2015. május 5

A szenátorok jóváhagyták az élelmiszertermékek áfájának csökkentését

A szenátus költségvetési bizottsága jóváhagyta az élelmiszertermékek áfájának 24%-ról 9%-ra való csökkentését, amelyet június 1-től ültetnek hatályba. A szakbizottság szenátorai négy szavazattal és kettő ellenében megszavazták ama  kormányrendeletet, amely előirányozza az élelmiszertermékek –  a szeszesitalok kivételével –  hozzáadottérték-adójának (TVA) emlitett csökkentését. A 9%-os TVA érvényes a vendéglőkre és a catering szolgáltatásokra is. A kormány okfejtésében rámutatott, hogy ezen intézkedés nyomán leszorul az adócsalás mérete és növekszik a belső fogyasztás. A sürgösségi kormányrendeletet jóváhagyó tervezetet megvitatás végett a szenátus plénuma elé terjesztik, s majd ezt követően megküldik a képviselőháznak, ez lévén a döntő fórum e jogszabály esetében. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.05)

A liberálisok nem szavazzák meg az új erdészeti törvényt

Lucia Varga, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője szerint az új erdészeti törvénykönyvet módositó törvényjavaslatok nem oldják meg a rendszer problémáit, mi több, megszegik az európai normákat. Lucia Varga keddi sajtóértekezletén közölte, hogy a liberálisok nem szavazzák meg a törvényt a jelenlegi formában és pártja az illető törvényjavasalatok módositását fogja kezdeményezni. A volt erdészeti, vizügyi és halászati, tárca nélküli miniszter egyben megjegyzete, hogy Klaus Iohanni államfő e törvény felülvizsgálását megalapozottan kérte. Lucia Varga azt is kihangsúlzoyta, hogy a Versenytanács képviselőinek is részt kell venniük a parlamenti szakbizottságokban. „A jelenlegi erdészeti törvénykönyv nem oldja meg a rendszer gondjait és az illegális erdőkivágások megakadályozása érdekében, elsősorban, el kell távolitani a korrupt személyeket”, fűzte hozzá Lucia Varga. Megjegyzendő, hogy a szenátus április 27-én visszautasitotta Klaus Iohannis elnök kérését, amelyet az erdészeti törvénykönyvet módositó törvény felülvizsgálása érdekében intézett a parlamenthez, és a kihirdetésre megküldött törvényjavaslatot hagyta jóvá. Klaus Iohannis parlamenthez intézett kérésében úgy fogalmazott, hogy a törvénymódositások korlátozzák a gazdasági tényezők tevékenységét. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.05)

A jövő hónapban újabb hadgyakorlatokat szerveznek a nagysinki lőtéren

Mintegy 21 ország ezer katonája vesz részt a jövő hónapban a romániai nagysinki lőtéren tartandó hadgyakorlaton A NATO Egyesitett Erői nápolyi Parancsnokságának vezetője, Mark Ferguson tengernagy szerint a júniusi hadgyakorlat a NATO akciótervének fontos részét képezi és első izben fordul elő, hogy az egyesitett erők parancsnokságát felsorakoztatják Romániában. ”A hadgyakorlat célja az Egyesitett Erők Parancsnoksága kapacitásának ellenörzése a NATO defenziv műveleteinek irányitásában”, jegyezte meg  Mark Ferguson. Másrészt, a NATO és az EU keleti szárnyának, illetve a Fekete-tenger térségének biztonsági helyzetére vontkozó megbeszélésen, amelyre a terngernaggyal került sor, Mircea Dusa román védelmi miniszter kihangsúlyozta Románia szerepét e térségben. „Románia egy stabilitási oázis a térségben” mondotta Mircea Dusa, megmelitve a román-amerikai stratégiai partnerséget, illetve Románia NATO és EU tagságát. Mark Ferguson tengernagy kedden és szerdán Romániában tartózkodik, Nicolae Ciuca, a román hadereg vezárkari főnökének meghivására. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.05)

A belügyi Konzultativ Tanács Románia schengeni csatlakozásának támogatását kéri

A román belügyminisztérium az EU-tagországainak belügyminisztereitől Románia schengeni csatlakozásának támogatását tervezi kérni. A belügyminisztérium Konzultativ Tanácsának első  ülése után úgy döntöttek, hogy levélben kérik e támogatást. „ A régió jelenlegi biztonsági helyzete arra kötelezi a belügyminisztériumot, hogy gyorsan és hatékonyan igazodjon a helyzethez a ráháruló szerep teljesitése érdekében, és hogy állandóan szemelőtt tartsa prioritásait. Épp ezért a Konzultativ Tanács úgy döntött, hogy felhivást intéz a Bel- és Igazságügyi Tanácshoz Románia schengeni csatlakozására vonatkozóan, s ez irányban levelet küld valamennyi uniós tagállam belügyminiszterének”, mondotta Gabriel Oprea tárcavezető. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.05)

Andrei Demeny