2020. március 3

A koronavírus-járvány miatt valószínűleg elhalasztják a helyhatósági választásokat

Ezt tegnap nyilatkozta Ludovic Orban miniszterelnök egy televíziós interjúban. A kormányfő szerint a járvány miatt nem lehet megteremteni a legjobb feltételeket a demokrácia gyakorlásához. Romániában tegnap 7738 fertőzött személyt jelentettek, 115-en hunytak el a betegség következtében és 2676-on gyógyultak meg. Az országban március 16-án hirdettek sürgősségi állapotot, az elmúlt héten pedig vesztegzár alá vonták Suceava városát és nyolc környező települést. A helyhatósági választásokat június végén kellene megtartani, azonban a kormányfő úgy nyilatkozott, hogy „egybehangzó szakvélemények szerint a járvány április 20. és május 1. között fog tetőzni, amiután a vírus kisebb mérvű terjedésére még számítani lehet” – nyilatkozta Orban. „Majdnem biztos, hogy a választásokat nem lehet a legjobb körülmények között megtartani június 28-án. A pártokkal folytatott egyeztetések után – a járvány alakulásának függvényében – kitűzzük azt az időpontot, amikor a legjobb feltételek mellett tudjuk lebonyolítani a választásokat” – mondta a miniszterelnök. Csütörtökön Nelu Tătaru egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy a kijárási korlátozásokat május közepétől fokozatosan feloldhatják. (Reuters – Rador Hírügynökség)

A koronavírus-járvány miatt kényszerszabadságra küldött alkalmazottaknak az állam kifizeti alapfizetésük 75%-át, amely azonban nem lehet több, mint az országos nettó átlagbér 75%-a

Egyebek mellett ezt tartalmazza az a törvénytervezet, amelyet tegnap fogadott el a Szenátus. A törvény ezen kitételét a Munka- és Társadalombiztosítási Szakbizottságban a Szociáldemokrata Párt (PSD) kezdeményezésére fogadták el. A testület ugyancsak elfogadta azt a módosító indítványt is, amelynek értelmében a támogatásból levonják az adókat és a kötelező társadalombiztosítási illetékeket is. Az állami támogatásból nem részesülnek azok a munkavállalók, akiknek több munkahelyük is van, s ezek közül csak az egyikből küldték kényszerszabadságra. A törvénytervezet átkerült a Képviselőházba, ahol szintén megvitatják, majd végleges döntést hoznak róla. (Radio România Actualităţi)

Călin Popescu Tăriceanu egyetért azzal a lakossági javaslattal, hogy a Parlament épületének egy részét alakítsák át ideiglenes kórházzá, ahol a COVID – 19 fertőzésben szenvedő betegeket kezelik

Az ALDE elnöke az egyik közösségi hálón azt írta bejegyzésében, hogy üdvözli a lakossági kezdeményezést, hozzátéve, hogy neki is van egy hasonló javaslata, amelyben azt indítványozta, hogy a főváros északi részén lévő ROMEXPO kiállítási csarnokot használják fel ilyen célra. (Rador Hírügynökség)

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöke, Marcel Ciolacu a romániai gazdák támogatására szólította fel a kormányt

Marcel Ciolacu az egyik közösségi oldalon megfogalmazott bejegyzésében a szolidaritás fontosságát hangsúlyozta az egészségügyi válság idején és arra biztatta a lakosságot, hogy vásároljanak romániai termékeket, a kormány pedig segítse a hazai mezőgazdasági termelőket – tájékoztatta a közszolgálati rádió hallgatóit Cristina Dumitrescu adásszerkesztő.

„Továbbra is Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági termelői kell maradjunk és román élelmiszereket kell együnk. Felkérem a kormányt, hogy hozza meg a szükséges intézkedéseket azért, hogy átvészeljük ezt a nehéz időszakot. Ismétlem: rendelkezünk egy mezőgazdasági tervvel a romániai gazdák számára. Nem kérek egyebet a kormánytól, csak azt, hogy hajtsa ezt végre. A kormánnyal és a parlamenttel együtt találkozókat kell szervezzünk a kiskereskedelmi üzletláncokkal annak érdekében, hogy a romániai termékek minél nagyobb arányban kerüljenek a nagy boltokba. A legsürgősebb feladat az, hogy minél több életet mentsünk meg – írta közösségi oldalán a politikus. (Radio România Actualităţi)

Székely Ervin, Rador