2019. január 22

Klaus Iohannis állemelnök Németországba utazott

Klaus Iohannis államelnök kedden, Aachenben részt vett, Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök meghivására,  az új francia-német együttműködési és integrációs szerződés aláirási ceremónián. „Az aacheni szerződés jelentős hatással lesz a francia-német kétoldalú kapcsolatokra és nagy fontossággal bir az Európai Unió jövője szempontjából. A dokumentum a két ország elkötelezettségét tükrözi, amelyet az európai projekt konszolidálása iránt vállalt”, hangsúlyozta Klaus Iohannis, megerősitve, hogy Románia támogatja e cél elérésében Franciaországot és Németországot. A román államfő kitért az EU nagyszebeni kötetlen csúcstalálkozójára is, amelynek – véleménye szerint – egy közös üzenetet kell megfogalmaznia a erős Európai Unió kiépitésére vonatkozóan. Angela Merkel és Emmanuel Macron beszédeikben kihangsúlyozták e nap fontosságát a francia-német barátság tekintetében, megjegyezve, hogy az aacheni szerződés leteszi a jövőbeli együttműködés alapjait, egy olyan Európában, amely számos provokációval szembesül.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.22)

A Nagy-Britanniában élő románok igényelhetik az állandó tartózkodási engedélyt a Brexit után

Erről Natalia Intotero, a Világszerte élő románokért felelős miniszter nyilatkozott a román közszolgálati rádiónak. Mint hozzáfűzte, a közeljövőben Romániába látogat az Európai Bizottság küldöttsége, hogy e támát megvitassa a román hatóságokkal is. Ezenkivül, a román külügyminisztérium és az európai ügyekkel megbizott minisztérium keretében munkacsoport alakult a nagy-britanniai helyzet alakulásának monitorizálására. Natalia Intotero miniszter becslése szerint Nagy-Britanniában több mint 400 ezer román él.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.22)

Eugen Teodorovici elnökli az EU Gazdasági és Pénzügyi Tanácsának ülését

Eugen Teodorovici pénzügyminister elnökli az EU Gazdasági és Pénzügyi Tanácsának első, ez évi munkálatait. Az ülésen a miniszter ismerteti a román EU-elnökség programját, amely a bankunióra és a tőkepiacok egységes fejlesztésére összpontosul, illetve a pénzmosást leküzdő projektet. A román EU-elnökség prioritásai között szerepel a többéves pénzügyi keret kidolgozása, a hozzáadottérték-adó rendszerének modernizálása és a makrógazdasági egyensúlyvesztés  megelőzése és leküzdése is. A román elnökség külpolitikai prioritásairól Teodor Melescanu külügyminiszter számolt be hétfőn, a Külügyi Tanács ülésén, mig Gratiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter és Ioan Denes vizügyi és erdőgazdálkodási tárcavezető a saját területük célkitűzéseit ismertették az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottsága előtt.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.22)

Tovább gyengült a lej az euróhoz képest

Kedden tovább gyengült a lej az euróhoz képest. A Román Nemzeti Bank adatai szerint kedden középárfolyamon 1 euró 4,7142 lejbe került, hétfőn 1 euró 4,7081 lej volt. A lej több napja folyamatosan veszít értékéből. Ennek egyik oka az, hogy Románia külső folyó fizetési mérleghiánya meredeken emelkedett. A nagyarányú energiaimport szintén hozzájárult a lej értékcsökkenéséhez az euróval szemben, továbbá az is, hogy az országnak továbbra sincs az idei évre költségvetése. A decemberben, előzetes egyeztetés nélkül meghozott adóügyi intézkedések, így a kapzsisági adó bevezetése, szintén nem tett jót az árfolyamnak. Egyes gazdasági elemzők szerint a lej tovább fog gyengülni, és az euró valahol 4,78 lej körül fog stabilizálódni.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.22)

Andrei Demeny, RADOR