2020. július 9

A lakosságot védelmező intézkedések mielőbbi elfogadását kérte a parlamenttől Klaus Iohannis állemelnök

Klaus Iohannis államelnök felhivásban kérte az alapvető szerepet betöltő állami intézmények lojális együttműködését, valamint a lakosságot védelmező intézkedések mielőbbi parlamenti elfogadását, utalva a képviselőház jogi bizottsága előtt lévő, karanténra és elkülönitésre vonatkozó törvénytervezetre. Csütörtöki nyilatkozatában az államelnök kihangsúlyozta: „Járványhelyzetben a prioritás az emberek életének megmentése kell, hogy legyen. A legjobb megoldásokat kell felkutatni a társadalom számára”. Kaus Iohannis ismételten elmondta, hogy „a virus nem tűnik el önmagától és emiatt továbbra is fontos a védőmaszk használata és a távolságtartás”. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.09)

Romániában meghaladta a 600-at az egy nap alatt diagnosztizált fertőzöttek száma

Csütörtök délben közölt hatósági adatok szerint egy nap alatt 614, COVID-19 vírussal fertőzött személyt azonosítottak Romániában és ezzel a fertőzöttek száma csaknem  30 ezerre emelkedett. Csütörtökön növekedett a koronavirus-fertőzés miatt kritikus egészségi állapotban lévő betegek száma is, az intenziv osztályon jelenleg 240 pácienst kezelnek.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.09)

Rekord számú kérést nyújtottak be a hiteltörlesztések fizetési haladékára

Az utóbbi időben, fizikai személyek és cégek egyaránt, több mint 360 ezer kérést regisztráltak a hiteltörlesztések fizetési haladékára. A kérelmezések határideje június 15-én járt le. A Bankok Román Egyesülete szerint a kérések 90%-át megoldották. A közgazdászok szerint a banki részletek kifizetésének elodázása nem megoldás, mivel a kliensek a felfüggesztési határidő lejárta után sem tudják törleszteni adósságaikat. Már több olyan eset van, hogy nem tudták határidőre kifizetni a banki részleteket, fűzte hozzá az egyesület.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.09)

Pozitiv lett a román közszolgálati televizió egyik alkalmazottjának koronavírustesztje

Az epidemiológiai vizsgálat folyamatban van a Román Televiziónál. Már fertőtlenitették azokat  a helyiségeket, ahova belépett az illető alkalmazott, jegyzi meg az intézmény közleménye. A Román Televizió vezetősége fokozott intézkedéseket rendelt el. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.09)

Gănciulescu Rozália