2020. november 11

Romániában több mint kétszáz, koronavirussal fertőzött beteg halt meg egy nap alatt

Az utóbbi 24 órában 203 koronavirussal fertőzött beteg halt meg és ezek közül legtöbben, 1.092-en, az intenziv osztályon, miközben 6.678 fertőzött személyt  nyilvánitottak meggyógyultnak egy nap alatt, közölte szerdán a stratégiai kommunikációs törzs (GCS). A nagyvárosokban már hetek óta helyhiány van a kórházakban. A fertőzés az erdélyi megyékben és Bukarestben terjed a leggyorsabban. Szeben megyében az utóbbi két hétben a lakosság 7,2, Kolozs megyében a lakosság 6,9, Temes megyében a lakosság 6,5 ezreléknél mutatták ki a fertőzést. Az államfő szerint két-három héten belül remélhető eredmény az újabb szigorításoktól, amelyek a lakosság egészségének védelmét, az egészségügyi ellátó rendszerre nehezedő rendkívüli nyomás enyhítését szolgálják. Klaus Iohannis szerint a bukaresti hatóságok egyelőre nem számolnak azzal, hogy a karácsonyi ünnepek időszakában teljes vesztegzár alá vonják az országot.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.11)

Az igazságügyi miniszter a Legfelsőbb Bírói Tanács tagjaival tárgyalt a törvényszéki munka folytatásáról

Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter a Legfelsőbb Bírói Tanács tagjaival a törvényszéki munka folytatását elősegitő esetleges intézkedések meghozásáról tárgyalt, tekintettel a koronavirus-fertőzések számának növekedésére. A megbeszélések alapján a szaktárca valószinüleg kiegésziti a birósági eljárások és a peres ügyek veszélyhelyzetben való lebonyolitására vonatkozó törvénytervezetet. Az „Iazságszolgáltatás járványhelyzetben” cimű dokumentumot a jövő héten terjesztik jóváhagyásra a kormány elé. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.11)

Tiltakoztak az állatorvosok

Az állatorvosok több megyében már napok óta letették a munkát, ezáltal adva hangot elégedetlenségeiknek amiatt, hogy szolgáltatási dijaikat már évek óta nem módositották. A tiltakozáshoz  szerdán a Vâlcea megyei állatorvosok is csatlakoztak, akik arra panszkodtak, hogy kiadásaik jóval meghaladja az Országos Állategészségügyi Hatósággal megkötött szerződések alapján megvalósitott  bevételeket. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.11)

Románia önkéntes segélyt nyújt Moldova Köztársaságnak

A román külügyminisztérium Bogdan Aurescu tárcavezető döntése nyomán 250 ezer euró értékű önkéntes segélyt nyújt Moldova Köztársaságnak, a civil társadalom és a független sajtó támogatására. A támogató összeget az Európai Alapítvány a Demokráciáért szervezet révén folyósitják, amelyet az Európai Unió 2013-ban hozott létre a  demokrácia konszolidálásért és az emberi jogok érvényesitéséért közvetlen szomszédságában. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.11)

Bukarestben és az orszég 28 megyéjében 500 házkutatást és 130 rajtaütést hajtottak végre

Az „N-napnak” (románul: „ziua Z”) nevezett legnagyobb szervezett bűnözés elleni akcióban a román rendőrség, csendőrség és határőrök a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészséggel (DIICOT) együtt 500 házkutatást és 130 rajtaütést hajtottak végre szerda reggel, egyidőben Bukarestben és 28 megyében. Az akció keretében kábítószer-kereskedelemmel, illegális migrációval, emberkereskedelemmel, szexuális kizsákmányolással, uzsorával, zsarolással és pénzmosással foglalkozó 21 bűnbanda tagjaira csaptak le.A DIICOT közleménye szerint a koronavírus-járvány közepette a külföldön tevékenykedő román szervezett bűnözői hálózatok fontos vezetői tértek vissza az országba. A belügyminiszter szerint a 21 bűnszövetkezet gazdasági bűncselekményei során okozott kár mintegy 40 millió euróra tehető. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.11)

RADOR – Gănciulescu Rozália