2019. november 12

Klaus Iohannis államfő nyilatkozata a kisinyóvi kormány menesztéséről

Klaus Iohannis államfő szerint a Maia Sandu vezette kisinyóvi kormány menesztése az igazságszolgáltatás megreformálásanak fontos pillanatában történt, s ez rövid- és hosszú távon aláaknázza Moldova Köztársaság és állampolgárai érdekeit. Az államfő felhivta a figyelmet, hogy a „Moldova Köztársaságnak nyújtott támogatást, beleértve a pénzügyi támogatást is, a jelenlegi körülmények között Románia kimondottan a reformok folytatásától teszi függővé, hiszen reformok nagyon fontosak a köztársaság demokratikus fejlődése és az EU-hoz való csatlakozás szempontjából”. A moldáv kormány kedden a szocialista koalíciós partner által kezdeményezett parlamenti bizalmatlansági szavazáson bukott meg, miután a kormány felelősséget vállalt az ügyészségre vonatkozó törvényt módositó tervezetért.Az Európai Unió is reagált Moldova Köztársaság kormányának menesztésére. „A reformok szükségessége nem szűnt meg a Maia Sandu vezette kormány megbuktatásával”, hangsúlyozta Federica Mogherini, az EU külpolitikai főképviselője, hozzáfűzve, hogy az EU és Kisinyóv kapcsolata továbbra is a jogállam és a demokratikus szabványok tiszteletben tartására épül. Másrészt, Ludovic Orban miniszterelnök úgy vélte, hogy a Maia Sandu vezetett kormány bizalmatlansági inditvánnyal való megbuktatása számos kérdőjelt vet fel a köztársaság fejlődése szempontjából. Mint hozzáfűzte, a román kormány kevésbé lesz hajlnadó egy olyan kisinyóvi kormánnyal közreműködni, amely nem szavatolja a valódi demokrácia megteremtését. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.12)

Violeta Alexandru munkaügyi miniszter: A minimálbér növeléséről csakis egy hatástanulmány elvégzése után lehet dönteni

Violeta Alexandru munkaügyi miniszter kedden leszögezte a képviselőház szakbizottságában, hogy a minimálbér növeléséről csakis egy hatástanulmány elvégzése után lehet dönteni. A bizottságban heves viták voltak a PSD, a PNL, az USR és a meghivott miniszter között. A munkaügyi bizottság szociáldemokrata képviselői negativan reagáltak Violeta Alexandru tájékoztatására, miszerint a nap folyamán a Külföldi Befektetői Tanács képviselőivel találkozott, akikkel a minimálbérről tárgyalt. Mint elmondta, nem dönthet a minimálbér növeléséről az érintett felekkel való megbeszélés nélkül. Mint hozzáfűzte, a munkaügyi minisztériumnál nem talált egy olyan tanulmányt, amely a PSD ama javaslata alapján készült, hogy a minimálbéreket 100 lejjel emeljék meg. Olguţa Vasilescu volt tárcavezető leszögezte, hogy a PSD javaslatával egyetértett a Párbeszédéért felelős Háromoldalú Országos Tanács.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.12)

Adina Vălean biztosjelölt megkapta a bukaresti parlament szakbizottságainak jóváhagyását is

Adina Vălean román biztosjelölt 25 szavazattal és három tartózkodás mellett, kedden, megkapta a bukaresti parlament szakbizottságainak jóváhagyását is ahhoz, hogy őt jelölje a román kormány az Európai Bizottságba. Meghallgatásán részt vett Ludovic Orban miniszterelnök és Lucian Dobre szállitási miniszter. A közlekedési biztosnak javasolt Vălean kijelentette: Brüsszelben Romániát képviseli, de valamennyi európai polgár érdekeit is szolgálja. Célkitűzéseiről elmondta: a földrész nyugati és keleti része közötti összeköttetések javítását szeretné szolgálni. Románia számára is nagyon fontos, hogy javítani akarják a közúti biztonságot, és az a távlati cél, hogy 2050-ig az Európai Unió útjain ne legyenek már halálos közlekedési balesetek, fűzte hozzá. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.12)

A 13. Bukaresti Magyar Filmhét

A magyar filmek népszerűsítése és a rendszerváltozás 30. évfordulója áll a 13. Bukaresti Magyar Filmhét középpontjában, amely a román fővárosban zajlik vasárnapig, közölték a szervezők sajtótájékoztatójukon.Kósa András László, a szervező Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója egyebek mellett elmondta, hogy több film a rendszerváltozás 30. évfordulójának állít emléket. Mint rámutatott, az idén hangsúlyosabb szerepet kapott a magyar film forgalmazása, hiszen van körülbelül nyolc forgalmazó cég Romániában, amelyek nyitottak a magyar filmekre. Bővíteni szeretnék ezek körét, ezért román szakembereknek egy zártkörű vetítést is szerveznek Hartung Attila FoMO című filmjéből azzal a reménnyel, hogy tovább bővül a romániai moziforgalmazásba kerülő magyar filmek száma. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.12)

Rozália Gănciulescu/RADOR