2018. december 12

Bizalmatlansági indítványt nyújt be a héten a kormány ellen az ellenzék

Ezt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Ludovic Orban jelentette be tegnap. A pártelnök szerint erre azért van szükség mert a Viorica Dăncilă által vezetett kabinet az ország történelmének eddigi leggyengébb kormánya, ezért egy sokkal jobbra kell cserélni, olyanra, amelyik képes jó körülmények között ellátni az Európai Tanács elnökségét. Orban szerint olyan kormányra van szükség, amely a legjobb eredményeket képes elérni az európai színtéren a január elsejével kezdődő és hat hónapig tartó román elnökség ideje alatt.

Az ALDE elnöke, Călin Popescu-Tăriceanu a közszolgálati rádió tudósítójának, Carmen Gavrilă-nak nyilatkozva elmondta, hogy a bizalmatlansági indítvány elfogadásának nincs esélye, hiszen nem változott meg a parlamenti többség, még akkor sem, ha a közelmúltban négy szociáldemokrata képviselő kilépett a pártjából. A Szenátus elnöke azt mondta, hogy számításai szerint mintegy 50 szavazata hiányzik az ellenzéknek ahhoz, hogy a két ház együttes ülése elfogadja a kezdeményezést. Megítélése szerint az Európai Tanács elnökségének átvétele előtt különösen fontos az ország politikai stabilitásának megőrzése. A kormány esetleges bukása ilyen körülmények között nagyon rossz lenne az ország szempontjából. (Rador Hírügynökség)

Viorica Dăncilă miniszterelnök-asszony tegnap hivatalában fogadta Ivan Brajovic-ot, a montenegrói parlament elnökét

A megbeszélések során elemezték a két ország együttműködési lehetőségeit, elsősorban gazdasági vonatkozásban. A találkozóról kiadott sajtóközlemény sorra veszi az együttműködés fejlesztésének lehetséges eszközeit. Olyan ágazatokról volt szó, mint az energia, idegenforgalom, kultúra és oktatás. Viorica Dăncilă kifejtette, hogy az Európai Tanács soros elnökségének ellátása idején Románia támogatni fogja Montenegró és az Európai Unió közötti csatlakozási tárgyalások előmenetelét. (Rador Hírügynökség)

A Hunyadi Energiakomplexum átszervezése során több mint 500 személy elveszíti munkahelyét és vesz részt az állami átképzési programban

A közszolgálati rádió tudósítója Ilie Pintea arról számolt be, hogy a mai nappal 508 személy kapta kézhez a felmondását, nekik 15 nap múlva megszűnik a munkaviszonyuk. A kollektív elbocsátás része a Hunyadi Energiakomplexum átszervezési programjának, amelynek keretében az év végéig be kell zárni a lónyai és a lupényi bányákat. Az elbocsátott munkásokat mától kezdődően fogadják tanácsadásra a Petrozsényi Foglalkoztatási Ügynökségen. Ennek keretében az érdekeltek opcióinak függvényében különböző átképzési tanfolyamokat ajánlanak fel nekik, tekintettel arra, hogy legtöbbjük csak bányászattal foglalkozott, nincs más szakképzésük és a Zsíl Völgyében nagyon nehezen tudnak bányászként elhelyezkedni, hiszen egyre kevesebb a munkaerő-szükséglet ebben az ágazatban.

Az elbocsátott bányászok 37.000 lej végkielégítést, valamint további két évig havi munkanélküliségi segély-kiegészítést kapnak. Időközben a Hunyadi Energiakomplexum vezetése várja annak a tanulmánynak az elkészültét, amelynek tárgya a két bánya maradék szénlelőhelyének a feltérképezése. Ennek eredményétől függően lehetőség nyílhat arra, hogy meggyőzzék az Európai Bizottságot, hogy hosszabbítsa meg a két bánya működési idejét. (Radio România Actualităţi)

A Képviselőházban ma megkezdődött az új nyugdíjtörvény vitája

A jogszabályt tegnap jóváhagyta a munka- és társadalombiztosítási szakbizottság. A jogszabály szerint a minimális nyugdíj-biztosítás időszaka 15 év. Azon személyek akik legalább 10 évig fizették az állami nyugdíjpénztárba a hozzájárulást lehetőséget kapnak arra, hogy „megvásárolják” a hiányzó biztosítási időt, azaz utólag kifizessék a nyugdíj-biztosításukat. A honatyák elfogadták azt a módosítást is, hogy azok, akik szennyező ipari vidékeken, illetve a szennyezett helytől számított 4 kilométeres körzetben laknak, saját kérésükre két évvel hamarabb nyugdíjba mehessenek, abban az esetben, ha bizonyítani tudják, hogy legalább 35 évig a szóban forgó területen laktak. A Képviselőház is megerősítette azt a Szenátusban elfogadott módosító indítványt, miszerint a mesteri és a doktori képzés idejét hozzájárulás-fizetés mentes biztosítási időszaknak tekintik. (Rador Hírügynökség)

Ervin Székely, RADOR