2020. október 23

Pénteken éjfélkor Nagyszebenben piros forgatókönyv lép hatályba

Pénteken éjfélkor Nagyszebenben piros forgatókönyv lép hatályba, mivel a koronavirus-fertőzések száma ezer lakosra vetitve meghaladta a 3-as küszöbértéket.A Szeben megyei sürgősségi helyzetek kezelésével megbizott Vészhelyzeti Bizottság által meghozott rendelet értelmében november 6-a éjfélig  az óvodától egészen a liceumi oktatásig valamennyi tanintézménynek át kell állnia a digitális tanitásra, a piros forgatóköny szerint. A védőmaszkok használata kötelező lesz Nagyszebenben úgy a zárt-, mind nyilt tereken és bezárnak a mozik és a színházak. Hasonló intézkedéseket hoztak három Szeben megyei helységben is –  Vesztény, Sellenberk,  Alsóárpás -, ahol szinten meghaladta a 3-as küszöbértéket az ezer főre számitott koronavirus-fertőzések száma.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.23)

A múlt hónap végén a munkanélküliség értéke, országos viszonylatban, 3,26%-os volt

A múlt hónap végén a munkanélküliség értéke, országos viszonylatban, 3,26%-os volt, ami időarányosan 0,26%-os csökkenést jelentett. A vizsgált időszakban a több mint 285 ezer munkanélküli száma 1300-al csökkent az augusztus végén nyilvántartásban szereplő állástalanok számához képest. Az Országos Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség szerint a munkanélküliek legnagyobb hányadát az alacsony végzettséggel rendelkező, vidéki környezetből származó, 40–49 éves korosztály tette ki.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.23)

Romániában túllépte az 5.000-et a napi fertőzések száma

A koronavirus-járvány kitörése óta Romániában először lépte át az 5.000-et a napi fertőzések száma. Az elmúlt 24 órában koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak száma 5.028-ra emelkedett és összesen 35 ezer koronavirus-tesztet végeztek. A hatóságok Bukarestben 685 új esetet jelentettek, Temes megyében 333-at, Kolozs megyében 273-at, Iaşi megyében 268-at és Brassó megyében 233-at. Az intenziv osztályon 782 beteget ápolnak, mig az elhalálozások száma csütörtökhöz képest enyhén csökkent, ami 82 esetet jelent. Hargita megyében az ezer főre eső igazolt fertőzések száma pénteken meghaladta a 3-at, ennél a szintnél Kolozs és Fehér megyében, Bukarestben, illetve Temesváron és Karácsonkőn (Piatra Neamț) magasabb a betegek száma. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.23)

Uniós kölcsön a koronavirussal fertőzött alkalmazottak és alkalmazók megsegitésére

A kormány egyezményt hagyott jóvá, mely értelmében négy milliárd euró kölcsönt folyósit az Európai Unió a koronavirussal fertőzött alkalmazottak és alkalmazók megsegitésére. A Miniszterelnökséget vezető Ionel Dancă közölte, hogy a kölcsönt az UE által meghatározott, messzemeően kedvező besorolással és kamattal veszi fel Románia, azaz hasonló feltételek mellett, amelyeket, például, Németország is teljesitett.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.23)

Gănciulescu Rozália – RADOR