2018. május 22

A Honvédelmi Minisztérium meghosszabbította az önkéntes tartalékosok ez évi sorozását és válogatását

Az érdekeltek ezért június 8-a helyett, június 22-ig iktathatják felvételi kérelmüket. Érdeklődni a megyei (a főváros esetében a kerületi) katonai központokban lehet. Ebben az évben 3400 betöltetlen helyre várnak tartalékos önkénteseket, ezek közül hozzávetőleg hely a 380 tisztek, 680 katonai szakértők és 2200 hely pedig honvédek, őrvezetők, tizedesek és szakaszvezetők számára van fenntartva. (Radio România Actualităţi)

Ma várható ítélet a Legfelsőbb Bíróságon Călin Popescu-Tăriceanu ügyében

A Szenátus elnökét hamis tanúvallomás megtételével és a bűnsegédlettel vádolják, amelyet a Snagov-i erdőterület és a Băneasa-i farm egy részének illegális visszaszolgáltatása kapcsán lezajlott perben követett volna el. A legutóbbi tárgyaláson az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyésze három év letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte a politikusra. Călin Popescu-Tăriceanu azt állította, hogy a DNA ügyészek vádjai „a valóság meghamisításán és súlyos ellentmondásokon alapulnak”. A Szenátus elnöke ellen 2016-ban emeltek vádat. (Rador Hírügynökség)

Bűnvádi eljárás indult az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály Ploieşti-i kirendeltségének vezetője, Lucian Onea és az intézmény volt ügyésze Mircea Negulescu ellen

Ezt igazságügyi forrásokra hivatkozva közölte a közszolgálati rádió riportere, Mădălina Verman. A Legfőbb Ügyészség Oneat és Negulescut az igazságügyi hatóságok visszaélésszerű joggyakorlás révén történt félrevezetésével gyanúsítja. A Legfőbb Ügyészségen holnap fogják kihallgatni Lucian Oneat és pénteken Mircea Negulescut. Az intézmény közlése szerint jelenleg egy bűnvádi feljelentés és a DNA Ploşeşti-i kirendeltségen rögzített felvételek alapján kezdődött meg a nyomozás ebben az ügyben. Előzőleg az egyik televízió hangfelvételeket közölt Lucian Onea és Vlad Cosma, volt képviselő beszélgetéseiről. (Radio România Actualităţi)

Ma Ion Iliescut ismét beidézték a Legfőbb Ügyészségre az úgynevezett „Forradalom dosszié” ügyében

A volt államfőt az emberiség ellen elkövetett bűncselekményekkel vádolják. A feltételezett bűncselekményeket Ion Iliescu a Nemzeti Megmentési Front elnökeként 1989 december 27-31 közötti időszakban követhette el. Ebben az ügyben hasonló váddal nyomozás folyik Petre Roman volt miniszterelnök és Gelu Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes ellen is. Az elmúlt év decemberében az ügyészek bejelentették, hogy sikerült tisztázniuk a Ceauşescu-házaspár szökésének körülményeit és az azt követő katonai diverziót, amely több halálesetet követelt. A volt államfő nem nyilatkozott a sajtónak akkor, amikor megérkezett a Legfelsőbb Ügyészségre. (Radio România Actualităţi)

Ma folytatja Bákó megyei látogatását Corina Creţu

A regionális politikákért felelős európai biztos az európai pénzalapok miniszterével, Rovana Plumb-al együtt lakossági fórumon vesz részt a helyi Vasile Alecsandri Egyetemen. Tegnap Corina Creţu Viorica Dăncilă miniszterelnök-asszonnyal együtt a megyeközpontok polgármestereivel találkoztak. A megbeszéléseken a városfejlesztésre szánt európai alapok lehívásának kérdéseiről volt szó. A találkozón az európai biztos ismételten felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy tegyenek további erőfeszítéseket annak érdekében, hogy az európai pénzek ne menjenek veszendőbe. A politikus beszélt továbbá a pályázatok elbírálási eljárásának egyszerűsítéséről és felgyorsításáról. (Rador Hírügynökség)

Székely Ervin, Rador