2014, december 10

Az IMF-egyezményt jövő év szeptemberében véglegesitik

Darius Vâlcov költségvetési miniszter szerdán érteni engedte, hogy a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megkötött egyezményt, meghosszabitás nélkül, a jövő év szeptemberében véglegesitik.Másrészt, a szerdai kormányülésen jóvahagyták a havi bruttó minimálbér 975 lejre való növelését 2015 januárjától, amelyet, a tervek szerint, július 1-től 1050 lejre emelnek. Igy, a közszféra mintegy másfél millió alkalmazottja, illetve a versenyszférában dolgozó csaknem egymillió alkalmazott részesül fizetésemelésbe. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -12.10)

Ötezer lejes büntetést rótt ki Kovászna megye prefektusa a magyar himnusz elénekléséért

Ötezer lejes büntetést rótt ki a Magyar Polgári Pártra (MPP) Marius Popica, a Kovászna megye prefektusa, mert a párt által június 4-én megrendezett sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezésen elénekelték a magyar himnuszt, nyilatkozta az MTI-nek Biró Zsolt, az MPP elnöke. A prefektus egy 2001-ben elfogadott kormányhatározatra hivatkozott, amely szerint egy idegen ország himnuszát csak az illető ország hivatalos képviselőinek látogatása alkalmából szabad énekelni Románia területén.”A más állam himnuszának Románia területén való eléneklése olyan rendezvényen, amelynek nem volt nemzetközi jellege és amelyen nem vettek részt Magyarország hivatalos küldöttei, kihágást jelent, és 2500-tól 5000 lejig terjedő bírsággal büntetendő”, közölte a prefektus az esetről készített, december 2-i keltezésű jegyzőkönyvben.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.10)

„A román-magyar kapcsolatok újbóli kiéleződését folyamatos párbeszéddel kell megelőzni”

„A román-magyar kapcsolatok újbóli kiéleződését folyamatos párbeszéddel kell megelőzni”, jelentette ki Bogdan Aurescu külügyminiszter egy televíziós interjúban. Mint mondta, erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel is megállapodtak az EBESZ múlt heti, bázeli értekezletén. Bogdan Aurescu ugyanakkor azt is elmondta, hogy elfogadta magyar kollégája meghívását, így jövő év elején Budapesten lesz alkalmuk egyeztetni „mind a közös érdekekről, mind a kényesebb témákról”. Arra a kérdésre, hogy veszélyezteti-e Románia regionális érvényesülési esélyeit Magyarország és Oroszország közeledése, Aurescu rámutatott: a románok és magyarok együtt vannak az Európai Unióban és a NATO-ban, ezen túlmenően minden tagállam szuverén módon alakítja külpolitikáját.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.10)

IMF-tanulmány a fiatalok társadalombiztositási rendszereinek finanszirozásáról

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) európai osztálya átal nyilvánosságra hozott tanulmány szerint az európai országoknak többet kell tenniük a fiatalok munkavállalásának ösztönzésére, mivel a társadalombiztositási rendszerek finanszirozása egyre inkább gondot okoz. A tanulmány felhivja a figyelmet a fiatalok nagy munkanélküliségre, amely az eurózona országaiban, például, a 15 és 24 év közötti életkorúak körében, 40% fölé emelkedik. Az egyre inkább elöregedő lakósság és a fiatalok munkanélkülisége miatt Európa egy adott pillanatban olyan helyzetbe kerül, hogy képtelen lesz finanszirozni a társadalombiztositási rendszereket, legyen szó egészségügyről vagy a nyugdijakról. A munkahely találásának nehézsége, illetve a meghatározott időre történő alkalmazás és a hosszú ideig tartó munkanélküliség miatt csökken a fiatalok ügyessége és szakmai tudása és ezzel együtt az esélyük arra, hogy valaha is munkát vállaljanak. A kormányok a gazdaság fellendülésében reménykednek, ami nem elégséges azonban a fiatalok helyzetének javitására.A hatóságoknak intézkedniük kell a meghatározatlan időre szóló munkaszerződéseket kötő munkáltatók védelmezésének csökkentéséért esetleg megszüntetéséért, valamint az új alkalmazottak költségeinek leszoritásáért és a minimálbér olyan szinten való megállapitásáért, amely figyelembe veszi azt, hogy a legtöbb fiatal szakmailag nincs felkészülve, mutat rá az IMF-tanulmány. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.10)

December 24 és 31 szabadnap lesz a közszférában dolgozók számára

A szerdai kormányülésen hozott döntés értelmében a közszférában dolgozók számára december 24 és 31 szabadnap lesz.Mivel december 24. és 31. szerdára esik, a közszférában dolgozók kedd estétől vasárnapig lesznek szabadok mind karácsonykor, mind szilveszterkor, ugyanis december 25. és 26., valamint január 1. és 2. hivatalosan munkaszüneti nap.Romániában eddig 12 hivatalos munkaszüneti nap volt, de egy héttel ezelőtt a parlament megszavazta, hogy január 24-ét is, azaz Moldova és Havasalföld egyesülésének napját, nyilvánitsák nemzeti ünnepnek.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.10)

Rozalia Gănciulescu