2018. június 12

Klaus Iohannis államfő a Velencei Bizottság küldöttségével találkozott a Cotroceni palotában
Klaus Iohannis államfő a Velencei Bizottság küldöttségével találkozott kedden, a Cotroceni palotában. A tegnaptól kétnapos hivatalos látogatáson Romániban tartózkodó küldöttség a román államelnökkel az igazságügyi törvények módositásairól folytatott megbeszéléseket. A Velencei Bizottság delegációja ugyancsak kedden találkozik az igazságügyi törvényekkel foglalkozó parlamenti különbizottsággal is, amelyet Florin Iordache szociáldemokrata képviselő vezet. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.12)
Rosszul teljesit Románia az európai pénzek lehivásában
Rovana Plumb, az európai alapokért felelős miniszter elismerte, hogy nagy késések vannak a közúti- és vasúti infrastruktúrára forditandó európai alapok lehivásában, de – mint mondotta –  nem fenyeget a Romániának szánt összegek elvesztésének veszélye. A parlamenti szakbizottság tagjaival folytatott megbeszélések után Rovana Plumb megjegyezte, hogy azonositották a problémákat és ezeket kedden  megvitatja az Európai Bizottság és az Európai Befektetési Bank képviselőivel is. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.12)
Romániában 5,41 százalékra emelkedett májusban az éves inflációs ráta
Öt éve volt ilyen magas az infláció Romániában. Az infláció növekedését az élelmiszertermékek csaknem 4%-al, mig a nem élelmiszertermékek 7,75%-al való drágulása váltotta ki. Ennél nagyobb – 5,65% – inflációs értéket legutóbb 2013-ban regisztráltak. Áprilishoz képest a fogyasztói árak 0,47 százalékkal emelkedtek, miután a nem élelmiszerek 0,58 százalékkal, az élelmiszerek 0,54 százalékkal, mig a szolgáltatások 0,10 százalékkal drágultak. A központi bank (BNR) az idén egész évre 3,6 százalékos inflációra számít. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.12)
A külföldről importált zöldségek és gyümölcsök sokkal drágábbak a hazai termékekhez viszonyitva
A hazai termékekhez viszonyitva az importból származó zöldségek és gyümölcsök sokkal drágábbak a román piacon. Dragoş Vasile, a Versenyhivatal tanácsosa szerint Románia züldség-gyümölcs-importra szorul, mivel a román termelők nem rendelkeznek olyan felszerelésekkel – válogató- osztályozó gépek, raktározási lehetőségek -, amelyek lehetővé teszik az igénynek megfelelő termék-mennyiség piacra szállitását. Mint hozzáfűzte, 2016-ban platformot hoztak létre 64 élelmiszer-kategória es 128 termék ármozgásának monitorizálására és e célból az adatokat hat kiskereskedőtől hetente gyűjtik be. (RADOR HIRÜGZNÖKSÉG – 06.12)
A Duna-deltában megjelent az afrikai sertéspestis
Az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóságok afrikai sertéspestis virusát azonositották házi sertésekben, a Duna-deltában, az ukrán határ szomszédságában található Ceatalchioi és Sălceni falvakban.  Az állatorvosok a ferőzött állatokat leölték és tiz kilométeres körzetben megfigyelés alá vonták az állatállományt, tájékoztatott a román rádió helyi tudósitója. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.12)