2015. december 11

Módositások nélkül fogadták el a román közszolgálati rádió, illetve televizió 2016-os költségvetését

A parlamenti kulturális bizottságok módositások nélkül fogadták el a jövő évi költségvetés-tervezet értelmében a román közszolgálati rádiónak (SRR) és a köszolgálati televiziónak (TVR),valamint a Román Kulturális Intézménynek kiutalt összegeket. A szenátorok és a képviselők méltatták a román közszolgálati rádió idei tevékenységét, valamint azt amiként gazdálkodott az idei költségvetéséből. Ovidiu Miculescu, a román rádió elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az intézmény pénzügyi helyzete jó és 2016-ban 11 millió euró értékű befektetést terveznek a kultúra terén.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -12.11)

Dacian Cioloş miniszterelnök szakszervezeti konföderációk vezetőivel találkozik

Dacian Cioloş miniszterelnök pénteken szakszervezeti konföderációk vezetőivel találkozik. Öt szakszervezeti szövetség a hét első napjaiban azt kérte a kormánytól, hogy ne zárolja a január 1-től megigért országos minimálbér növelését. Ez irányban a kormány szakértői hatástanulmányt végeznek. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.11)

Az állandó bizottságok folytatják az állami- és társadalombiztosítási költségvetés-tervezetek vitáját

Az állandó bizottságok folytatják a jövő évi állami- és társadalombiztosítási költségvetés-tervezetek vitáját. Mostanig több minisztérium és intézmény költésgvetését hagyták jóvá, a kormány által javasolt formában, illetve a javasolt módositásokkal. Igy például, a  román köszolgálati rádió 2016-os költségvetését, például, módositások nélkül fogadták el.A szakbizottságok kedvezően véleményezték a munkaügyi minisztérium büdzséjét is, a kormány által javasolt formában, és elutasitották a parlamenti tagok által javasolt hét módositás mindegyikét, amelyek egyebek mellett, az országos minimálbér növelésére utaltak. Ana Costea munkaügyi miniszter reményének adott hangot, hogy mielőbb elfogadják az új bértövényt. A mezőgazdasági minisztérium költségvetését három módositás mellett fogadták el, amelyek az öntözőberendezés korszerűsitésére és a kutatás területére forditandó alapok kigészitésére vonatkoztak. A parlamenti bizottságok kiegészitették a kulturális minisztérium jövő évi költségvetését is Constantin Brâncuşi vilaghirű szobrászművész egyik alkotásának megvásárlására (öt millió lej), illetve az egyik UNESCO-műemlék rehabilitálása érdekében, mely célra 1,5 millió lejt forditanak. A bizottságok öt módositással jóváhagyták a külügyminisztérium 2016-os büdzséjét is. A módositó javaslatok a spanyolországi és az olaszországi konzulátusok megnyitásáról, illetve a büdzsé 9.800 lejjel való kiegészitéséről szólnak, mely összeget a világszerte élő románok támogatására forditják a jövő esztendőben. A bizottságok kedvezően véleményezték a régiófejleztési és közigazgatási minisztérium költségvetését is, noha a kiutalt összeg kevesebb a tavalyihoz képest, külön alapokat is előirányoz a földrengesveszélyes épületek rehabilitálására. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 12.11)

Négy romániai város pályázhat az Európa Kulturális Fővárosa címre 2021-ben

Négy romániai város, Bukarest, Nagybánya, Kolozsvár és Temesvár pályázhat az Európa Kulturális Fővárosa címre 2021-ben. A bukaresti kulturális minisztériumban pénteken tartott sajtótájékoztatón a zsűri tagjai kihirdették azon városok listáját, amelyek eséllyel pályázhatnak e címre. Romániából összesen tizennégy város pályázott, most ezek közül választották ki a négy jelöltet, amelyek tovább versenyeznek. Mint ismeretes, 2007-ben Nagyszeben viselte egy éven át ezt a címet.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -12.11)

Rozalia Ganciulescu