2020. június 2

Koronavírus Romániában: csak 119 új esetet jegyeztek az elmúlt 24 órában

Az elmúlt 24 órában csak 119 új fertőzést igazoltak Romániában, ez a legkisebb új esetszám az elmúlt két hónapban. A nyilvántartott fertőzöttek száma 19 517-re emelkedett – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). A halálos áldozatok száma 1279, a gyógyultaké 13 526, így az aktív fertőzöttek száma 4712-re nőtt a hétfői 4702-hez képest. Jelenleg 166 beteget ápolnak intenzív osztályon. Eddig 448 366 teszt eredményét dolgozták fel. Románia területén jelenleg 2333 személy van hatósági karanténban, 90.103-an pedig otthoni elkülönítésben, orvosi megfigyelés alatt – tájékoztatott kedden a GCS. Eddig 448 813 koronavírustesztet végeztek az országban. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 06.02)

Fenntartható nyugdíjrendszert szeretne a kormány

A kormány célja, hogy „a gazdaság teljesítőképességének arányában” emelje a nyugdíjakat – nyilatkozta hétfő este Ludovic Orban miniszterelnök, aki hozzátette: a 40 százalékos emelés a Szociáldemokrata Párt (PSD) által „jó előre felállított csapda”. A kormányfő azt nyilatkozta: egyelőre nem tudja megmondani, mekkora nyugdíjemelést bír el a gazdaság. A kormányfő „fölöslegesnek” nevezte a nyugdíjemelést, ha azt utólag nem lehet finanszírozni. Úgy fogalmazott: „eljátszhatnák” azt, mint a PSD, hogy emelik a nyugdíjakat, elengedik az inflációt, s utólag kiderül, hogy valójában az emelt nyugdíjjal kevesebbet lehet vásárolni, mint azzal a pénzzel, ami az úgynevezett emelés előtt volt, de ezt nem szeretnék. Úgy vélte: „normális gazdasági körülmények között” igen nehéz 40 százalékkal emelni a nyugdíjakat. Ludovic Orban arról biztosította az időseket, hogy a nyugdíjak a „valós gazdasági eredmények alapján” fognak nőni, és megpróbálják ezt úgy megoldani, hogy az „az életszínvonal emelkedéséhez vezessen”. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 06.02)

Ludovic Orban: szó sem lehet kormányátalakításról

Szó sem lehet arról, hogy átalakítsa a kormányát – nyilatkozta hétfő este a Ludovic Orban miniszterelnök. A kormányfő hozzátette: már az is rossz fényt vetne a kabinetre, ha egyáltalán beszélnének az átalakításról. Orban azt mondta, egyetért Klaus Iohannis államfővel, hogy nem esedékes egy átalakítás, mert „rendkívül sok a munka”, és „alaptalannak” nevezte az erről szóló sajtóhíreket. Úgy fogalmazott: „Egy kormányátalakításról nem beszélnek, hanem tájékoztatnak róla azt követőn, hogy erre sor került”. A miniszterelnök szerint ez „minden demokratikus országban így történik”, ugyanis, hogyha egy tárcavezető leváltásáról kezdenek beszélni, annak azonnali tekintélyvesztés lesz a következménye. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 06.02)

ANRE: nem valószínű, hogy a liberalizáció után azonnal emelkedni kezd a gáz ára

Nem valószínű, hogy a lakossági gáz árának július 1-jei liberalizációja után azonnal emelkedni kezdenek a gázárak, hisz minden szolgáltatónak az lesz a legfontosabb célja, hogy ne veszítsen ügyfeleket – állapította meg egy hétfői szakkonferencián Nagy-Bege Zoltán, az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) alelnöke. A szakember nem számit látványos áresésre sem, de abban bízik, hogy 2021-re nagyobb intenzitású verseny alakul ki a szolgáltatók között a lakossági gáz területén is. Az alelnök történelmi pillanatnak nevezte július 1-jét a háztartási fogyasztók földgázellátása szempontjából. Ez lesz az első alkalom, hogy a háztartási fogyasztók árait az ANRE már nem szabályozza, sem a szállítók gázvásárlása, sem a végső ár szintjén. Másrészről továbbra is szabályozottak maradnak a szállítási és elosztási hálózatok díjösszetevői. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 06.02)

Andrei Demeny, RADOR