2020. augusztus 26

Klaus Iohannis államelnök felhivásban kérte a jelöltektől az egészségügyi védelmi intézkedések tiszteletben tartását

Klaus Iohannis államelnök felhivásban kérte a szeptember 27-én tartandó helyhatósági választásokon versenyben szálló jelöltektől és a szavazoktól az egészségügyi védelmi intézkedések tiszteletben tartását annak érdekében, hogy a szavazásra biztonságos körülmények között kerülhessen sor. Szerdai sajtóértekezletén az államfő külön kihangsúlyozta: „Fontos, hogy ebben az időszakban minden tőlünk telhetőt megtegyünk a demokrácia védelmezése érdekében is”. Klaus Iohannis közölte, ugyanakkor, hogy a kormánytól tájékoztató kampány megszervezését kérte, hogy mindenki tudja, mit szabad és mit nem nem szabad tennie a törvényes előirásoknak megfelelően. Az államelnök utalt a beltéri helyiségekben kifejtett kulturális tevékenységek felújitására is. „Szeptember 1-től valószinüleg megnyilhatnak a szinházak és mozitermek különleges biztonsági körülmények között, amelyeket – a kötelező védőmaszk használatán kivül – a szakemberek állapitanak meg”, fűzte hozzá. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.26)

Nemsokára elkészül a Vajdahunyadi Energetikai Komplexum átszervezési terve

A Vajdahunyadi Energetikai Komplexum, amely csaknem kilenc hónappal ezelőtt jelentett fizetésképtelenséget, jelenleg átszervezében van. A vállalat vezetősége szerint az átszervezési tervvel nemsokára elkészülnek. A vezetőség ugyanakkor garantálja, hogy egyetlen alkalmazott sem marad állás nélkül e folyamat után. Az adminisztráció által kidolgozott stratágia alapján a komplexum feloszlik és a négy működő bánya, a parosényi erőmű és egy szolgáltató cég egyetlen társaságba tömörül, mig a mintiai hőerőművet a dévai Polgármesteri Hivatal vagy a Hunyad Megyei Tanács veszi át. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.26)

Románia évente mintegy hat millió tonna hulladékot halmoz fel

Romániában a hulladékot egyszerű szemétként kezelik, miközben Európa többi részében igazi erőforrást jelent, nyilatkozta szerdán Costel Alexe környezetvédelmi miniszter, leszögezve, hogy az államnak csak nyereséget hozna a hulladékszelektálás és újrahasznositás. Costel Alexe részt vett az Üzletemberek Egyesülete által és más partnerekkel együtt „A biohulladék kezelése” témakörrel szervezett eseményen. „A statisztikai adatok szerint Romániában évente mintegy hat millió tonna hulladák gyűl össze, s ebből Bukarest 1,1 millió tonnát termel. Ennek a hatalmas mennyiségű hulladéknak 50-55%-a biológiailag lebomló hulladék. A helyi közigazgatás, függetlenül a vezetés politikai szinezetétől, nem értette meg, hogy 2020-ban a hulladékok szelektiv gyűjtése és újrahsznositása egy körkörös gazdaság keretében nem ugyanaz az 1990-ben biztositott tisztasággal”, mondotta a miniszter.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.26)

A román államháztartási hiány az első hét hónap után GDP-arányosan 4,7 százalékra nőtt

Az első hét hónap után GDP-arányosan 4,7 százalékra nőtt a román államháztartási hiány az előző hónap végén jegyzett 4,17 százalékhoz mérten, közölte szerdán a pénzügyminisztérium. Abszolút értékben a deficit elérte a 49,68 milliárd lejt. Tavaly az első hét hónapban a deficit 18,14 milliárd lej volt, amely GDP-arányosan 1,76 százalékos hiánynak felelt meg. Az államháztartás bevétele 175,15 milliárd lej volt, ami 2,7 százalékos csökkenés tavalyhoz képest, főleg az áfabevételek maradtak el a tavalyitól (mínusz 16,4 százalék), de a járványügyi adókedvezmények is csökkentették a bevételt. A román gazdaság a második negyedévben 10,5 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz mérten.  Az államháztartás kiadásai elérték a 224,83 milliárd lejt, ami 13,4 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához mérten. A román kormány az idén egész évre 3,8 százalékos gazdasági csökkenés mellett 8,6 százalékos államháztartási hiányra számít.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.26)

Gănciulescu Rozália, RADOR