2015.augusztus 3

A liberálisok nem támogatják a közjogi méltóságok és parlamenti képviselők fizetésemelését

Sulfina Barbu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke a párt politikai bürójának hétfői ülése előtt kijelentette, hogy a közjogi méltóságok és parlamenti képviselők fizetésemelését valamennyi költségvetési alkalmazott bérnövelésével együtt kell megvitatni. A PNL vezetőségének ülésén a liberálisok megállapodtak abban is, hogy az új adótörvényköny tervezetét meg kell vitatni a Szociáldemokrata Párttal (PSD) és az RMDSZ-el is. Alina Gorghiu, a PNL társelnöke egyik közösségi portálon máris közölte, hogy az RMDSZ helyeselte e tervezet megvitatását. A szociáldemokraták ideiglenes elnöke, Liviu Dragnea is bejelentette, hogy pártja nem utasitja el a konzultálást. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.03)

Egymillió tagot szeretne ősz elejére a Románia Haladásáért Országos Szövetség

Hivatalosan is létrejött a Románia Haladásáért Országos Szövetség és a Dan Diaconescu féle Néppárt fúzója. A Gabriel Oprea, jelenlegi belügyminiszter vezette politikai alakulat tagsága így látványosan megnövekedett. Amint Oprea elmondta: a Diaconescu féle Néppárt beolvadása előtt pártjának 358.000 tagja volt, az utobbi két hónapban, amióta a pártvezetők megegyeztek a fúzióról az további 70.000 taggal bővült. A kisebbik kormánypárt vezetői azt tervezik, hogy szeptemberig az ország minden településén területi szervezetet hoznak létre azzal a céllal, hogy elérjék az egymilliós tagságot. Az egyre nagyobb befolyásra szert tevő  Románia Haladásáért Országos Szövetség arra számít, hogy a 2016-os parlamenti választások előtti osztozkodáson az eddiginél sokkal több befutó helyet szerezhet meg a Szociáldemokrata Párttal közösen állított parlamenti jelöltlistákon. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.03)

A liberálisok a jegybank kormányzója mandátumának korlátozását kérik

Andreea Paul, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke szerint a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzójának megbizását két mandátumra kell korlátozni és a BNR „függetlenségének megerősitése” érdekében törvénytervezetet javasolt. A PNL-vezető azt állitja, hogy a „BNR működésére vonatkozó törvény nincs összhangban az Európai Unió alapszerződésével és az Európai Központi Bank szabályaival, amint ezt a 2012-es és a 2014-es, Romániára vonatkozó konvergencia jelentések ajánlják. A képviselőház jogi bizottsága kedvezően, mig a költségvetési-pénzügyi bizottság negativan véleményezte a Román Nemzeti Bank függetlenségének megerősitésére és a bankkormányzó mandátuma számának korlátozására hivatott törvénytervezetet. Andreea Paul okfejtésében a BNR jogállására vonatkozó 2004/312. számú törvény 33. cikkelyének kiegészitését javasolta a jegybank függetlenségének és hatékonyságának szavatolása érdekében. „Romániának az eurózónához való csatlakozásáért tiszteletben kell tartania a jogi kritériumot is, amely előirányozza a jegybank függetlenségének szavatolását és a bank Igazgatótanácsának magas szintű szakmai hozzáértését. Románia jelenleg nem tartja tiszteletbe ezen kritériumot”, hangsúlyozta Andreea Paul. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.03)

Románia, Németország és Bulgária a Fekete-tengeri stratégia felülvizsgálását javasolja

Románia, Németország és Bulgária a Fekete-tengeri régióra vonatkozó stratégia felülvizsgálására hivatott tervezetet javasolt, amely lépést jelenthet az EU Fekete-tengeri stratégiájának kidolgozása irányába, közölte Bogdan Aurescu külügyminiszter. Mint hozzáfűzte, Románia új stratégia kidolgozását javasolta a NATO szintjén is, mivel a tapasztalatok szerint „az Észak-Atlanti Szövtség érdeklődést tanusit a politikai és katonai jellegű kapcsolatok fejlesztése iránt a keleti és a déli szomszédságában fekvő országokkal. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.03)

A nagy szárazság miatt a gazdálkodók a hatóságok támogatását kérik

Az idei nagy szárazság számos növénykultúrának ártott és a gazdálkodók arra panaszkodnak, hogy a mezőgazdasági minisztériumtól segitség helyett mostanig csak igéreteket kaptak. A nagy felületű termések esetében a szaktárcának átfogó finanszirozási kimutatást kell készitenie, amelyet az EU-nak is jóvá kell hagynia. A legnagyobb veszteségek Moldovában és Dobrudzsa térségében, valamint az ország nyugati részében vannak, mondotta a román közszolgálati rádiónak Laurentiu Baciu, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeit tömöritő Liga elnöke. „A veszteségek mintegy két miliárd euróra tehetők”, fűzte hozzá. Megjegyzendő, hogy az öntözőberendezések felújjitása országos viszonylatban mintegy egy miliárd euróba kerül és Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter reményének adott hangot, hogy erre célra uniós pénzekhez jutnak, az úgynevezett „Juncker-terv” révén, amely egy európai befektetési terv, amely több, mint 300 miliárd eurót „pumpál” majd az EU-tagállamok gazdaságába. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.03)

Hamarosan átadják a forgalomnak a Lugos-Déva autópályaszakaszt

Az idén elkészül a mintegy 80 kilóméter hosszú, Lugos és Déva közötti autópályaszakasz, tájékoztatott Narcis Neaga, a Romániai Országos Országút és Autópálya Társaság (CNADNR) vezérigazgatója. Ami a Comarnic-Brassó autópályaszakaszt illeti, a munkálatok valószinüleg már az idén megkezdődnek, fűzte hozzá a vezérigazgató. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.03)

Andrei Demeny