2020. március 18

Újabb rendelkezések a koronavírus járvány kapcsán

A mai nappal kezdődően 30 napra bezár valamennyi vendéglő, szálloda, kávézó, bár és más nyilvános közélelmezési egység. Az intézkedés célja a koronavírus járvány terjedésének megelőzése. A rendelkezés a nyilvános helyeken való kiszolgálásra és fogyasztásra vonatkozik. Továbbra is működhetnek az autós kiszolgáló, úgynevezett „drive-in” típusú vendéglők, a szobai kiszolgálás (room service), valamint a házhoz szállító vendéglők – jelentette be Marcel Vela belügyminiszter.

Felfüggesztik továbbá az összes zárt térben megrendezendő eseményt, legyenek azok sport- egyházi rendezvények vagy személyápolási és gyógyüdülői kezelések. A közlekedés folyamatosságának biztosítása érdekében a kamionsofőröknek nem kell karanténba vonulniuk, akkor sem, ha sárga, vagy piros színjelzésű területekről érkeznek.

A sürgősségi állapotot kihirdető elnöki dekrétum alapján meghozott egyéb intézkedésekről Belügyminisztérium honlapjáról (https://www.mai.gov.ro/informare-covid-19-grupul-de-comunicare-strategica-17-martie-ora-22-00/ ) tájékozódhatnak. (Rador Hírügynökség)

A világjárvány miatt egy évvel elhalasztják a labdarúgó Európa Bajnokságot

Erről tegnap videokonferencián határoztak a sportág európai vezetői. A sporteseményre eredetileg június 12-e és július 12-e között került volna sor. A keddi döntés értelmében azonban a torna 2021. június 11-e és július 11-e között kerül megrendezésre. Az UEFA azzal indokolta a halasztást, hogy nem kívánják „szükségtelen nyomásnak kitenni a nemzeti közszolgálatokat” a 12 rendező országban. „Ezekben az időkben a labdarúgó közösségnek bizonyítania kell felelősségét, egységét, szolidaritását és altruizmusát” – nyilatkozták az UEFA magas rangú tisztségviselői. (Radio România Actualităţi)

Az új koronavírus nem terjed élelmiszereken keresztül

Ezt az Arad megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) közleménye tartalmazza. Ennek a vírusnak ahhoz, hogy növekedjen és fejlődjön egy gazdatestre van szüksége, nem tudnak megmaradni az élelmiszereken vagy azok belsejében – hangsúlyozza az intézmény. Ha az élelmiszeriparban dolgozók betartják a higiéniai előírásokat és jó gyakorlatokat, akkor nem áll fenn annak a lehetősége, hogy ezek a személyek megfertőzzék az élelmiszereket, vagy azokat a helységeket, ahol azokat tárolják – áll a közleményben. Az Arad megyei DSVSA felhívja a figyelmet arra, hogy az élelmiszeripari egységek tulajdonosainak gondoskodniuk kell arról, hogy alkalmazottaik közül azok, akiken a COVID – 9-es fertőzés szimptómái mutatkoznak ne dolgozzanak, továbbá fontos a munkavállalók tájékoztatása a koronavírus-fertőzés helyzetéről. (Rador Hírügynökség)

Hazai vállalkozók felajánlották, fertőtlenítő-szerek és védőmaszkok, védőruhák gyártását

A legnagyobb romániai kozmetikumokat gyártó vállalat, a kolozsvári „Farmec” engedélyt kap biocidok (olyan kémiai anyagok vagy mikroorganizmusok, amelyeket kártevő élőlények ellen használnak és azokat elpusztítja, elriasztja, vagy károkozásukat bármely módon akadályozza) gyártására – jelentette be tegnap egy televíziós műsorban Virgil Popescu gazdasági miniszter. Ugyanakkor több hazai gyártó is felajánlotta, hogy módosítja gyártósorait, vagy ilyeneket vásárol annak érdekében, hogy védőmaszkokat és védőruhákat állítsanak elő. A tárcavezető Facebook-oldalán hozzátette, hogy legalább egy vállalkozás már a jövő héten elkezdi ezeknek az eszközöknek a gyártását. (Radio România Actualităţi)

Kedvezően véleményezték a parlament szakbizottságai a szükségállapotot kihírdető elnöki rendeletet

Ezt a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőházi frakcióvezetője, Alfred Simonis nyilatkozta a közszolgálati rádió riporterének, Amalia Bojescunak. A politikus szerint azért támogatták az elnöki dekrétum elfogadását, mert az országban rendkívüli helyzet alakult ki. Bármilyen más értelmezés, vagy módosítás az elnöki rendelet életbelépésének a késleltetését jelentette volna, tekintettel arra, hogy amennyiben a törvényhozás öt napon belül nem fogadja el a dokumentumot, az elveszti hatályát.

Ugyanakkor a pártok több módosító indítványt is fűztek az elnöki rendelethez. Mindezekről, valamint a dekrétum egészéről csütörtökön fog szavazni a parlament együttes ülésen. (Radio România Actualităţi)

Székely Ervin