2015. március 16

Klaus Iohannis kedden Kijevbe látogat

Kalus Iohannis államfő kijevi látogatására egy bonyolult geopolitikai kontextusban kerül sor. A román állemelnök Petro Porosenko ukrán elnökkel elsősorban a Krim-félsziget Oroszországhoz történt csatolása nyomán a térségben kialakult helyzetről, illetve Ukrajna keleti részében kitört konfliktus rendezéséről tárgyal. Klaus Iohannis már több alkalommal kifejezésre jutatta, hogy Románia eltökélten támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását a nemzetközileg elismert határain belül. Iohannis ugyanakkor a februárban Minszkben elfogadott intézkedés-csomag fokozatos gyakorlatba ültetését szorgalmazta. Románia elnöke a dialógusra épülő diplomáciai megoldást támogatja az ukrajnai fegyveres konfliktus beszüntetésére, közölve, hogy e konflitusrendezésben Románia is részt kiván venni. Kijevi látogatása után Klaus Iohannis Brüsszelbe utazik, ahol részt vesz az Európai Tanács összejövetelén, amelyen az uniós állam- és kormányfők az európai energetikai unióról, az Oroszországgal fenntartott kapcsolatokról és az ukrajnai helyzetről tárgyalnak. Az Európai Tanács ülését megelőzően, Klaus Iohannis részt vesz az Európai Néppárt találkozóján. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.16)

Örizetbe vették Horia Georgescut, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség vezetőjét

A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) súlyos következményekkel járó, hivatali visszaéléssel gyanúsítja Horia Georgescut, az Orszásgos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vezetőjét, akit mostanig a korrupció elleni küzdelem szimbólumát jelentette. A DNA ügyészei hétfőn kihallgatták és 24 órára örizetbe vették Horia Georgescut. Jogi források szerint Horia Georgescut olyan ügyben gyanusitják hivatali visszaéléssel, amelyben egy ingatlan értékét túlbecsülték. Az ügyészek az ügyben hétfőn kihallgatták Teodor Nicolescu liberális képviselőt is, aki korábban az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóság alelnöke (ANPR) volt és Ingrid Zaarourt az ANPR volt elnökét. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.16)

A románok nagyon biznak az EU-ban

Az Európai Bizottság romániai képviselete által nyilvánosságra hozott eurobarométer szerint a többi unós ország állampolgáraihoz képest a románok a legnagyobb bizalommal viszonyulnak az Európai Unióhoz. A tanulmány szerint, a megkérdezettek jelentős aránya jobban bizik a médiában, mint az állami intézményekben. Az interjú alanyok mintegy 70%-a európai állampolgároknak tekinti magát, mig a megkérdezettek fele úgy nyilatkozott, hogy ismeri jogait, mint európai állampolgár. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.16)

Román-amerikai hadgyakorlatok Aranyosgyéresen

Hétfőn megkezdődtek az aranyosgyéresi légitámaszponton a román-amerikai hadgyakorlatok, amelyen 250 amerikai katona vesz részt, hat F-16 tipusú repülögéppel. A román hadsereg hat MiG-21 LanceR repülőgéppel és négy IAR 330 helikopterrel 200 katonát, pilótát és műszaki személyzetet mozgósitott. A március 26-ig tartó gyakorlatokon a katonák együttrepülést végeznek, illetve alkalmazniuk kell a repülőgépek  levegő-levegő és levegő-föld harci kapacitását is. Az aranyosgyéri hadgyakorlatot már a tavaly betervezték azzal a céllal, hogz növeljék a NATO-tagországok hadseregeinek együttműködési képességét. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.16)

Romaintegráció

A romák társadalmi integrációjának témájával tartanak Brüsszelben két napos ülést. Az Európai Roma Platform ülésén – amely egy nemzetközi találkozó – részt vesz a romaintegrációban érintett minden szereplő, igy civilszervezetek, a tagországok romaügyi szakértői és hivatalos szervei, valamint a nagy európai szervek, amelyek megvitatják a kontinens legnagyobb kisebbségének számitó problémáit, nevezetesen társadalmi beilleszkedését. Hivatalos statisztikai adatok szerint Európában 10-12 millió roma nemzetiségű állampolgár él, s közülük mintegy hat millió az uniós tagállamokban tartózkodik. Az Európai Bizottság által tavaly áprilisben közölt jelentés szerint a romagyermekek nagyrésze nem jár iskolába, mig a munkaerőpiacon a romák gyakran megkülönböztetésben részesülnek. Az Európai Bizottság tavalyi jelentése pozitiv példaként emliti meg Irországot, amely bevezette „a nomád tanügyi káderek” fogalmát, ami azt jelenti, hogy e káderek saját közösségükben gyakorolják mesterségüket. Finnország pedig létrehozta az egyeztető szerepet a munkavállaló romák esetében, mig Románia és Spanyolország az egészségügy terén vállalt hasonló szerepet. Németország olyan intézkedéseket vezetett be, melyek értelmében a lakósságnak, mint lakó-szomszéd kell elfogadnia a romákat és segitenie a közösségben való beilleszkedésüket. Az Európai Roma Platform brüsszeli ülésén elemzik a romaitegráció terén elért eredményeket, illetve akadályokat, akárcsak az uniós tagállamok által e téren tett politikai vállalásokat. A két napos ülésen részt vesz Corina Creţu regionális politikáért felelős európai biztos és Vera Jourova igazságügyi uniós biztos is. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.16)

Hamarosan megküldik az új adótörvénykönyv tervezetét a parlamentnek

A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőségének hétfői ülése után Victor Ponta miniszterelnök Darius Vâlcov penzügyminiszter lemondására hivatkozva megjegyezte, hogy a miniszter hivatalaból való lemondásának kérését legkésőbb a jövő héten megküldi Klaus Iohannis államfőnek. Ilyen összefüggésben Victor Ponta leszögezte, hogy a miniszter lemondását csak azután közli az államfővel, miután az új adótörvénykönyv és az adóügyi eljárási törvénykönyv tervezeteit kormányülésen elfogdják és a parlament elé terjesztik, mivel ellenkező esetben e két dokumentum gyakorlatba ültetése nagyon elodázódik. Victor Ponta reményének adott hangot, hogy az új adótörvénykönyv tervezetét március 25-ig sikerül megküldeni a törvényhozó fórumnak. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.16)

Andrei Demeny