2015. január 15

 Kluas Iohannis államfő csütörtökön Brüsszelbe utazik

Klaus Iohannis elnök csütörtökön Brüsszelbe utazik. Államfői minőségében ez az első látogatása az európai intézményeknél. Brüsszelben megbeszéléseket folytat Donald Tusk-al, az Európai Tanács elnökével, Jean-Claude Juncker-el, az Európai Bizottság elnökével és Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.15)

Klaus Iohannis államfő üzenete a Román Kultúra Napja alkalmából

A Román Kultúra Napját 2010 óta Mihai Eminescu költő születésnapjának évfordulóján ünneplik. Románia elnöke a Facebook közösségi oldalon közölt rövid üzenettel köszöntötte a nagy román költő születésének 165. évfordulóját. Klaus Iohannis úgy vélte, hogy beszéd helyett a legszebben úgy tudnánk megemlékezni Eminescu költőről, ha verseiből szavalnánk vagy felolvasnánk publicisztikájából. „1881 árilisában, a „Timpul” című napilapban közölt egyik cikkben Eminescu ezt írta: Jó románnak lenni nem rendkivüli érdem, tulajdonság vagy kiváltság, hanem az ország valamennyi állampolgárának a kötelessége”, idézte a nagy román költőt Klaus Iohannis államfő. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.15)

Victor Ponta: Konszenzusra van szükség a kultúra területén

Nemzeti konszenzusra van szükség a kultúra területén is – véli a miniszterelnök. Victor Ponta erről a Román Kultúra Napja alkalmából beszélt. Meglátása szerint az akadémiai szférának kell előállnia egy hosszútávú fejlesztési stratégiával, amelynek megvalósítását valamennyi politikai párt vállalná. A kormányfő szerint nagyon fontos lenne leszögezni, milyen támogatás jár az ágazatnak, de főleg az, hogy a stratégia ne változzon, valahányszor miniszter-, kormány- vagy államfőváltás történik. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.15)

Klaus Iohannis államfő aggodalmának adott hangot a Román Nemzeti Történeti Múzeum épületének műszaki állapota miatt

Klaus Iohannis államfő aggodalmának adott hangot a Román Nemzeti Történeti Múzeum épületének műszaki állapota, illetve a körülmények miatt, melyek között örzik a nemzeti identítás reprezentatív dokumentumait és tárgyait. Az államfő aggodalmát megerősitették a szakértők is, akik szerint az épület nem bír ki egy újabb nagy erejű földrengést. A Román Kultúra Napja és Mihai Eminescu költő születésének évfordulója előtt egy nappal korábban az államfő ellátogatott a a Nemzeti Történeti Múzeumba, amely véleménye szerint a román kultúra és civilizació szimbóluma. Klaus Iohannis egyben közölte, hogy az idén megkezdik a múzeum restaurálását és a munkálatokat figyelemmel követi majd. (RADOR HIRÜGYnökség – 01.15)

Súlyosan érintheti a hiteleseket a svájci frank emelkedése

Nagyon érzékenyen érintheti a hazai svájci frank alapú hiteleseket a svájci jegybank mai bejelentése, amelynek hatására a román fizetőeszköz jelentősen gyengült a svájci frankhoz viszonyítva. A Román Nemzeti Bank (BNR) 4,32 lej/svájci frankos mai referencia-árfolyama 15%-kal magasabb a tegnapi 3,7 lej/svájci frank árfolyamhoz viszonyítva. Romániában mintegy 150 ezer ügyfél rendelkezik svájci frankban felvett hitellel, amelyek nagy része jelzálog fedezetű, és átlagosan 25-30 évre szól. Egyes számítások szerint 5 lej/svájci frankos árfolyam mellett a valutában felvett hitelek havi törlesztőrészletei akár harmadával is növekedhetnek. A Romániában futó svájci frank alapú hitelszerződések legnagyobb része a 2007-2008-as periódusban lett megkötve, akkor még 2,4-2,6 lejes árfolyamon.
Gheorghe Pipera, a svájci frankban eladósodott romániai devizahitelesek egyesületének ügyvédje a román kormány közbelépését kérte. Piperea a közszolgálati rádiónak azt mondta: a frankhitelesek már képtelenek az eredeti árfolyam több mint kétszereséért törleszteni. Az ügyvéd szerint a román kormánynak sürgősségi rendeletben kellene az árfolyam-ingadozástól megvédenie a frankhiteleseket.
Dan Suciu, a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője ugyanakkor nyugalomra intett: szerinte nem szabad fontos döntéseket a felfokozott érzelmi reakciók idején meghozni. Suciu úgy vélekedett: néhány napon belül lecseng a frank-pánik és nem fog megismétlődni 3-4 évvel ezelőtti válság. A BNR szóvivője szerint a román bankrendszert nem fogja megrendíteni a frank heves árfolyammozgása, tekintettel arra, hogy a hitelek kevesebb mint 5 százaléka van frankban. (RADOR HIRÜGYnökség – 01.15)

Andrei Demeny