2019. december 5

Új egészségügyi programok bevezetését jelentette be a kormány

Háromféle rákbetegség (mellrák, méhnyakrák, vastagbélrák) és a B típusú májgyulladás (sárgaság) szűrővizsgálatáról van szó, amely összesen 100 millió euróba fog kerülni. A szükséges forrásokat európai alapokból fogja fedezni a kormány – jelentette be Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes a tegnapi kormányülést követő sajtótájékoztatón. A politikus elmondta, hogy szóban forgó programokból „több mint egymillió román” fog részesülni. (Rador Hírügynökség)

A romániai gyalogosok mintegy 90%-a szabálytalanul kel át az úttesten

Ez derül ki egy biztosítótársaság részére készült felmérésből. Az idézett kutatás szerint ugyanakkor tízből hét gyalogos egyetért azzal a megállapítással, hogy a közlekedési szabályok megszegése veszélyes, s a kockázatok a téli időszakban még nagyobbak. (Radio România Actualităţi)

Tegnap este ülésezett a Szociáldemokrata Párt (PSD) Végrehajtó Bizottsága

A tanácskozás után a párt ideiglenes elnöke, Marcel Ciolacu bejelentette, hogy a jövő évben február 29-én sor kerül a párt rendkívüli kongresszusára. Mint ismeretes a szociáldemokraták idén júliusban tartottak szintén rendkívüli kongresszust, ahol Viorica Dăncilă-t választották a párt elnökévé, majd augusztusban egy úgynevezett mini-kongresszuson eldöntötték, hogy ugyancsak ő induljon a párt színeiben az elnökválasztáson. A tegnapi gyűlésen arról is döntöttek, hogy Niculae Bădălău szenátort megfosztják valamennyi vezető párt-tisztségétől, miután egyik nyilatkozatában a külföldön élő és dolgozó románokat minősítette. Bár a gyűlésen a szenátor megmagyarázta, hogy milyen összefüggésben hangzott el a kérdéses nyilatkozat, a testület Marcel Ciolac ideiglenes pártelnök javaslatára a szankció mellett döntött, mert úgy értékelte, hogy Bădălău nyilatkozata kárt okozott a pártnak. Ciolac elmagyarázta, hogy nem zárhatták ki a pártból Bădălăut, mert ez a helyi szervezetek hatáskörébe tartozik. Hozzátette, hogy ameddig ő lesz a PSD ideiglenes elnöke, addig senkit sem fognak kizárni a pártból. „Én nem vagyok ennek a pártnak a tatukája” – mondta Ciolac.(Rador Hírügynökség)

Körültekintésre intik azokat, akik az interneten vásárolnak

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) felügyelői felhívják a lakosság figyelmét arra, hogy a karácsonyi ünnepek előtt fokozott a veszélye annak, hogy internetes csalás áldozatai legyenek. A hatóság azt ajánlja azoknak, akik a különböző internetes platformokról kívánnak vásárolni, hogy ellenőrizzék az árut kínáló honlapot és győződjenek meg róla, hogy azon megtalálható a cég neve, címe, telefonszáma, internet-címe; a vásárlásra kínált termékek és szolgáltatások főbb jellemzői. Fontos szempont az is, hogy feltüntessék a vásárló által fizetendő teljes árat, ami magába foglalja nemcsak a termék vagy szolgáltatás árát, hanem a hozzáadott értékadót, szállítási költségeket, esetleg egyéb költségeket. A vásárlóknak tájékozódniuk kell a kiszállítás módjáról is.

Az ANPC szakemberei azt is a vásárlók figyelmébe ajánlják, hogy a neten vásárolt termékeket minden magyarázat nélkül vissza lehet küldeni, de csak bizonyos feltételek között, s erről jó, ha még vásárlás előtt tájékozódnak. (Radio România Actualităţi)

A külügyminisztérium figyelmeztetése a Görögországba készülőknek

A szaktárca arra hívja fel a figyelmét azoknak a román állampolgároknak, akik Görögországba szeretnének utazni, hogy mától kezdve az ország egész területén érvényes a sárga színű szél- és csapadékriadó, amely a Balkán irányából érkező hidegfront következménye. A Görögországba utazók erős szélre, bőséges esőre, a hegyvidéken havazásra számítsanak. Részletesebb információk elérhetők Románia Külügyminisztériumának a honlapján (mae.ro) (Radio România Actualităţi)

Székely Ervin, Rador