2020. jîlius 7

A szenátus megszavazta a helyhatósági választások kiirására vonatkozó törvénytervezetet

A szenátus kedden 81 szavazattal, nyolc ellenében és 39 tartózkodás mellett megszavazta azt a törvénytervezetet, amely szeptember 27-re tűzi ki a helyhatósági választások kiirását. A plénumon Cseke Attila szenátor, a törvénytervezet egyik kezdeményezője, rámutatott, hogy a dokumentumon javitottak az Állandó Választási Hatóság javaslatával.
Mint hozzáfűzte, a tervezet szövegét módositani kellett, egyebek mellett azért, mert az állami költségvetés nem irányzott elő pénzforrásokat a választásokra. Dorin Bădulescu, a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) szenátora arra figyelmeztetetett, hogy a törvénytervezet egyes elemei ellentmondanak az alkotmányos előirásoknak. A Mentsük meg Romániát Szövetség (USR) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tartózkodott a szavazattól. A dokumentumot megküldték a képviselőházhoz és már a szerdai plénum napirendjére irták. A törvényt július 19-ig közölni kell a Hivatalos Közlönyben ahhoz, hogy szeptember 27-én meg lehessen tartani a választásokat.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.07)

A képviselőházban megvitatták a fejlesztési miniszter ellen benyújtott egyszerű bizalmatlansági inditványt

A képviselők kedden megvitatták azt az egyszerű bizalmatlansági inditványt, amelyet a szociáldemokraták nzújtottak be Ion Ștefan fejlesztési miniszter ellen. Az inditvány már a múlt hónap óta a képviselőház agendájában szerepelt, de megvitatását elhalasztották a
miniszter egészségügyi helyzete miatt. A dokumentum kezdeményezői a keddi vitán azt állitották, hogy Ion Ștefan integritási problémái nemcsak vagyonnyilatkozatában mutatkoznak, hanem fellelhetőek a szaktárca keretében is, ahol drasztikusan csökkentették a személyzetet és a korrupció leküzdésére szánt forrásokat. Ezzel szemben Ion Ștefan azt nyilatkozta, hogy a bizalmatlansági inditvány teljes egészében rágalmazásra épül és a szociáldemokratákat nem érdekli a minisztérium projektjei. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.07)

A romániai nyugdijasok képviselői tiltakozó akciókban kezdenek a vészhelyzet megszűntetésével

A romániai nyugdijas szervezetek bejelentették, hogy tiltakozó akciókat szerveznek és beperelik a román kormányt amennyiben nem tartja tiszteletben a nyugdijpontot 40% növelő törvényes előirást. A nyugdijasok képviselői szerint a 20%-os növelés alig fedezi az
infláció értékét. Mint hozzáfűzték, számtalanszor közbenjártak a kormánynál, hogy megvitassák a nyugdijpont értékének növelését, de mostanig nem kaptak semmilyen választ.Ilyen körülmények között bejelentették, hogy a vészhelyzet megszünése után azonnal tiltakozásokba kezdenek.Preda Nedelcu, a Romániai Nyigdijasok Országos
Szövetségének elnöke leszögezte: „Ha nem ültetik gyakorlatba a 127-es törvény előirásait, bepereljük a kormányt”. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.07)

A következő rendkivüli ülésszakon a parlamenti tanügyi bizottságok megvitatják az új tanév megszervezését

A következő rendkivüli ülésszakon a képviselehőház és a szenátus tanügyi bizottságai megvitatják az új tanév megszervezését, igy döntött a szenátus állandó bürója, Călin Popescu Tăriceanu ALDE-szenátor kérésére. A vita során megfogalmazott konklúziókat és
megoldásokat határozatba foglalják, amelyet jóváhagyás végett a parlamenti plénum elé terjesztik. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.07)

Románia kiegészitette a koronavírus-járvány szempontjából „zöld zónának” tekintett országok listáját

A listán szereplő országokból érkező utasokat keddtől nem irányítják már kéthetes otthoni vagy hatósági karanténba.Eddig azokat az országokat sorolták a „zöld zónába”, ahol az utóbbi két hétben az egymillió lakosra eső új koronavírus-fertőzések átlaga nem haladja meg a napi öt esetet. A kiegészült listára további tíz európai ország – köztük Nagy Britannia, Spanyolország és Belgium -, és 12 Európán kívüli állam – köztük Ausztrália, Kanada és Japán – is felkerült.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.07)

Gănciulescu Rozália