2020. augusztus 27.

A jövőben a kötelező járműbiztosítás befizetését elektronikus formában is igazolni lehet

Az erről szóló szabályozást tegnap fogadta el a Pénzügyi Felügyelet Hatóságának Tanácsa (ASF) a 2017/20-as számú végrehajtási rendelkezés módosítása és kiegészítése révén. A gépjárművezetők ezentúl kérhetik az eljáró közlekedési rendőrt, hogy ellenőrizze az pénzügy adatbankját annak érdekében, hogy megállapítsa, a járműtulajdonos befizette-e a kötelező biztosítást. A módosított rendelkezés három nappal azután lép érvénybe, hogy megjelent a hivatalos közlönyben. (Rador Hírügynökség)

Az országos úthálózat négy fontos hídján fognak főjavításokat végezni európai alapokból

A projekt részeként további két teljesen új hidat fog felépíteni az Országos Utak Társasága – közölte az intézmény a sajtóval. A főjavításokat az 1-es számú főúton Azugánál, a galaci vám – Giurgiuleşti között, a Prut folyón átívelő hídon, a 10-es számú országos úton Cislăunál a Bâscă patak fölötti hídon, valamint a 13 C országos úton a Segesvár és Székelykeresztúr között, a Nagyküküllőn átívelő hídon fogják elvégezni. A két új híd közül az egyiket a 24-es országos úton a Szeret fölött Cosmeşti-nél, Tişiţa és Tecuci közötti szakaszon, a másikat pedig a Bârlad folyó fölött, a Crasna – Vama Albiţa közötti szakaszon fogják felépíteni. (Radio România Actualităţi)

Nem biztos, hogy szeptember 1-től újranyithatnak a vendéglők

A vendéglátóipari vállalkozók szövetsége tegnap megbeszélést folytatott Ludovic Orban kormányfővel és a kormány több tagjával arról, hogy milyen feltételek mellett nyithatnák meg a vendéglők beltéri egységeit. Az újranyitás esetében bizonyos korlátozások lépnének életbe, ami vonatkozna úgy a nyitvatartási időre, mint a felszolgálási kapacitásra. Ugyanakkor a vendéglőkben be kellene tartani a biztonságos távolságtartásra, valamint a maszkviselésre vonatkozó előírásokat. Ezzel kapcsolatban a Sürgősségi Helyzetek Országos Tanácsa következő ülésén hoznak döntést. (Rador Hírügynökség)

A parlament házbizottságainak együttes ülésén ma határoznak a bizalmatlansági indítvány parlamenti vitájának menetrendjéről

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöke, Marcel Ciolacu egy internetes bejegyzésében úgy foglalt állást, hogy a kezdeményezésről augusztus 31-én, hétfőn szavazna a parlament és megítélése szerint az Orban-kormánynak mennie kell. Klaus Iohannis államfő tegnap ismét bírálta a PSD kezdeményezését és úgy vélte, hogy ezzel az ellenzéki párt káoszt akar teremteni az országban, amit ő rendkívül súlyos dolognak tart. (Rador Hírügynökség)

Románia 100.000 euróval támogatja a fehéroroszországi civil szervezeteket és a független újságírókat

Ezt ma jelentette be Bogdan Aurescu, külügyminiszter. A tárcavezető az európai külügyminiszterek informális berlini találkozója előtt leszögezte, hogy kérni fogja a fehéroroszországi választások ideje alatt és az azután elkövetett visszaélések felelőseinek megbüntetését. A minszki elítélendő cselekmények nem maradhatnak megfelelő válasz nélkül az Európai Unió részéről – hangsúlyozta Bogdan Aurescu. (Radio România Actualităţi)

Újabb földrengés volt Vrancea megyében

A ma reggel 6 óra 8 perckor bekövetkezett földmozgás 3,1 fokos erősségű volt a Richter skálán – közölte a Földtani Intézet. A földrengés a felszín alatt 77 km-es mélységben volt.
Augusztus eleje óta az említett zónában 25 földrengés volt, amelyek erőssége 2 és 3,9 fok közötti volt a Richter skálán. A legjelentősebb földmozgás ebben az évben ugyancsak Vrancea megyében volt. Ennek erőssége 5,2 fokos volt a Richter skálán és hatását Bukarestben is észlelni lehetett. (Radio România Actualităţi)

Székely Ervin, Rador