2015. július 20

Klaus Iohannis államfő kihirdette az új adóeljárási törvénykönyvet

Klaus Iohannis államfő hétfőn kihirdette az új adóeljárási törvénykönyvet, amely szabályozza az általa a parlamentnek felülviszgálás végett visszaküldött új adótörvényköny gyakorlati alkalmazását. Az adótörvényköny az adók és dijak szintjét és szerkezetét állapitja meg, mig az adóeljárási törvénykönyv  a dijak és adók kezelését, nyilvántartását és elszámolását, illetve az állam és az adófizetők közötti viszonyt irányozza elő. Az államfő kihirdette az adómentesitésre vonatkozó törvényt is, amely hatálytalanitja a független tevékenységet végző természetes személyek fiskálos kötelességét, valamint a Szenátus és Képviselőház megválasztására vonatkozó, illetve az Állandó Választási Hatóság megszervezését és működését szabályozó törvényt. Az új jogszabály előirányozza a listás szavazás bevezetését a következő parlamenti választáson.A törvény egyben előirányozza a parlamenti tagok számának 588-ról 466-ra való csökkentését is.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.20)

A szocialisták támogatják az új adótörvénykönyv tervezetét, a Ponta-kormány javasolta formában

Victor Ponta miniszterelnök Törökországból való visszatérése után – ahol orvosi felülvizsgálaton van – nyilvánosságra hozza a kormánykoalició által helyeselt megoldást, amely lehetővé teszi az új adótörvénykönyv gyakorlatba ültetését. A kormánypártok képviselőivel tartott találkozó után Rovana Plumb, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes elnöke kijelentette: „Támogatjuk az új adótörvénykönyv tervezetét, a Ponta-kormány javasolta formában, amelyet a parlament is elfogadott. Az államfő által a parlamenthez visszaküldött tervezet felülvizsgálási módszerét rövid időn belül közölni fogja Ponta miniszterelnök”. Ami egyes magas rangú tisztségviselők fizetésemelését illeti, Rovana Plumb megjegyezte, hogy „megoldást találnak e problémára is a költségvetés kiigazitásakor”. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.20)

A liberálisok továbbra is támogatják az adócsökkentést, de helytelenitik a kormány költségvetési fegyelmezetlenséget

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra is támogatja az adócsökkentést, annál inkább, hogy az új adótörvénykönyv tervezete a liberálisok által javasolt több intézkedést is előirányoz, de helyteleniti a kormány költségvetési fegyelmezetlenségét. Mint ismeretes, az új  adótörvénykönyv tervezetét a nyári vakáció előtti parlamenti ülésszak végén fogadták el, amelyet szavazattöbbséggel a liberális parlamenti tagok is megszavaztak. Ennek ellenére Klaus Iohannis államfő a múlt héten felülvizsgálás végett visszaküldte a parlamentnek azzal az indokkal, hogy e törvény gyakorlatba ültetése gazdasági egyensúlyzavart okoz. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.20)

50% alá süllyedt azok száma, akik úgy vélik, hogy Románia jó irányban halad

50% alá süllyedt azon román állampolgárok száma, akik úgy vélik, hogy az ország jó irányban halad, derült ki a legutóbbi közvéleménykutatás adataiból. A  lakósság a leginkább az egészségi állapot leromlása, a jövedelmek csökkenése és a munakhelyek elveszitése miatt aggódik. Az Inscop által  július 9-14 között végzett tanulmány szerint a megkérdezettek 46,7%-a úgy vélte, hogy Románia jó irányban halad, összehasonlitva az áprilisi felmérés adataival, mely szerint akkor az interjú alanyok 51%-a válaszolt meggyőzően ez irányban. Ugyanakkor, a megkérdezttek 53,6%-a szerint életük sokkal nehezebb ma, mint ezelőtt három évvel, mig 41%-a elégedett sorsával. Az Inscop-felmérés az „Adevărul” napilap kérésére készült. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.20)