2015. augusztus 11

Bekérették Románia budapesti nagykövetét a magyar külügyminisztériumba

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára kedden hivatalába kérette Victor Micula román nagykövetet, közölte a tárca az MTI-vel.A közlemény szerint az államtitkár magyarázatot kért Victor Ponta román miniszterelnök egyes hétfőn a Romania TV esti adásában elhangzott kijelentéseire, amelyekkel „Magyarországot elfogadhatatlan vádakkal illette”. Ezen vádak azt mutatják, hogy „a román kormányfő magyarellenes agitációval kívánja elfedni azt a belpolitikai válságot, amelyet kormánya tagjainak sorozatos vád alá helyezése és elitélése okoz”, fogalmaztak. A tárcánál hangsúlyozták: a Magyarországgal szembeni „román kormányzati kirohanások” már komolyan hátráltatják a magyar-román kétoldalú kapcsolatok és a jószomszédi viszony fejlesztését.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.11)

Traian Băsescu volt román államfő Románia és Moldova Köztársaság egyesülését szorgalmazza

Traian Băsescu volt román államfő részt vett a „Besszarábia és Románia újraegyesülése – a románok nemzeti célkitűzése 2018-ban” témakörű pódiumbeszélgetésen, amelyet a világszerte élő románok marosfői nyári egyeteme keretén belül szerveztek. Traian Băsescu úgy értékelte, hogy Romániának többet kell tennie a román propaganda kárára zajló orosz propaganda meghiúsitásáért.”Jól ismert, hogy Moszkva erőteljes propagandát folytat Kisinyóvban. Romániának nem sokat sikerült tennie, hogy a román nyelvű média jelen legyen Moldova Köztársaságban. A Pro TV, a román közszolgálati rádió és az Evenimentul Zilei napilap azon sajtóorganumok, amelyeket többé-kevésbé a román állam támogatott, ahhoz, hogy Moldavában is jelen lehessenek”, mondotta Traian Băsescu, aki úgy vélte, hogy „Moldova Köztársaságnak módositania kell az ország alkotmányán és ugyanakkor le kell mondania semleges magatartásáról”. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.11)

Kötelező lesz az egészségügyi kártya

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt kérte a kormánytól, hogy szeptember 1-től tegye kötelezővé az egészségügyi kártya használatát. Cristian Buşoi liberális európai parlamenti képviselő szerint e kártya használata kiküszöböli a csalásokat az országos egészségügyi rendszerből.” Hivatalos kormányközlemény szerint az egészségügyi kártya használata havonta 100 millió lej megtakaritást jelent az állami háztartásnak. Következésképpen, az utóbbi hat hónap alatt 600 millió lej folyhatott volna be a büdzsébe, ha országos viszonylatban használható lett volna a kártya. A kártya használata megakadályozza majd a fiktiv korházi beutalásokat, megszünnek a fiktiv laboratóriumok és az imagisztikai szolgáltatások”, fűzte hozzá Cristian Buşoi. Vasile Ciurchea, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke szerint még sokan nem vették át az egészségügyi kártyát, de e folyamat szeptemberben lezárul.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.11)

Augusztusban sem drágulnak a gyümölcsök és zöldségek

Dragoş Frumosu, az Élelmiszeripari Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke szerint augusztusban sem drágulnak a gyümölcsök és zöldségek, noha egyes termelők bejelentették, hogy a nagy szárazság miatt az árak megugranak.”Természetesen figyelembe kell vennünk a szárazságot, a termést, de nemcsak Romániában, hiszen az itthoni árakat igazitotjuk az európai agrártőzsdén gyakorolt árakhoz”, hangsúlyozta Dragoş Frumosu. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.11)

Júliusban történelmi mélybe süllyedt az infláció

Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint júliusban történelmi mélybe süllyedt az infláció. A Statisztikai Hivatal által kedden közölt adatok megerősitik a Nemzeti Bank becslését. A leginkább a burgonya és a friss gyümölcsök ára csökkent, de ezzel szembern drágultak a nem-élelmiszertermékek. A fogyasztói árak júliusban csaknem 1,7%-al voltak alacsonyabbak az elmúlt esztendő azonos időszakához képest, mig ez év júniusához képest 0,17%-al voltak alacsonyabbak és a legolcsóbb termékek között szerepeltek a zöldségek, burgonya és a friss gyümölcsök. Drágultak azonban a déli gyümölcsök, illetve a tojás. Az elemzett időszakban jelentősebben drágult a földgáz, azaz több, mint 11%-al.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.11)