2016. március 8

Klaus Iohannis államfő a Kneszet elnökével folytatott megbeszéléseket

Klaus Iohannis államfő Yuli Edelstein-el, az izraeli parlament (Kneszet) elnökével folytatott megbeszéléseket, mely alkalommal  kifejezésre jutott, egyebek mellett, a Románia és Izrael közötti parlamentáris kooperáció megerősitésének szükségessége, a jelenlegi nemzetközi kihivások közepette. A két magas rangú tisztségviselő megvitatta a közép-keleti és az észak-afrikai helyzetet is.”A közép-keleti békefolyamat fontos téma számunkra, mivel a térségbeli helyzet alakulása nagymértékben kihat az európai államokra is”, hangsúlyozta Klaus Iohannis. A Kneszet elnöke reményének adott hangot, hogy Románia folytatja az aniszemitizmus elleni küzdelmét és megemlitette, hogy Románia mindig is támogatta Izraelt.”Köszönetet mondok Románia elnökének azért, hogy Románia a volt kommunista tömb egyedüli országa, amely nem szakitotta meg a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, valamint azért, hogy a nemzetközi fórumokon mindig kiáll Izrael mellett”, mondotta Yuli Edelstein. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -03.08)

Klaus Iohannis államfő támogatja a zsidó- és holokauszt múzeum létrehozását Bukarestben

Klaus Iohannis államfő bejelentette, hogy támogatja a zsidó- és holokauszt múzeum létrehozását Bukarestben és ez irányban mielőbb megbeszéléseket folytat a kormányképviselőkkel. A román államelnök bejelentése izraeli látogatása alkalmából hangzott el, azt követően, hogy beirta nevét a Jád Vásem emlékközpont vendégkönyvébe. A román közszolgálati rádió tudósitója szerint, Klaus Iohannis államfő kedden Jeruzsálemben ellátogatott a  Jád Váshem intézetbe, amely Izrael Állam Holokauszt Mártírjainak és Hőseinek Emlékintézete, ahol gazdag magyarázattal szolgáltak számára a romániai zsidók holokausztjáról. A háború előtti időszakban Romániában mintegy 850 ezer zsidó élt s ezeknek csaknem fele a holokasuzt áldozata lett. Jád Vásem emlékközpontnál Klaus Iohannis virágkoszorút helyezett el és újra meggyújtotta az örökmécsest a nácizmus és fasizmus hat millió áldozatának emlékére. „Látogatásom a Jád Vásem emlékközpontnál egybeesik azzal az ünnepi mozzanattal, amelyen Románia hivatalosan átveszi Berlinben a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség soros elnökségét. E két fontos mozzanat jelképezi, hogy mi, mint nemzet, szigorúan fellépünk a múltról való szándékos megfeledkezés ellen”, hangsúlyozta a román elnök.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.08)

A kulturális bizottág képviselői elhalasztották a SRR és a TVR működését szabályozó törvény modositásának megvitatását

A szociáldemokraták kérésére a kuturális bizottág képviselői a jövő hétre halasztották a Román Rádió Társaság (SRR) és a Román Televizió Társaság (SRTV) megszervezését és működését szabályozó törvény módositásának megvitatását. A Georgică Severin szociáldemokrata szenátor által kezdeményezett törvénymódositás egyebek mellett a két funckió: az elnök-vezérigazgató és az igazgatótanács elnöki tisztségének elkülönitését irányozza elő. A kulturális bizottság a jövő kedden kidolgozza a zárójelentést, amelyet megvitatás és jóváhagyás végett a képviselőáz elé terjesztenek, majd megküldik a szenátusnak, ez lévén e dokumentum esetében a döntő fórum. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.08)

Dacian Cioloş miniszterelnök Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral találkozik

Dacian Cioloş miniszterelnök kedd délután Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral találkozik Brüsszelben. A találkozó után a felek közös sajtóértekezletet tartanak. A megbeszélések a regionális biztonságra és a NATO kelet-európai jelenlétére összpontosulnak. Ezt követően Dacian Cioloş kormányfő Donald Tusk-al, az Európai Tanács elnökével folytat megbszéléseket, majd Románia nagykövetségén a belgiumi román közösség tagjaival találkozik. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.08)

Rozalia Gănciulescu