2019. február 12

Az államfő keményen birálta Liviu Dragnea javaslatát

Klaus Iohannis államfő keményen birálta Liviu Dragnea szocáldemokrata vezető javaslatát, miszerint csökkenteni kell a nemzetbiztonsági intézményeknek elkülönitett költségevetést, és egyben azt kérte a parlamenttől, hogy tartsa szemelőtt a kormány által 2018. december 10-én javasolt és az Ország Legfelsőbb Védelmi Tanácsa által utólag jóváhagyott összegeket. Az államfő szerint a titkos szolgálatoknak elkülönitett alapok csökkentése felelőtlen eljárás. Romániának megbizható büdzsére van szüksége, amely az állampolgárok és nem egy politikai párt érdekét szolgálja, fűzte hozzá Klaus Iohannis.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.12)

Költségvetési maraton a parlamentben

A költsévetési-pénzügyi parlamenti bizottságok kedden folytatták az idei költségvetés-tervezet vitáját.A honatyák kedvezően – módositások nélkül – véleményezték a Kormány Főtitkársága, az Országos Audiovizuális Tanács, a Versenytanács és a Külügyminisztérium költségvetését.Teodor Meleşcanu tárcavezető közölte, hogy az általa vezetett minisztérium 27%-al nagyobb költségvetésbe részesül az elmúlt évhez képest. A külügyminisztérium büdzséjének növelését az alapfizetések tervezett emelése, az EU soros elnökségének Románia általi ellátására szükséges alapok kiutalása és választások külföldi megszervezése tette szükségessé, hangsúlyozta Meleşcanu.A parlamenti tagok egy-egy módositás mellett jóváhagyták a Fejlesztési Minsztérium és az Ifjúsági és Sportügyi Minisztéium költségvetését is. A parlamenti bizottságok két órán át vitatták az oktatásnak és kutatásnak szánt összeget, amely az idén csaknem tiz milliárd lejjel növekszik az elmúlt esztendőben kiutalt összeghez viszonyitva.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.12)

INSCOP-felmérés

Ha jövő vasárnap rendeznék meg az EP-választást a Szociáldemokrata Párt (PSD) az érvényes szazavatok 27,8 százalékára, mig a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 26,7 százalékos eredményre számíthat. Az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a voksok 10%-át, az ALDE – 9,2%-át, mig a a Dacian Cioloş volt miniszterelnök által alapított,Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) a szavazatok 7-át szerezné meg. Megjegyzendő, hogy a Konrad Adenauer Alapitvány megrendelésére január 21. és február 5. közötti időszakában készült felméréskor még nem fejeződtek be az USR és PLUS közötti tárgyalások, ezért szerepelnek külön a közvéleménykutatásban. A májusi európai parlamenti választásokon átlépheti az ötszázalékos bejutási küszöböt a Pro România – 6,6 százalékkal – és az RMDSZ – 5,1% százalékkal – is. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.12)

2025-ig megépitik az Otopeni Henri Coandă nemzetközi repülőtér új terminálját

A mintegy egymilliárd euróra becsült terv szerint 2025-ig megépitik az Otopeni Henri Coandă nemzetközi repülőtér új terminálját, közölte a szállitásügyi minisztérium. A repülőtér infrastruktúrális fejlesztésével megduplázódik Románia legfontosabb repülőterén lebonyolitott szállitási kapacitás, a számitások szerint évente mintegy 30 millió utas veszi majd igénybe e repülőteret, magyarázta Valentin Iordache, a Bukaresti Repülőterek Országos Társaságának szóvivője.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.12)
Rozália Gănciulescu/rganciu