2018. november 25

Mintegy 30 ezer személy vett részt ma a bukaresti Nemzet Megváltása ortodox katedrális felszentelésén.

A több mint kétezer meghívott között volt Viorica Dăncilă miniszterelnök, Valer Dorneanu alkotmánybírósági elnök és több más politikus. A katedrális belsejében csak a meghívottak számára volt ülőhely, az ország minden szegletéből érkezett ortodox hívek tízezrei – akik közül sokan népviseletbe öltöztek, és román zászlókat lengettek – a székesegyház előtti térről követték végig a ceremóniát, óriáskivetítőkön keresztül.

A székesegyház előterében már tegnap délután elhelyezték a románság védőszentjének tartott Szent András ereklyéjét, valamint Szent Katalin alexandriai vértanú ereklyéjének egy darabját.

A liturgia alaptézisét Bartolomeo, a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriachátus pátriárkája mondta el, aki kiemelte, hogy a vallásszabadság körülményei között, a kommunizmus bukása után a románoknak sikerült megvalósítaniuk évszázados álmukat. Az egyházfő úgy vélte, hogy Nemzeti Katedrális a hit és a keresztény identitás szimbóluma. Az elkövetkező napokban Szent Andás napjáig (november 30-ig) a katedrálist megnyitják az érdeklődők előtt is. Szent András napján hivatalos szertartást tartanak.

A Nemzet Megváltása székesegyház alapkövét 2007. szeptember 29-én helyezték el, majd 2010 végén elkezdődtek az építési munkálatok. Mostanra 95 százalékban készült el a katedrális, amelynek megépítésére eddig hozzávetőlegesen 110 millió eurót költött a román állam és a román ortodox egyház. (Rador Hírügynökség / Marosvásárhelyi Rádió)

Több mint száz személy szorult orvosi ellátásra a Nemzet Megváltása ortodox katedrális felszentelésének ünnepségén

A Sürgősségi Helyzetek Bukarest-Ilfov megyei Felügyelőségének tájékoztatása szerint a SMURD sürgősségi egészségügyi ellátást biztosító egységei a helyszínen ellátták a rászorulókat, hármat közülük pedig kórházba szállítottak. A rendezvényen hozzávetőleg 30.000 személy vett részt. Rajtuk kívül 2000 hivatalos meghívott is jelen volt a katedrális felszentelésén. Többen akkor sérültek meg, amikor a hívek egy része át akarta törni a csendőrkordont és dulakodás támadt a rendfenntartók és az eseményen részt vevők között. (Rador Hírügynökség)

Közlekedési korlátozások a fővárosban

Ma este 20.00 óráig a rendőrség korlátozza a járműforgalmat a Nemzet Megmentése katedrális környékén. A rendelkezés értelmében a Splaiul Independenţei, Bulevardul Libertăţii, Bulevardul Unirii, Bulevardul Naţiunile Unite és a Tudor Vladimirescu utcák bizonyos szakaszait lezárják a forgalom elől. (Rador Hírügynökség)

Csökken a munkanélküliség

Az előző hónaphoz képest az országos szinten nyilvántartott munkanélküliek száma 0,07%-al csökkent – adta hírül ma az Országos Munkaerő Ügynökség (ANOFM) az intézmény honlapján. Ennek értelmében októberben valamivel több mint 290.000 embernek nem volt munkahelye, s ez a szám 6500-al kevesebb, mint szeptemberben volt. Az ügynökség ugyanakkor kiemeli, hogy az év eleje óta több mint 240.000 ember talált munkát az ANOFM révén. A szóban forgó alkalmazottak legnagyobb része érettségizett, 45 év fölötti férfi. A legtöbb munkavállaló Bukarestben talált munkát. A fővárost Temes, Suceava, Neamţ, és Iaşi megyék követik. (Rador Hírügynökség)

Állami kötvényeket bocsát ki a Pénzügyminisztérium a Centenárium alkalmából

A kötvényeket november 26-a és december 14-e között vásárolhatják meg az érdeklődők. Egy kötvény nominális értéke 1 lej és legkevesebb két év múlva lehet visszaváltani. A kötvényekre az állam 4,5%-os adómentes kamatot fizet. Ez a harmadik kötvény-kibocsátás, amelyet a Tezaur (Kincstár) elnevezésű program keretében CENTENAR (Centenárium) néven bonyolítanak le. A felvásárlási időszak lejárta után a Pénzügyminisztérium sorshúzást tart a kötvénytulajdonosok között. Ennek keretében 1000 vásárló egy további 5000 lejes jutalomban részesül. (Radio România Actualităţi)

Erwin Szekely