2014. november 21

Az alkotmánybíróság igazolta Klaus Johannis elnöki mandátumát

Az alkotmánybíróság igazolta a megválasztott államfő, Klaus Johannis mandátumát pénteken, miután a Központi Választási Iroda (BEC) megküldte a taláros testületnek az elnökválasztás hivatalos végeredményét. Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság elnöke átadta a mandátumigazoló határozat egy példányát a megválasztott elnöknek, egy másik példányt pedig a parlamentnek küldenek meg, amely előtt Johannis decemberben teszi le a hivatali esküt.Mint Klaus Johannis rámutatott, a választók erős és világos üzenetet fogalmaztak meg, amelynek ő minden tekintetben meg akar felelni. „Nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni az országot, lépésről lépésre kell haladni azon az úton, amely egy erős és virágzó Románia felépítéséhez vezet”, hangsúlyozta. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.21)

Üdvözölte Klaus Johannis választási győzelmét az amerikai kormány és az Európai Bizottság elnöke

Üdvözölte Klaus Johannis választási győzelmét az amerikai kormány és Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Az amerikai kormány felidézte a Romániával megkötött stratégiai partnerség, valamint a közös értékekre és célkitűzésekre épülő szoros kapcsolatok további fenntartásának fontosságát Romániával és új elnökével. Jean Claude Juncker sok sikert kivánt az új román államfőnek, megjegyezve: türelmetlenül várja, hogy együtt dolgozhasson Klaus Johannis elnökkel és Románia kormányával az Európai Unió stratégiai agendájának gyakorlatba ültetés érdekében. „A gazdasági növekedés, a munkahelyek, a beruházások és a versenyképesség mind megannyi kérdés, amelyek nagyon fontosak a románok és valamennyi európai állampolgár fejlődése, jóléte szempontjából”, fűzte hozzá az Európai Bizottség elnöke. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -11.21)

Navracsics Tibor európai biztos stratégiai szövetséget javasolt az Európai Ifjúsági Fórumnak

Stratégiai szövetséget javasolt pénteken, Kolozsváron az Európai Ifjúsági Fórumnak Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatási, kulturális, ifjúságpolitikai és sportügyekért felelős biztosa.A plenáris ülést és az ifjúsági szervezetek vezetőivel folytatott szűkkörű megbeszélést követően a magyar közmédia kérdésére Navracsics Tibor elmondta, az ajánlott stratégiai szövetség olyan folyamatos párbeszédet jelent, amelynek keretében meg tudják vitatni az ifjúsági kérdéseket.Az ülésvezető bejelentése szerint Navracsics Tibor felszólalása a plenáris ülésén az első közszereplése volt EU-biztosi minőségében.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -11.21)

Corina Creţu európai biztos egy munkacsoport létrehozásáról tájékoztatott

Corina Creţu, a regionális politikáért felelős európai biztos közölte, hogy az uniós tagállamok szintjén munkacsoportot hoznak létre az európa alapokból finanszirozott operativ programok gyakorlatba ültetésének előmozditására.”Az uniós tagállamok november 24-ig kell benyújtaniuk javaslataikat az európai alapokból finanszirozott operativ programokra. Számitásaink szerint az év végéig a 310 operativ programból mintegy 150-et  tudunk jóváhagyni”, fűzte hozzá Corina Creţu.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -11.21)

Lezuhant egy katonai helikopter a Szeben megyei Almakerék közelében

Pénteken lezuhant egy katonai helikopter a Szeben megyei Almakerék közelében. Mircea Dusa védelmi miniszter tájékoztatása szerint a fedélzeten tíz katona tartózkodott, de csak ketten élték túl a balesetet. A sérülteket mentőhelikopterrel Marosvásárhelyről a bukaresti Égési Sérüléseket Kezelő Kórházba szállitották. Az IAR 330 Puma típusú helikopter az aranyosgyéresi katonai támaszpontról szállította a katonákat Nagysinkre egy hadgyakorlatra.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.21.)

Benyújtja lemondását az új államelnöknek George Maior SRI-igazgató

George Maior, a Román Hirszerző Szolgálat (SRI) igazgatója közölte, hogy benyújtja lemondását Klaus Johannis új államelnöknek. Geroge Maior szerint az új államelnök a SRI évértekelő jelentése alapján is mondhat véleményt mandátuma alatt kifejtett tevékenységéről.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.21)

Rozalia Gănciulescu