2015. május 19

Ponta-Iohannis találkozó

Victor Ponta miniszterelnök bejelentette, hogy szerdán már tudni lehet, hogy kit neveznek ki fejlesztési miniszternek Liviu Dragnea helyébe. Victor Ponta kormányfő és Klaus Iohannis államfő kedden a Cotroceni palotában tárgyaltak az új regionális fejlesztési és közigazgatási miniszter megnevezéséről. Másrészt az államfő úgy vélte, hogy Liviu Dragnea kormányból való lemondásával kellőkképen reagált a Referendum ügyben hozott itéletre. Mint ismeretes a legfelsőbb biróság egy évi felfüggesztett börtönbűntetésre itélte Dragneat. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.19)

Klaus Iohannis: A kisebbségek egyensúlytartó és stabilizáló tényezők

Klaus Iohannis államfő kedden a Cotroceni palotában megbeszéléseket folytatott a képviselőházi nemzeti kisebbségek csoportjának tagjaival, ez utóbbiak kérésére. Az államfő úgy vélte, hogy az utóbbi 25 évben a nemzeti kisebbségek állandóan egyensúlytartó és stabilizáló tényezők voltak a romániai politikai rendszerben. A nemzeti kisebbségek csoportjának képviselői az egész társadalom által elfogadandó ország-terv kidolgozását szorgalmazták, kihangsúlyozva egyben az anyanyelvű oktatáshoz való jog tiszteletben tartásának és az etnikai identitás megörzésének fontosságát. Ugyanakkor kitértek a jelenlegi romániai egészségügyi rendszerre és a román állampolgárság megadására azoknak, akik Romániában végezték tanulmányaikat. A megbeszéléseken teritékre került az etnikai és vallási közösségektől önkényesen elkobzott tulajdonok visszaszolgáltatása is, illetve egy törvényes keret kidolgozása a történelmi emlékművek védelmére. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.19)

George Maior: Reális a Románia elleni terrorista támadások kockázata

George Maior, a Román Hirszerző Szolgálat (SRI) volt igazgatója szerint a román hatóságoknak el kellene gondolkodniuk azon, hogy Románia célpont több terrorista szervezet számára és gyakorlatba kellene ültetniük a nemzetbiztonságra vonatkozó törvénykezést. Geroge Maior véleménye szerint e veszélyről tanuskodik egy román állampolgár nemrégi elrablása is Burkina Fasoban. George Maior nyilatkozata azt követően hangzott el, hogy a parlament külpolitikai bizottságai meghallgatták és jóváhagyták a washingtoni nagykövetségi tisztségben való jelölését. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.19)

Daniel Horodniceanut nevezték ki a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus elleni Ügyészség élére

Daniel Horodniceanu ügyészt nevezték ki a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus elleni Ügyészség (DIICOT) élére. Klaus Iohannis kedden aláirta Daniel Horodniceanu három évre szóló kinevezésére vonatkozó rendeletet, közölte az Elnöki Hivatal.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.19)

Bukarestbe érkeznek az IMF és az Európai Bizottság szakértői

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság szakértői kedden Bukarestbe érkeznek, hogy megvitassák a jelenlegi hitelmegállapodást. A román hatóságok remélik, hogy sikerül kompromisszumra jutniuk az egyezmény megkötése végett. A nemzetközi szakértők az új adótörvénykönyvel kapcsolatos műszaki kérdésekről is tárgyalnak a román hatóságokkal. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG –-05.19)

Andrei Demeny