2015. június 23

A parlament elfogadta a nemzetvédelmi stratégiát

A parlament 282 szavazattal, egy ellenében és egy tartózkodás mellett kedden elfogadta a nemzetvédelmi stratégiát. Az államfő javasolta dokumentumot valamennyi parlamenti frakció támogatta. A nemzetvédelmi stratégiát hétfőn Klaus Iohannis államfő ismertette a két parlamenti kamara együttes ülésén. Az államfő kihangsúlyozta: „az egész stratégiát úgy dolgozták ki, hogy Románai egy erős állam legyen Európaban és a nagy világban”. „A stratégia célja, egyebek mellett, az emberi jogok és szabadságjogok, illetve az állampolgárok biztonságának szavatolása, mig Románia biztonságának legfontosabb kezese, az Észak-Atlanti Szövetség”, húzta alá Klaus Iohannis. Az államfő szerint „alapvetően fontos a parlamenttel való közreműködés az ország védelméért és a nemzet biztonságának szavatolásáért kifejtett tevékenységek terén”. A keddi plénumon elfogadták Klaus Iohannis államfő ama kérését is, amelyet a NATO-erők Integrált Egysége létrehozásának jóváhagyásáért terjesztett be. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.23)

A Népi Mozgalom Párt Victor Ponta kormányfő lemondását kérte

A Népi Mozgalom Párt (PMP) ismételten a miniszterelnök lemondását kérte. Eugen Tomac PMP-elnök keddi sajtóértekezletén kijelentette, hogy „Victor Ponta sebezhetővé teszi országunkat azzal, hogy nem hajlandó lemondani kormányfői tisztségéről”. Eugen Tomac megemlitette, hogy Románia, mint EU- és NATO-tagország, konkrét vállalásokat tett a regionális biztonság szavatolása terén. Másrészt, a sajtókonferencián a PMP-elnök kiábrándulásának adott hangot amiatt, hogy Klaus Iohannis államfő hétfő este aláirta Gabriel Oprea ideiglenes miniszterelnöki kinevezésére vonatkozó rendeletet. Eugen Tomac felrótta az államfőnek, hogy „nem tartotta be a tavaly novemberben tett igéreteit, még a külföldön élő románok levélszavazására vonatkozó törvénnyel kapcsolatosan tett igéretet sem”. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.23)

Csökkenek a gyógyszerárak

A gyógszerárak 20%-al való csökkenése miatt aggódnak a gyógyszerforgalmazók és a gyógyszertárak. Véleményük szerint az idén olyan veszteségeket halmozódhatnak fel, hogy egyes gyógyszertárak kénytelenek lesznek bezárni. Nicolae Bănicioiu egészségügyi minister szerint ezzel az intézkedéssel az állam is megtakarít: az így keletkezett többletösszeget szintén az egészségügy finanszírozására fordítják, mégpedig a gyógyszerek támogatásának növelésére, azaz az ártámogatott orvosságok listáját folyamatosan frissítik. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.23)

A Román Posta szakszervezeti tagjai sztrájkőrséget álltak a pénzügyminisztérium székháza előtt

A Román Posta Dologozóit képviselő szakszervezet sztrájkőrséget tartott a pénzügyminisztérium székháza előtt, elégedetlenségének adva hangot amiatt, hogy nem hagyták jóvá a társaság idei költségvetését. A szakszervezet szerint ez arra késztette a Posta vezetőségét, hogy havonta, fél éven át, ne fizessen két szabadság napot, ami a 25 ezer alkalmazott fizetésének 10%-os csökkentését jelenti. Eugen Teodorovici pénzügyminiszter a szakszervezet küldöttségének megigérte, hogy mielőbb jóváhagyják a társaság idei költségvetését. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.23)