2015. április 2

Április 10-ig kifizetik a nyugdijakat és a közszférában dolgozók béreit

A csütörtöki kormányülésen hozott döntés értelmében április 10-ig, a Húsvéti ünnepek előtt kifizetik a nyugdijakat és a közszférában dolgozók béreit. Április 3-tól megkezdik a nyugdijak postán keresztül történő kiosztását, mig azok, akiknek rendszerint kártyán folyósitják a nyugdijakat, bérjogaikat április 7-től kezdve vehetik fel. A költségvetési alkalmazottak márciusi fizetését április 6 és 10 között fizetik ki. A csütörtöki ülésén jóváhagyták a közveszélyt jelentő, magas kockázati osztályba sorolt tömbházlakások rehabilitását célzó programot is, mely kivitelezésére a kormány öt millió lejt hagyott jóvá. Ebből az összegből az 1977 előtt épült, 67 tömbházat újjitanak fel. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.02)

A kormány enyhíti az adócsalókkal szembeni fellépést

A kormány enyhíti az adócsalókkal szembeni fellépést, korlátozva ezáltal azon esetek számát, amikor az ellenőrök elrendelhetik egy kereskedelmi egység ideiglenes bezárását. Victor Ponta miniszterelnök a csütörtöki kormányülésen kihangsúlyozta: a kormány által  a jövő héten elfogadandó módosítás szerint az adóellenőrök csak akkor függeszthetik fel ideiglenesen a kereskedelmi egységek működését, ha a leszámlázott összeg és az ellenőrzés idején talált készpénz közötti különbség meghaladja a 300 lejt. Ponta szerint a bírságok magasak kell hogy legyenek, de nem jelenti azt, hogy a legsúlyosabb szankciónak számító bezárást figyelmeztetés nélkül, már elsőre kiszabják.Romániában egy hónappal ezelőtt szigorították az adókerülők elleni fellépést. Ennek nyomán 232 kereskedelmi egységet zártak be ideiglenesen, ismertette Victor Ponta miniszterelnök.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.02)

A liberálisok egyszerű inditványt nyújtottak be a bányászati ágazat helyzete miatt

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyszerű inditványt nyújtott be a kormány ellen a bányászati ágazat helyzete miatt. Az inditvány aláirói szerint a kormány a bányaipari munkahelyek biztonságát veszélyezteti, mivel nem dolgozott ki egy életképes stratégiát. Ludovic Orban liberális képviselő a csütörtöki plénumon közölte, hogy az inditványt 101 liberális honatya irta alá.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.02)

Állattenyésztők tiltakoztak a kormány székháza előtt

A kormány székháza előtt csütörtökön tiltakozott állattenyésztőket biztositotta az agrárminiszter afelöl, hogy a szarvasmarha tenyésztésre járó szubvenciókat még a Hútvéti ünnepek előtt folyósitják. Ugyanakkor közölte, hogy a juhtenyésztésre kiutalt támogatások kifizetését már megkezdték.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.04)

A Román Csendőrség fennállásának 165. évfordulóját ünnepli

A Román Csendőrség fennállásának 165. évfordulója alkalmából Francisco Esteban Pérez ezredes, az Európai Csendőrségi Erők parancsnoka Bukarestbe látogatott. A román közszolgálati rádiónak adott exklúziv interjúban az Európai Csendőrség (European Gendarmerie Force, EGF, EuroGendFor) parancsnoka, egyebek mellett, elmondta, hogy az EuroGendFor nagyon sok tapasztalatot halmozott fel és kész részt venni a külünböző küldetésekben, amelyekkel megbizzák.A Közép-afrikai Köztársaságban nemrég sikeresen befejezett  misszió olyan tapasztalattal gazdagitotta az Európai Csendőrséget, hogy bátran részvehet más küldetésekben is, hangyúlyozta Francisco Esteban Pérez.”Ha az EU úgy dönt, hogy újból részt vesz Palesztinában, készek vagyunk mi is jelen lenni, vagy esetleg a libiai küldetésben”, fűzte hozzá az ezredes. A Román Csendőrség Napja alkalmából a belügyminisztérium 500 csendőrt léptetett elő, időelőtt, a  soron következő rendfokozatba, mutatott rá a belügyi közlemény. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -04.02)