2018. október 15

Klaus Iohannis olaszországi látogatása
Klaus Iohannis államelnök hétfőn az olasz állam magas rangú tisztségviselőivel tartott találkozóval folytatta olaszországi látogatását.A román elnököt vasárnap az olaszországi román közösség töb száz tagja fogadta, és részt vett a római Traianus oszlopnak a román nemzeti zászló szineiben történt kivilágitásán. Klaus Iohannis látogatása alatt hivatalos megbeszélést folytat Sergio Mattarella olasz elnökkel a két ország konszolidált stratégiai partnerségéről, valamint európai, nemzetközi és biztonsági együttműködésről. A két államfő véleményt cserél az európai agenda időszerű kérdéseiről, az EU Tanácsa soros elnökségének Románia általi átvételének kontextusában.A román államelnököt fogadja a miniszerek tanácsának elnöke, valamint a szenátus és a képviselőház elnökei. Klaus Iohannis kedden részt vesz a román-olasz üzleti fórum megnyitóján. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.15)
A kormány elfogadta az igazságügyi törvényeket módositó sürgösségi rendeletet
A hétfői rendkivüli kormányülésen elfogadták az igazságügyi törvényeket módositó és kiegészitő sürgösségi rendeletet, közölte a kormányülést követően Tudorel Toader igazságügyi miniszter.”Az elfogadott kormányrendelet egybehangolja a nemrég módosított három igazságügyi törvény – a bírók és ügyészek jogállását szabályozó, az igazságszolgáltatás működéséről, valamint a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) megszervezéséről és működéséről szóló jogszabály – egyes előírásait, amelyeket ugyanakkor a Velencei Bizottság ajánlásaival és a Legfelsőbb Birói Tanács (CSM) irásban közölt kéréseivel is harmónizálják, magyarázta a tárcavezető. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.15)
Hétfőn megkezdődött a közbeszerzési eljárás a Ploieşti-Brassó autópályára
Hétfőn megkezdődött a közbeszerzési eljárás a Ploieşti-Brassó autópályát megépitő vállalat kijelölésére. A sztrádaszakaszt köz-magán társulással valósítják meg, ami azt jelenti, hogy a vállalkozó útdijat állapithat meg. A licitre harminc napig lehet jelentkezni, mig a beérkezett ajánlatokat két hónap alatt vizsgálják meg.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.15)
A románok 65%-a soha nem járt reumatológus szakorvosnál
Több mint 600 ezer román (a lakosság 3%) – amelyből 2.000 gyermek – szenved reumás vagy izületi betegségben. A lakósság egyrésze a reumás fájdalmakat öregségi betegségként értelmezi, amelyeket – meggyőződésük szerint – a hideg és a nedvesség idézi elő, és mindössze 18%-a viszonyul a hátfájáshoz, mint krónikus betegséghez. Az Izületi Fájdalmak elleni küzdelem Világnapja alkalmából a Reumás Betegségek ellen küzdő Román Liga és a Román Reumatológiai Egyesület, a Reumás Fájdalmak Európai Ligája égisze alatt a “Don`t Delay, Connect Today” elnevezés alatt szervezett kampányt a lakósság tudatositásának érdekében a reumás vagy izületi betegségekről, valamint e betegségek társadalmi-gazdasági hatásairól. A lakósság tudatositása érdekében a román liga és egyesület egy tanulmány előzetes adatait is közölte arról, hogy miként viszonyulnak a románok a gyuladásos hátfájáshoz, amely a reumás betegségek leggyakoribb formája. A Reumás Betegségek ellen küzdő Román Liga kérésére az iSense Solutions által a romániai aktiv városi lakosság körében 2018 szeptembere és októbere között végzett kutatásból kiderült, hogy a 18 év életkor feletti, internethasználó felnőtt lakósság számára a családorvos fontos szerepet tölt be a diagnózis megállapitásában és a páciens szakorvoshoz való küldésében. A románok 66%-a válaszolta azt, hogy az utóbbi egy évben  volt családorvosnál megelőző vizsgálatra. A válaszadók 65%-a soha sem volt reumatológusnál és úgy vélte, hogy erre nincs szüksége. A reumás és izületi betegségek globális szinten a legnagyobb kihivást jelentik; mintegy 1,7 miliárd ember szenved e betegségben és számuk az utóbbi 20 évben 45%-al nőtt. A reumás betegségekben szenvedők körében a munkanélküliség hármszor nagyobb, a lakósság más kategóriáihoz viszonyitva.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.15)