2016. január 5

Dacian Cioloş miniszterelnök ellátogatott egyik Dâmboviţa megyei óvodába

A munakügyi minisztérium közvitára bocsátotta a kedvezőtlen helyzetben levő családok gyerekeinek óvodába való beiratását ösztönző törvény alkalmazási normáit. A törvény előirányozza az OvidiuRo Egyesület által 2010-ben kezdeményezett „Minden gyerek az óvodába” kisérleti program kiterjesztését az egész országra. A cél a kis jövedelmű családok (családtagként mintegy 284 lej) három és hat év közötti gyerekeinek iskola előtti oktatásba való részvétele, melynek ösztönzésére mindegyik gyereket havi 50 lej értékű szociális jegyekben részesitenek. A román köszolgálati rádió helyi tudósitója szerint, Dacian Cioloş miniszterelnök kedden megtekintette a Dâmboviţa megyei Podu Cristinii település óvodáját, ahol a 14 beiratott gyerek közül 11 részesülhet e programba.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.05)

Ionuţ Stroe liberális képviselő a sajtószabadság fontosságáról beszélt

Ionuţ Stroe liberális képviselő, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (APCE) romániai fődelegátusa a lengyel médiatörvény módosítására reagált, amely véleménye szerint a közszolgálati rádió és televizió függetlenségét veszélyezteti. A lengyel parlamenti ellenzék mellett a német média és nemzetközi szakmai szervezetek is tiltakoztak a törvényjavaslat ellen. Mi több, a sajtószabadságot védelmező négy nemzetközi egyesült panaszt emelt az Európai Tanácsnál. A jogszabály értelmében a lengyel közszolgálati rádió és televízió vezetőit, akiket mostanig versenyvizsga meghirdetése nyomán választottak meg, a kormány nevezi meg, pontosabban a pénzügyminiszter. „Lényeges a sajtószabadság szavatolása egy demokrácia működésében, főleg egy uniós tagállamban”, hangsúlyozta Ionuţ Stroe, aki a román köszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában aggasztónak vélte, hogy e törvénytervezetet közvitára való bocsátás nélkül hagyta jóvá a varsói parlament alsóháza. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.05)

Moldova Köztársaség elnöke felújitotta a tanácskozásokat egy újabb kormányfő-jelölt megnevezéséért

Nicolae Timofti, Moldova Köztársaség elnöke kedden felújitotta a tanácskozásokat a parlamenti pártokkal egy újabb kormányfő-jelölt megnevezéséért, azt követően, hogy hétfőn kudarcba fulladt az új kormány beiktatása. A Demokrata Párt  (PD) vezetője, Marian Lupu, közölte, hogy január 11-ig ismertetik az államfővel a legkevesebb 51 képviselő által támogatott új jelöltet. Mihai Ghimpu, a Liberális Párt (PL) vezetője kijelentette, hogy pártja a  PD-vel  és a Iurie Leancă vezette csoporttal együtt megbeszéléseket kezdeményez a parlamenti többség megalakitása érdekében. A PL, a PD és a Leancă-csoport nem alkothatnak parlamenti többséget, mivel a 101 képviselőből álló kisinyóvi parlamentben mindössze 36 mandátummal rendelkeznek. A Moldovai Liberális Demokrata Párt a tárgyalásokon való részvételét az új kormányfő-jelölt megnevezéséhez való jogától tette függővé. Amennyiben a kisinyóvi kormányt nem szavazzák meg január 29-ig, az államfőnek kötelező módon fel kell számolnia a parlamentet és előrehozott választásokat meghirdetnie. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -01.05)

Késnek a vonatok a havazás miatt

Egyes vonatok több órát is késhetnek a havazás miatt, mi több kedden egy járatot törölni kellett. A közutakon is a téli viszonyoknak megfelelően halad a forgalom, bár jelentősebb fennakadást egyelőre nem jeleztek. Ami a légiszállitást illeti, a Henri Coandă nemzetközi repülőtéren nem annláltak egyetlen járatot sem, de viszont egyes gépek mintegy 30 perc késéssel is szállhatnak fel, a repülőgép felszállás előtti jégtelenítése miatt.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.05)

Rozália Gănciulescu