2019. augusztus 7

A kormány 2020-ig felszámolja a nagyobb árvaházakat

Július végéig öt ilyen intézményt zártak be, ám a kabinet tervei szerint egy éven belül a többi 164 árvaházat is felszámolják. Romániában jelenleg közel 7000 gyerek van állami gondozásban, ezeknek 60%-a fogyatékkal élő kiskorú. A kormány – európai uniós alapokból – olyan projektet állított össze, amely a szóban forgó gyerekeket családoknál, vagy szociális gondozóknál helyezné el. (Rador Hírügynökség)

Ismét működik az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) informatikai rendszere

Tegnaptól kezdve az egészségügyi szolgáltatásokat ismét a biztosító-kártyával lehet igazolni, a szolgáltatók pedig három napon belül kötelesek jelenteni az általuk lefolytatott vizsgálatokat és kezeléseket – közölte a CNAS. Az intézmény tájékoztatása szerint a rendszer folyamatos karbantartását biztosító eljárást már kidolgozták, s ez rövid időn belül működni is fog. Addig egy több szakterületet átfogó szakember-gárda fogja figyelemmel követni és megerősíteni az egészségbiztosító pénztár országos informatikai rendszerét. (Radio România Actualităţi)

A nyugdíjak megadóztatásának törvénytervezetét a jövő hónap végéig kellene kidolgoznia a parlamentnek

Ezt Eugen Teodorovici pénzügyminiszter jelentette ki tegnap. Mint újságíróknak elmondta, egy sor pénzügyi intézkedést tartalmazó sürgősségi kormányrendeletnek a tervezete jelenleg közvita alatt áll – a jogszabály javasolt szövege megtalálható a Pénzügyminisztérium honlapján – és a miniszter azt szeretné, ha még a héten a kormány elé kerülne. A tárcavezető elmondta, hogy a különleges nyugdíjak megadóztatására vonatkozó törvénytervezet azért nem szerepel a szóban forgó sürgősségi kormányrendelet-tervezetben, mert azon a szakemberek még dolgoznak és az sem eldöntött kérdés, hogy milyen formában – kormányrendelettel vagy törvénnyel – fogadják azt el. Teodorovici megítélése szerint ennek a jogszabálynak a tervezetét a parlamentnek a jövő hónap végéig ki kellene dolgoznia. (Rador Hírügynökség)

Klaus Iohannis találkozni fog Donald Trumppal

Az Egyesült Államok elnöke két hét múlva, augusztus 20-án fogadja a román államfőt. A találkozó hírét ma egyszerre közölték Washingtonban és Bukarestben. A két elnök megbeszélésein szóba kerül az is, hogy miként fejleszthetik a két ország közötti stratégiai partnerséget. Románia elnöki hivatalának közleménye szerint Klaus Iohannis ezen a találkozón megerősíti, hogy Románia felelős és megbízható stratégiai partnere az Egyesült Államoknak, ugyanakkor hazánk külpolitikájában fontos szerep jut a transzatlanti kapcsolatok és biztonság erősítésének. Az amerikai elnöki hivatal közleménye felhívja a figyelmet arra, hogy Iohannis elnök washingtoni látogatására abban az évben kerül sor, amelyben Románia a kommunista diktatúra bukásának 30-ik, a NATO-csatlakozásnak 15-ik évfordulóját ünnepli. (Radio România Actualităţi)

Călin Popescu Tăriceanu bejelentette, hogy új politikai szövetség körvonalazódik a Liberális Demokraták (ALDE) és a Pro România párt között

Az ALDE elnöke egy Facebook-bejegyzésében írt erről, hozzátéve, hogy gyümölcsöző tárgyalásokat folytatott Victor Pontával, a Pro România elnökével, s ennek nyomán a két politikai alakulatnak a jövőben közös parlamenti frakciói lesznek – tájékoztat honlapján a Radio România Actualităţi a Realitatea TV-t idézve.

Ervin Székely, RADOR