2020 október 7

A Sanitas szakszervezeti szövetség tagjai japán sztrájkba lépnek

A Sanitas szakszerveti szövetség tagjai szerdán országos szinten japán sztrájkot tartanak, hogy felhivják a figyelmet az egészségügyi rendszer helyzetére, kérve, egyben, a kormánytól  igéreteinek betartását, tájékoztatott a Sanitas, melynek több mint száz ezer egészségügyi dolgozó a tagja. A Sanitas már a múlt pénteken bejelentette, hogy amennyiben a kormányfő nem vesz részt a szakszervezeti szövetség vezetőségének találkozóján, amelyen az egészségi alkalmazottak helyzete kerül teritékre, japán sztrájkba lépnek.A szakszervezeti tagok a pénzügyi jellegű követeléseiken kivül az egészségügyi posztok felszabaditását és e terülen dolgozók számára szükséges védelmi felszerelések biztositását kérik. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.07)

Az Országos Legfelsőbb Védelmi Tanács egész sor dokumentumot fogadott el

Az Országos Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) egész sor dokumentumot fogadott el a nemzetvédelmi stratégia következő négy évben való alkalmazására, illetve a Védelmi Fehér Könyvet. A videkonferencia formában tartott CSAT-ülés végén a tanács tagjai elemezték a jövő évi nemzetbiztonsági kockázatokat és veszélyeket. Következésképpen megállapitották, hogy a nemzetvédelmi stratégia alkalmazási tervének prioritása között kell szerepelnie az adaptált törvényes keret megteremtése. A védelmi stratégia elemzése a román hadseregre vonatkozóan új szervezési, felszerelési és képzési fogalmat foganatositott és alapvető célként irányozza elő az alkotmányos küldetések teljesitési feltételeinek szavatolását a hadsereg kapacitásának fejlesztése érdekében 2040-ig. Ami a Védelmi Fehér Könyvet illeti, ez az állampolgárok biztonságát és az ország területének védelmét szolgáló, kormányprogramban kijelölt védelmi célkitűzések gyakorlatba ültetését irányozza elő. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.07)

Karanténba kell vonulniuk a járványügyi kockázatot jelentő országokból Romániába érkező állampolgároknak

Tizénnégy napra házi őrizetbe kell vonulniuk azon személyeknek, akik járványügyi kockázatot jelentő országokból érkeznek Romániába. Az Országos Katasztrófavédelmi Tanács frissitett listája 49 országot tartalmaz, melyek között szerepel Spanyolország, Franciaország, Nagy-Britannia, Belgium, Magyarország, Hollandia és Moldova Köztársaság. A román hatóságok szerint kivételes esetek is van, nevezetesen abban az esetben, ha az illető személy kevesebb mint három napot tölt Romániában és 48 órával korábban készitett negativ tesztet mutat fel, nem kell karanténba vonulnia.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.07)

A Világbank előrejelzése szerint a román gazdaság 5,7%-al csökken az idén

Európára és Közép-Ázsiára vonatkozóan aktualizált előrejelzések szerint a Világbank a román gazdaság 5,7%-al való csökkenését prognosztizálja ez évre, miközben – előrejelzése szerint – 2021-ben fellendül és 4,9%-os növekedést könyvelhet el. A gazdasági recesszió mélysége és a gazdaság fellendülése a jövőben az egészségügyi válságtól és az EU szintjén hozott intézkedések hatásától függ. A Világbank szerint az európai és közép-ázsiai feltörekvő gazdaságok a legkomolyabb recesszióval szembesülnek a 2008-as válság óta.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.07)

A román hatóságok újabb korlátozó intézkedéseket vezettek be a koronavirus-járvány miatt

Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben megugrott az új koronavirussal fertőzöttek száma, az ország több településén és a fővárosban újabb korlátozásokat helyeztek hatályba a virus elterjedésének leszoritásra érdekében. Az új rendelkezések értelmében kötelező az egészségügyi védőmaszk használata a nyilt közterületeken, csökken a vendéglők és teraszok beltereiben a tevékenység és egyes iskolák áttérnek a digitális oktatásra. Bukarestben bezártak a vendéglők, kávézók és bárok belterei, a szállodák és panziók kivételével, ahol nyitva maradnak saját vendégeik számára. Az intézkedés érvényes a mozikra és szinházakra és különböző eseményekre nézve is. A védőmaszk használata kötelező az iskolák környékén.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.07)

Gănciulescu Rozália