2018. november 8

Manfred Webert választották az EPP csúcsjelöltjévé

Manfred Webert, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusát választották meg csütörtökön, az Európai Néppárt (EPP) helsinki kongresszusán az EPP csúcsjelöltjévé az Európai Bizottság elnöki posztjára. Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke – akinek politikai alakulata tagja ennek a pártcsaládnak – kihangsúlyozta, hogy Romániának továbbra is hozzá kell járulnia a Európai Unió megerősitéséhez. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő (RMDSZ, EPP) szerint az EU Helsinkibe megerősitette az európai nemzeti kisebbségek jogai védelmének szükségességét.”Úgy gondoljuk, hogy elértük céljainkat az EPP-kongresszuson, amelyek elsősorban Erdély és Románia fejlődésére, valamint az Európai Unió jövőjére vonatkozó projektjeink és programjaink megismertetéséről szóltak”, fűzte hozzá az EP-képviselő.Siegfried Mureşan liberális európai parlamenti képviselő úgy vélekedett, hogy „Manfred Weber a fiatal politikus nemzedékhez tartozik, 46 évesen az európai politika jövőjét képviseli”. Weber a szavazáson jelentős többséggel, 619-ből 492 szavazattal győzött ellenjelöltje, Alexander Stubb volt finn miniszterelnök felett. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.08)

A Vajdahunyadi Energetikai Komplexum jogtalanul kapott állami támogatást

Az Európai Bizottság megállapitotta, hogy a Vajdahunyadi Energetikai Komplexum közalapokból finanaszirozott négy kölcsön révén inkompatibilis támogtásba részesült a román állam részéről, mintegy 60 millió euró értékben. Romániának rekuperálnia kell a jogtalanul folyósitott támogatást és az emlitett összegre járó kamatot.Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős európai biztos szerint egy kormány csakis akkor támogathat ergy nehéz helyzetbe került vállalatot, ha az konkrét átszervezési tervvel rendelkezik és hozzájárul az átszervezési költségekhez. A Vajdahunyadi Energetikai Komplexum esetében ezek a feltételek nem teljesültek, állapitotta meg az Európai Bizottság, amely úgy véli, hogy a közalapból folyósitott kölcsönök nyomán a vállalat olyan gazdasági előnyökhöz jutott, amelyek nem illették meg.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.08)

Az Európai Bizottság csökkentette a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó várakozását

Az Európai Bizottság (EB) 4,5%-ról 3,6%-ra csökkentette a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó várakozását. Az EB által csütörtökön közzétett őszi prognózis szerint a következő időszakban a belföldi fogyasztás várhatóan csökkenni fog, mivel a béremelések is mérséklődnek és a magas infláció kedvezőtlenül befolyásolja az állampolgárok vásárlóerejét. Az Európai Bizottság 2019-re 3,8 százalékos gazdasági növekedést valószínűsített a tavasszal közölt 3,9 százalék helyett, mig 2020-ra 3,6 százalékos gazdasági növekedéssel számol.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.08)

A szenátus elé került Călin Popescu-Tăriceanu mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozó kérés

A szenátus megkapta a legfőbb ügyész kérését Călin Popescu-Tăriceanu mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozóan, közölte csütörtökön Claudiu Manda, a szenátus alelnöke, megjegyezve, hogy egy beszámolót és dokumentumokból álló 73 kötetet kapott, melyeket a szenátus állandó bűrója elé terjesztenek.A legfőbb ügyészség kéréséről a szenátus dönt, titkos szavazással. A korrupcióellenes ügyészség Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnököt kenőpénz elfogadásával gyanúsítja. A gyanú szerint a Tăriceanu tízszázalékos részesedést, azaz mintegy 800 ezer dollárt kapott közvetítőkön keresztül egy osztrák cégtől, amiért közbenjárt, hogy a cégnek a román állammal kötött szerződéseit újabb mellékletekkel egészítsék ki. Az összeget offshore cégekkel kötött fiktív szerződések révén bocsátották a gyanúsított rendelkezésére, aki állítólag egy választási kampány költségeit fedezte belőle.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.08)

Rozália Gănciulescu