2015. május 26

 Az RMDSZ-nek fontos, hogy a levélben való szavazással ne lehessen visszaélni

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem vitatja a külföldön lakó román állampolgárok választójogát, de fontosnak tartja, hogy ne lehessen visszaélni a levélben való szavazás lehetőségével – mutatott rá Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető-helyettes kedden. A választási reformot előkészítő különbizottság tagja elmondta: a liberális ellenzék – tudomása szerint – nem konzultált az RMDSZ-szel, mielőtt bejelentette, hogy a külföldön élők választójogának korlátozásáért akar bizalmatlansági indítványt benyújtani Victor Ponta kormánya ellen. Márton Árpád „furcsának és értelmetlennek” tartja a témaválasztást, mivel szerinte olyasmit kérnek számon a kormányon, ami nem a kormány feladata. Hozzátette: nem hiszi, hogy az RMDSZ támogatni tudná a liberális bizalmatlansági indítványt. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.26)

Román bírói tanács állásfoglalásban marasztalta el az RMDSZ elnökét

Újabb állásfoglalásban marasztalta el kedden a Legfelső Bírói Tanács (CSM) Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét, amiért a politikus széles nyilvánosság előtt ismét ártatlannak minősített két jogerősen elítélt RMDSZ-politikust. A bírák és ügyészek szakmai testülete szerint az RMDSZ elnöke megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét, amikor a szövetség kongresszusán azt állította, hogy Nagy Zsolt volt távközlési miniszter ártatlanul ül börtönben, Markó Attila volt parlamenti képviselőt pedig azért ítélték el, mert – a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó református kollégium visszaszolgáltatásakor – jóhiszeműen alkalmazta a törvényt. A CSM állásfoglalásának nincs jogi következménye. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.26)

Nem szállíthatják el erre szakosodott cégek a tilosban parkoló autókat

Jogerős végzésben mondta ki a legfelsőbb bíróság hétfőn, hogy a szabálytalanul parkoló gépjárművek elszállításának szabályozása nem tartozik az önkormányzatok hatáskörébe, így a városi tanácsokban erről hozott határozatok érvénytelenek. A legfelsőbb bíróság Victor Ciorbea ombudsman fellebbezésének helyt adva hozta meg a joggyakorlat egységesítését célzó határozatát. Az országban autótulajdonosok ezrei pereskednek az önkormányzatok által megbízott cégekkel, amelyek a tilosban várakozó gépkocsik elszállításával foglalkoznak, ám a bíróságok nem ítélkeztek egységesen az ilyen esetekben: erre hivatkozva fordult a legfelsőbb bírósághoz az ombudsman, romániai elnevezéssel a nép ügyvédje. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.26)

Államháztartási többlet az első négy hónap után

A bruttó hazai termék (GDP) 0,85 százalékának megfelelő államháztartási többletet jegyeztek az idei első négy hónap után – közölte kedden a pénzügyminisztérium. A vizsgált időszakban a bevételek csaknem 6 milliárd lejjel haladták meg a kiadásokat, ami növekedést jelent az első három hónap után regisztrált adatokhoz képest. Március végén az államháztartási többlet 4,89 milliárd lej volt.Tavaly az első négy hónap után az államháztartásnak még hiánya volt, ez az érték akkor 1,88 milliárd lej volt. Az idei első négy hónapban a bevételek elérték a 76,03 milliárd lejt, ami a GDP 10,9 százalékának felel meg. A bevételek mértéke 12,1 százalékkal haladta meg a tavalyi hasonló időszakban jegyzett összegét. Legnagyobb mértékben, 20 százalékkal az áfabevételek nőttek. A nyugdíjjárulékok utáni bevételek ugyanakkor 0,3 százalékkal csökkentek. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 05.26)