2016. március 17

„Törökországot segiteni kell a migrációs beáramlás megállitásában”

Az Európa Tanács csütörtöki és pénteki brüsszeli értekezletén az uniós vezetők a migrációs válságról, az Európai Unió hatáskörében elérhető lehetséges megoldásokról, valamint az EU-török megállapodás elfogadásáról tárgyalnak. A brüsszeli értekezleten részt vesz Klaus Iohannis államfő is. A román államelnök elutazása előtt kijelentette, hogy Törökországot segiteni kell a migrációs beáramlás megállitásában. Kétnapos találkozójukon az uniós vezetők folytatják a tárgyalást az Ahmet Davutoglu török kormányfő által március 7-én váratlanul előterjesztett javaslatokról. Ankara további pénzügyi támogatást kért az uniótól az országban tartózkodó szíriai menekültek ellátására, továbbá újabb öt fejezet megnyitását a vele folytatott csatlakozási tárgyalásokon. Egyes országok, köztük Ciprus is – amelyet Ankara nem ismert el – ellenzik ezen javaslatokat. Mint ismeretes, 2009-ben Ciprus megakadályozta Törökország uniós csatlakozását. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.17)

A szállitásügyi miniszter a TAROM légitársaságnál végzett kivizsgálások eredményeinek ismertetését kérte

Dan Costescu szállitásügyi miniszter a Romániai Civil Repülésügyi Hatóságtól a TAROM légitársaságnál több héten át végzett kivizsgálások eredményeinek ismertetését kérte, azt követően, hogy szerdán mintegy 100 alkalmazott tűntetett, mivel nem fizették ki a ledolgozott pótórákat.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.17)

Romániának szüksége van a kiberbiztonsági törvényre

Romániának szüksége van a kiberbiztonsági törvényre, mivel e térséget egyre gyakrabban használják bizonyos gazdasági, politikai és ideológiai érdekek érvényesitésére. Ez a konklúzió szabadult fel a román képviselőház Európai ügyekért felelős bizottsága és Hollandia bukaresti nagykövetsége által a Parlament palotájában szervezett csütörtöki értekezleten. Mihai Răzvan Ungureanu, a Külföldi Hirszerző Szolgálat igazgatója kifejtette, hogy világviszonylatban a kibertámadások a gyakoriság, terjedelem, összetettség és a súlyosság szempontjából megnövekedtek, párhúzamosan a célpontok diverzifikálásával. A kibertámadások kockázatát még mindig nehéz felbecsülni, mondotta Mihai Răzvan Ungureanu, hozzáfűzve: noha, nem nagy a valószinüsége a Románia elleni katasztrófális kibertámadásnak, az emberek egyre nagyobb technológiai függősége veszélyezteti az egész társadalmat. A vitán jelen volt Florin Cosmin, a Román Hirszerző Szolgálat igazgatója is, aki megerősitette a kiberbiztonsági törvény mielőbbi elfogadásának szükségességét.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.17)

A modern közigazgatás kiépitésére, európai alapokból, 658 millió euró áll Románia rendelkezésére

Vasile Dîncu fejlesztési miniszter csütörtökön bejelentette, hogy az európai alapokból finanszirozott négy új szerződést irtak alá, amelyek a közigazgatás, a viz- és erdőgazdálkodás, valamint a sürgösségi helyzetek kezelése terén gyakorlatba ültetendő projektekre utalnak. Igy, a következő hét évben 658 millió eurót bocsátanak Románia rendelkezésére a modern, hatékony és átlátható közigazgatás kiépitése érdekében.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.17)

Állami támogatásból és közadakozásból veszi meg Románia Brâncuşi egyik szobrát

Állami támogatásból és közadakozásból veszi meg a román állam Constantin Brâncuşi egyik, milliókat érő szobrát, közölte csütörtökön a kulturális miniszter.Vlad Alexandrescu sajtótájékoztatón elmondta, hogy a román állam megállapodott Constantin Brâncuşi világhírű román szobrász a Föld bölcsessége című, egy földön ülő meztelen nőt ábrázoló kisplasztikájának tulajdonosaival az alkotás megvásárlásáról. Az alkotás értéke 11 millió euró, amelyből az állam öt milliót áll, mig a fennmaradó összeget közadakozásból kell összegyűjteni. A szerződést a jelenlegi tulajdonosokkal október 31-ig véglegesitik.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 03.17)

Rozalia Ganciulescu