2020.augusztus 20

Az államelnök kihirdette az egyetemelőtti és az egyetemi oktatásra vonatkozó törvényt járványhelyzetben

Klaus Iohannis államelnök által csütörtökön kihirdetett törvény értelmében az egyetemelőtti és az egyetemi oktatás online formában is megvalósitható, amennyiben a hatóságok szükségállapotot vagy kijárási tilalmat rendelnek el. Ecaterina Andronescu szenátor, e dokumentum kezdeményezője szerint, a jogszabály jogokat, de ugyanakkor a Tanügyminisztérium ama kötelességét is előirányozza, hogy rendelkezésre bocsássa a módszertant, mely alapján az oktatás folytatódhat a szükségállapot vagy kijárási tilalom ideje alatt is. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.20)

A kormány megtámadja az alkotmánybiróságon a bizalmatlansági inditvány benyújtását a parlamenti vakáció alatt

A kormány csütörtökön vagy pénteken megtámadtja az alkotmánybiróságon a sociáldemokraták által kezdeményezett bizalmatlansági inditvány benyújtását a parlamenti vakáció alatt, közölte Ludovic Orban miniszeterelnök, miután az inditvány szövegét felolvasták a két parlamenti kamara együttes ülésén. „A Szociáldemokrata Párt tagjainak világosan elmondom, hogy ne játszodjanak a tűzzel, ne erőltessék a bizalmatlansági inditvánnyal kapcsolatos procedúrát. Amig az alkotmánybiróság nem dönt e kérdésben, alkotmányellenes az eljárás folytatása, noha mi készen állunk szembenézni bármelyik pillanatban a bizalmatlansági inditvánnyal”, fűzte hozzá Ludovic Orban.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.20)

Románia megtámadja az Európai Unió biróságán a Mobilitás 1-es törvénycsomagot

Románia megtámadja az Európai Unió biróságán a Mobilitás 1-es törvénycsomagot, amely – vélemény szerint – diszkriminálja a kelet-európai fuvarozókat, nyilatkozta a román közszolgálati rádiónak Lucian Bode szállitásügyi miniszter.A Mobilitás csomagot csütörtökön helyezték hatályba és arra kötelezi a szállitási társaságokat, hogy a kamionvezetőket négyhetekenként szállitsák haza. Ugyanakkor másfél év múlva lép hatáyba a legkegyetlenebb szabály, mely szerint a kamionoknak nyolchetente vissza kell térniük a cég telephelyére. Emiatt a román gazdaság sok milliárd eurós veszteséget könyvel el majd, vélte Lucian Bode miniszter.”A kamionok nyolchetenkénti visszatérése az uniós tagállamokba, az engedély elveszitésének veszélye miatt, Románia szempontjából magát a csődöt jelenti. Fennáll a kockázata annak, hogy a fuvarozó cégek sofőrekkel és kamionokkal, adókkal és dijakkal együtt, családostól elmennek nyugatra”, mondott a miniszter. Másrészt, Adina Vălean  szállitásügyi európai biztos bejelentette, hogy a Mobilitás törvénycsomag gazdasági és környezeti hatásainak felmérése érdekében  az Európai Bizottság egy hatástanulmányt készit, melynek nyomán javasolhatóak egyes módositások.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.20)

Az új tanévben kevesebb lesz az iskolában töltött óra

Monica Anisie tanügyminiszter bejelentése szerint az új tanévben kevesebb órát tartanak az iskolában, kezdve az előkészitő osztállyal. A következő időszakban társadalmi vitára bocsátják az elemi oktatás új keret-terveit, fűzte hozzá. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.20)
Augusztus 23-tól olcsóbban lehet nyaralni a román tengerparton

Augusztus 23-tól átlag 20%-al olcsóbban lehet nyaralni a román tengerparton, derült ki a Mamaia-Konstanca térségi munkáltatók szövetségének tanulmányából. Mamaia-n négy csillagos szállodában egy kétszemélyes szobát 400 lej/éj lehet bérelni, egy három csillagos szállodában a kiinduló ár 250 lej/éj, mig egy két csillagos hotelben 220 lejért is bérelhető egy szoba.Szeptemer 1-e után az árak újból csökkenek,  átlag 40-50%-os arányban a mostani szállodai árakhoz képest.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.20)
Gănciulescu Rozália, RADOR