2019. augusztus 2

Viorica Dăncilă bejelentette, hogy leváltja a tanügyminisztert

A miniszterelnök-asszony azzal indokolta Ecaterina Andronescu felmentését, hogy az a Caracal-i tragédia kapcsán olyan nyilatkozatot tett egy bizonyos televíziós csatornának, hogy őt arra tanították a szülei, hogy ne üljön be idegenek autójába – közölte az Antena 3 televízióra hivatkozva a Rador Hírügynökség.

50 éve adták át az Otopeni-i repülőtér protokoll-várótermét

A létesítményt 1969 augusztus 2-án adták át, annak kapcsán, hogy Bukarestbe látogatott az Egyesült Államok akkori elnöke, Richard Nixon. A protokoll-várótermet tavaly újították fel, amikor a román fővárosba vártak egy sor külföldi küldöttséget annak kapcsán, hogy Románia vette át az Európai Unió Tanácsának elnökségét. (Rador Hírügynökség)

A Gălăciuc-i táborban ma 26-ik alkalommal rendezik meg az alkalmazott informatika-versenyt

Ez jelenleg az egyik legrégibb romániai rendezvénysorozat, amely eddig is sok informatikai szakember számára jelentett esélyt arra, hogy felfigyeljenek a tudására. A közszolgálati rádió tudósítója, Gabriel Sava elmondta, hogy a tábor nagymértékben hozzájárul a diákok szakmai képzéséhez.

Gabriel Sava: Az idei versenyre több tucat diák és tanár jelentkezett be az egész országból, de a Gălăciuc-i tábor Moldova Köztársaságból is fogado érdeklődőket. A versenyzők öt kategóriában mérhetik össze tudásukat, úgymint honlapok, robotok, multimédia, oktatási és felhasználói programok. A résztvevők több mint 120 pályamunkát fognak bemutatni, amelyeket egy szakértőkből álló zsűri értékel majd ki. Ez utóbbiak között egyetemi tanárok, egyetemi hallgatók, a korábbi versenyek győztesei kaptak helyet. A vetélkedő augusztus 8-án zárul. A rendezvényt a Vreancea Megyei Tanács, a Tanügyminisztérium, a Vreancea Megyei Tanfelügyelőség és az Informatika-tanárok Egyesülete támogatja. (Radio România Actualităţi)

Mintegy 300 néptáncos és énekes részvételével megkezdődött a marosújvári és enyedi Népművészeti Fesztivál

A közszolgálati rádió tudósítója Andreea Bogdan elmondta, hogy a rendezvényen tíz ország képviselteti magát: Bulgária, Kanada, Kína, Észak Macedónia, Magyarország, Oroszország, Szerbia, Törökország, Ukrajna és Románia. Az eseményt a Nemzetközi Fesztiválszervezők Tanácsának védnöksége alatt bonyolítják le, amely az UNESCO partnerszervezete. Az ünnepélyes megnyitóra tegnap 18.00 órai kezdettel került sor, ennek keretében a nézők egy rendkívül látványos népviselet-bemutatót tekinthettek meg. A fesztivált három napig a marosújvári színpadon nézhetik meg az érdeklődők, majd a rendezvény átköltözik Enyedre, ahol vasárnaptól keddig tartanak a színesnek ígérkező programok. A szervezők hat napon át néptánc, népdal előadásokkal és meglepetésekkel is várják a közönséget. A rendezvény nem mellékes célja az is, hogy ráirányítsa a figyelmet a vidék idegenforgalmi látványosságaira is. (Radio România Actualităţi)

A Külügyminisztérium figyelmeztetése azoknak, akik Olaszországba készülnek

Olaszországban a közlekedési dolgozók több szakszervezete is sztrájkot hirdetett. Ennek következtében az autópálya-díjakat beszedő állomások alkalmazottai vasárnap beszüntetik a munkát.

A sztrájk idején azok a pénztárak, ahol készpénzben lehet befizetni az autópálya-díjakat zárva lesznek. Ugyanakkor az automatáknál bankkártyával, illetve a „Telepass” nevű elektronikus rendszer révén zavartalanul lehet fizetni a sztrájk idején is. Ilyen körülmények között a pénztáraknál sorban állásra, a közúti közlekedésben pedig torlódásokra, fennakadásokra lehet számítani – áll a szaktárca mai közleményében.

Székely Ervin, RADOR