2020. június 4

Koronavírus – Romániában másfélszeresére ugrott az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma

Romániában váratlanul az előző hét átlagának másfélszeresére ugrott, 238-ra emelkedett csütörtökön az utóbbi 24 órában diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma. A napi jelentésekben május közepe óta nem volt ilyen magas, az utóbbi tíz napban pedig már egyszer sem érte el a 200-at az új esetek száma. A stratégiai kommunikációs törzs csütörtöki közleményében emiatt arra figyelmeztette Románia lakosságát, hogy a fertőzésveszély csökkentése érdekében továbbra is szigorúan be kell tartani az egészségügyi óvintézkedéseket: a védőmaszkok és kesztyűk viselését a zárt terekben, továbbá a távolságtartást és a gyakori kézfertőtlenítést. Romániában eddig 19 907 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust, a járvány eddig belföldön 1299 emberéletet követelt, külföldön pedig 114 Covid-19-ben szenvedő román állampolgár vesztette életét. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 06.04)

Bírálta Iohannist a PSD elnöke, amiért nem hirdette ki a „Trianon-törvényt”

Méltósággal tisztelegjünk a trianoni szerződés aláírásának századik évfordulóján – mondta Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, bírálva Klaus Iohannis államfőt, amiért „nem volt nemzeti büszkesége” időben kihirdetni az erről szóló törvényt. „A békeszerződéssel a nagyhatalmak elismerték Erdély (és a Bánság keleti részének) egyesülését Romániával, illetve a románok 1918. december 1-jén kifejezett akaratát, valamint a gyulafehérvári nemzetgyűlés határozatát. A trianoni szerződés rögzítette az osztrák-magyar dualizmus nemzetei önrendelkezési jogának megvalósítását, az Amerikai Egyesült Államok elnökének, Woodrow Wilsonnak nemzetközileg elfogadott elve szerint. Ilyen volt az erdélyi román többség, de más nemzetek, például csehszlovákok, szerbek, horvátok és szlovénok esete, ami lehetővé tette új, független államok kialakulását és elismerését”– jelentette ki Marcel Ciolacu. Kifejtette: a szerződés Románia számára „nem csupán a nemzetközi politikai és jogi elismerését jelentette Erdély egyesülésének az anyaországgal”, hanem megerősítette az ezen a területen a lakosság többségét alkotó románok polgári és politikai jogait, amelyekkel korábban nem rendelkeztek az Osztrák-Magyar Birodalomban. Ciolacu szerint az ezzel kapcsolatos törvény nem irányul más nemzetek ellen. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 06.04)

Román embercsempészbanda felszámolásáról számoltak be a bukaresti hatóságok

Afrikai, illetve arab országokból származó migránsokat Románián és Magyarországon keresztül Nyugat-Európába juttató embercsempészbanda felszámolását jelentették be szerdán a román hatóságok. A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészséget (DIICOT) tavaly augusztusban értesítette a határrendőrség illegális migráció elleni szolgálata, hogy hivatalból bűnügyi vizsgálatot kezdeményezett egy bűnszövetkezet ellen, amely Bulgáriából illetve Szerbiából érkező illegális migránsok, illetve Romániába legálisan érkezett, de a schengeni övezetbe történő beutazásra nem jogosult külföldiek Nyugat-Európába csempészésére szakosodott. A Szép remények fedőnevű nyomozás során megállapították, hogy a Bukarestben, illetve Ialomiţa, Călăraşi és Temes megyében tevékenykedő bandatagok román vendégmunkásokat szállító kisbuszokon alakítottak ki rejtekhelyet a migránsok számára, hogy átcsempésszék őket a román-magyar határon. A bevándorlókat, akiktől fejenként 2000-2500 eurót kértek Németországba juttatásukért, egy Romániában letelepedett tunéziai állampolgár szervezte be és szállásolta el. Az akció során négy román és egy tunéziai állampolgárt vettek őrizetbe, további 11 román állampolgárságú gyanúsított ellen pedig hatósági felügyeletet rendelt el az ügyészség. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 06.04)

Az első négy hónapban 1,5 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom

Az első négy hónapban 1,5 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint a román kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte csütörtökön az országos statisztikai intézet. A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a növekedés 1 százalék volt a vizsgált időszakban. A növekedés főleg az élelmiszer-eladásnak köszönhető, amely 9,4 százalékkal bővült, ugyanakkor az üzemanyag-eladás 8,1 százalékkal esett vissza, a nem élelmiszerekből 0,6 százalékkal kevesebbet értékesítettek az első négy hónapban. Áprilisban ugyanakkor a kiskereskedelmi forgalom volumene 19,5 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint a tavalyi év negyedik hónapjához mértén. A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a visszaesés 18,5 százalék volt. Márciushoz képest áprilisban a kiskereskedelmi forgalom volumene 19,7 százalékkal zsugorodott, a kiigazított érték szerint a csökkenés 22,3 százalék volt. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 06.04)