2021. január 14

A kormány sürgösségi rendeletet fogad el az oltási központok berendezéséhez és működéséhez szükséges kiadások fedezésére

Néhány százzal több oltási központot terveznek kialakitani és ennek érdekében a kormány pénteken sürgösségi rendelet elfogadását javasolja, amely előirányozza, hogy milyen pénzből fedezik az emlitett központok berendezésére és működtetésére szükséges kiadásokat. A dokumentum jelenleg véleményezési szakaszban van. Noha számitásba veszik az európai finanszirozási lehetőséget is, a helyi hatóságoknak a költségvetésből, az egészségügyi minisztérium révén téritik meg az oltócentrumok létrehozására forditott összegeket.Florin Cîțu miniszterelnök leszögezte, hogy konkrét feltételeket kell megszabni az erre hivatott összegek kiutalásáért. Ugyancsak a pénteki kormányülésen döntik el az oltási folyamatban részt vevő személyzet fizetésének fedezését is. A miniszterelnök szerint az immunizálási ütem felgyorsul az oltási kampány második szakaszában, amikor naponta több mint száz személyt tudnak beoltani és a cél az, hogy szeptemberben a beoltott személyek száma haladja meg a tiz milliót, ami a lakosság csaknem 70%-át jelenti.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.14)

Pénteken keződik az oltási kampány második szakasza

Pénteken keződik az új koronavirus elleni oltási kampány második szakasza, amikor mintegy öt millió személy igényelheti a vakcinát, elsősorban az idősek, krónikus betegek és az állami apparátus működésében fontos területeken dolgozó alkalmazottak. A mostanig megnyitott oltási központokat további 650-el bővitik és a cél az, hogy naponta több mint száz ezer ember részesüljön vakcinába. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.14)

Klaus Iohannis államelnök csütörtökre gyűlést hivott össze a Cotroceni palotába az iskolák újranyitásának megvitatásáért

Az iskolák újranyitásának és a járványügyi adatok megvitatásáért Klaus Iohannis államelnök csütörtök délután, 17 órától megbeszélésre hivta a Cotroceni palotába Sorin Cîmpeanu tanügyminisztert, a Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) képviselőit és e két terület más felelős tényezőit.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.14)

A kormány gyorssegélyt nyújtott a csikszeredai tűzvész károsultjainak

A csikszeredai tűzvész károsultjainak a román kormány által nyújott humanitárius segélyt a Polgármesteri Hivatal osztotta szét. Az élelmiszerekből és létfontosságú szükségleti cikkekből álló – ágyak, matracok, takarók és hálózsákok -, több mint háromszáz ezer lej értkű segélyt állami tartalékból fedezték. Csiksomlyó nyomornegyedében a múlt csütörtökön keletkezett túzvészben húsz faház égett le részben vagy teljesen és mintegy 260 ember  – több mint fele gyermek – maradt hajléktalan, akiket a helyi hatóságok ideiglenesen a csikszeredai sportcsarnokban szállásolták el.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.14)

Kövéleménykutatás az új kornavirus elleni, romániai oltási hajlandóságról

Románia lakosságának 62%-a hajlandó beoltatni magát az új koronavirus ellen, derült ki a Reveal Marketing Research által készitett felmérésből. A kutatásban részt vett személyek 36%-a azt nyilatkozta, hogy amint teheti, beoltatja magát, mig 26%-a nem utasitja el a vakcinát, de csak a jövő évben hajlandó beoltatni magát. Az emberek nagyrésze azért kéri az oltást, hogy megvédje saját magát és másokat a fertőzéstől és a normális életre való visszatésrés céljából. A tanulmány online készült január 6-11. közötti időszakban, 1.011 személy megkérdezésével.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.14)

A kormány a veszteséges vállalatok átszervezését tervezi

A kormány a veszteségeket felhalmozó vállalatok átszervezését tervezi, nyilatkozta csütörtök reggel egyik rádióadásban Florin Cîţu miniszterelnök. Mint hangsúlyozta,  az idei költségvetési tervezet kidolgozásáért – amelyet legkésőbb február 5-ig megvitatás végett a parlament elé terjesztenek – meg kell szüntetni a közpénz-pazarlást. „Meg kell vizsgáljuk az állami társaságok teljesitményét. Már megkezdtük a Tarom légitársaság átszervezését. A kormány figyelmében vannak az önkorményzatok is, amelyeknek tevékenységalapú költségvetést kell összeállitaniuk, szemelőtt tartva a bérek kifizetését és a befektetési terveket”, fűzte hozzá a miniszterelnök. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.14)

Gănciulescu Rozália – RADOR