolt be. A program szerint április 26-án tüntetést tartanak a fővárosban, május 7-én figyelmeztető sztrájkot és május 18-án általános sztrájkba lépnek.A Sanitas alelnöke kifejtette, az egységes bértörvény módosítását követelik, nem a pótlékokra vonatkozó szabályozás megváltoztatását, amit kilátásba helyezett a munkaügyi miniszter.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.19)

Megszavazta az egyesülést a két marosvásárhelyi állami egyetem szenátusa

Mind a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE), mind a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem szenátusa megszavazta tegnap a két oktatási intézmény egyesülését. Az elfogadott dokumentum szerint az egyesülés a Petru Maior Egyetemnek a MOGYE általi bekebelezésével történik. Az így létrejövő tanintézet a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetem nevet fogja viselni. A dokumentum melléklete szerint az egyesüléssel a felsőoktatás hatékonyságát, versenyképességét, nemzetközi láthatóságát és az intézmény gazdaságos működtetését szeretnék elősegíteni.A dokumentum leszögezi, hogy az új intézmény megőrzi a MOGYE multikulturális jellegét, “és mindent megtesz a román, magyar, angol és más világnyelveken való oktatás konzerválásáért”.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.19)

Rozália Gănciulescu