2016. március 3

Az igazságügyminiszter megküldte Laura Codruţa Kövesi újraválasztására hivatott javaslatot

Raluca Prună igazságügyminiszter megküldte javaslatát a Legfelsőbb Birói Tanácshoz (CSM) Laura Codruţa Kövesi újraválasztására vonatkozóan az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészi tisztségébe. Dana Pantazi, a CSM szóvivője megerősitette, hogy az igazságügyminiszter javaslatát február 29-én megkapták.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.03)

Lemondott Gabriel Oprea

Csütörtökön lemondott Gabriel Oprea a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) elnöki tisztségéről. A párttagokhoz intézett levelében Oprea kihangsúlyozta, hogy abbóli meggondolásból folyamodott e gesztushoz, hogy az idei választási évben egy plusz-esélyt tulajdonitson a pártnak és csapatának, valamint azért, hogy a személyével kapcsolatos viták nem ártsanak a párt imázsának. A pártot ideiglenes Neculai Onţanu vezeti.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.03)

A kutatási dolgozók szakszervezete felújjitotta a tiltakozást

A kutatási szakszervezeti tagok csütörtökön felújjitották tiltakozásaikat, hogy felhivják a figyelmet a tudományos-kutatási és technológia-fejlesztési intézmények dolgozóinak jelenlegi helyzetére, pontosabban arra, hogy több alkalmazott már hónapok óta nem kapott fizetést és alkalmatlan körülmények között dolgozik – viz- és fűtéshiány -, mutat rá a kutatásban és tervezési folyamatban dolgozók szakszervezeti szövetségének közleménye. A szövetség tagjai csütörtökön sztrájkőrséget álltak az Oktatási és Tudományos Kutatási Minisztérium székháza előtt és kijelentették, hogy egy héten át, naponta igy fognak tűntetni, elégedetlenségük kifejezésének érdekében. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.03)

Corina Creţu bemutatta a „Kevésbé fejlett régiók” kisérleti projektet

Corina Creţu regionális politikáért felelős európai biztos csütörtökön, Bukarestben bemutatta a „Kevésbé fejlett régiók” kisérleti projektet, amelyet két év alatt az ország észak-nyugati és észak-keleti térségeiben ültetik gyakorlatba. A projekt célja az európai alapok jobb felhasználása.”Ezek a régiók különböző fejlődési szintet értek el. Az Európai Bizottság megpróbál közreműködni a helyi és a központi román hatóságokkal a struktúrális problémák felkutatása érdekében, amelyek megakadályozzák vagy lasitják az európa alapok lehivását”, mondotta Corina Creţu, felhiva egyben a bukaresti kormány figyelmét arra, hogy még mindig nem küldte meg Brüsszelnek a három regionális korház – Kolozsvár, Jászváros és Craiova – felépitése finanszirozáshoz szükséges dokumentációt, noha csaknem egy évvel ezelőtt hirdették meg a pályázatokat.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.03)

Rozalia Gănciulescu – Agenţia de Presă RADOR