2019. május 29

Pápalátogatás – Rendkivüli biztonsági intézkedésekkel készülnek a hatóságok Bukarestben

Ferenc pápa május 30-án érkezik Bukarestbe. Ez alkalommal a román hatóságok a legnagyobb fokú, integrált biztonsági intézkedéseket alkalmazzák. Ilyen intézkedéseket csak az Egyesült Államok elnökének látogatásakor szoktak hozni. A forgalmi zsúfoltság elkerülése érdekében pénteken tanitási szünet lesz az iskolákban ész óvodákban. A Bukaresti Tanfelügyelőség saját honlapján közli azoknak az iskoláknak a listáját is, amelyekben már csürtötöktől szünetel a tanitás. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.29)

Ferenc pápa üzenete romániai útja előtt

Ferenc pápa a második katólikus egyházfő, aki Romániába érkezik. Húsz évvel ezelőtt, 1999 májusában, II. János Pál pápa tett rövid látogatást országunkban. A szentatya három napot tölt Romániában és ez idő alatt meglátogatja Bukarestet, Jászvásárt és Balázsfalvát, valamint a csiksomlyói Mária-kegyhelyet.
Utazása előtt Őszentsége üzenetet intézett a román néphez. „Romániába megyek, egy szép és vendégszerető országba mint zarándok és testvér. Köszönöm a köztársasági elnöknek és az állami szervezeteknek a meghívást és az együttműködést. Már most átélem a találkozás örömét a pátriárkával és a román ortodox egyház szinódusával, ugyanúgy a katolikus lelkipásztorokkal és hívekkel. Közétek jövök, hogy járjunk együtt. Együtt járunk, amikor megtanuljuk megőrizni gyökereinket és a családot, amikor oltalmazzuk a gyermekek jövőjét és a mellettünk élő emberét, amikor meghaladjuk félelmeinket és előítéleteinket, amikor engedjük leomlani az egymástól szétválasztó korlátokat”, mondotta Ferenc papa videoüzenetében. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.29)

A szenátus jogi bizottsága a Tăriceanu elleni bűnvádi eljárás megkezdését ajánlja a plénumnak

A jogi bizottság szenátorai úgy döntöttek, hogy a plénumnak a Călin Popescu Tăriceanu elleni bűnvádi eljárás megkezdését ajánlják.  Robert Cazanciuc szociáldemokrata bizottsági elnök közölte, hogy a jogász-szenátorok jelentését megküldik a plénumnak. Megjegyzendő, hogy a DNA 2018. november 7-én kérte a szenátustól Călin Popescu Tăriceanu mentelmi jogának megvonását, hogy bűnvádi eljárást indíthasson ellene, az ügyészek szerint ugyanis Tăriceanu 2007-2008-ban, miniszterelnöki mandátuma idején, közvetett módon 800.000 dollárnyi anyagi haszonhoz jutott egy osztrák cég révén. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.29)

Marcel Ciolacu a képviselőház új elnöke

A PSD és az ALDE által támogatott jelölt, Marcel Ciolacu (PSD), szerezte meg a legtöbb szavazatot a képviselőházban, igy ő veszi át a mostanig Liviu Dragnea által betöltött házelnöki tisztséget. A PNL, az USR és a PMP közös jelöltje, Raluca Turcan, 100 támogató és 192 ellenszavazatot kapott. Szavazás előtt Turcan elismerte, hogy kevés esélye van arra, hogy megszerezze e funkciót. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.29)

Andrei Demeny, RADOR