2016. április 5

Románia visszahivta a külföldre akkreditált 14 nagykövetét
Klaus Iohannis államfő kedden aláirta Románia külföldre akkreditált 14 nagykövetének visszahivásáról szóló rendeleteket. Az elnöki rendelet szerint a visszahivott román nagykövetek között szerepel a kisinyóvi,  az ukrajnai, a bosznia-hercegovinai, a törökországi és a finnországi román nagykövet. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.05)
Nem szerepel napirenden a kormányátalakitás
Dacian Cioloş miniszterelnök cáfolta a kormányátlakitásról nemrég megjelent információkat. A Romániai Városok Egyesületének képviselőivel tartott találkozón Dacian Cioloş kijelentette, hogy a kormányátalakitással kapcsolatos döntését akkor hozza meg és teszi nyilvánossá, amikor szükségesnek tekinti. Politikai források hétfőn arról tájékoztattak, hogy Dacian Cioloş a húsvéti ünnepek után kiértékeli minisztereinek tevékenységét és nem kizárt, hogy lesznek változások a kormányban. Az emlitett találkozón a miniszterelnök azt is bejelentette, hogy a kormány tervei szerint nemsokára közvitára bocsátják a közigazgatási reform elveit abbóli meggondolásból, hogy a júniusi helyhatósági választások után előterjeszthessék a közigazgatási reformcsomag részleteit. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.05)
A kormány két variánst tart szem előtt az közalkalmazottak új bérézési törvényénenk kidolgozásában
Vasile Dîncu miniszterelnök-helyettes kedden úgy nyilatkozott, hogy a kormány két variánst vesz figyelembe a közalkalmazottak új bérezési törvényének kidolgozásakor. Az első változat mindössze egy évre érvényes, mig a hosszú távon alkalmazandó variáns kidolgozása az új kabinetre hárul, mondotta. Vasile Dincu, aki a regiófejlesztési és közigazgatási miniszteri funkciót is betölti, kedden a parlamentben megerősitette, hogy a kormány tekintettel van a 2020-ig érvényes bértörvény-tervezet kidolgozására is. „Ha az egy évre szóló törvény-változat mellett döntünk, valósszinüleg a pillanatnyilag rendelkezésünkre álló költségvetési meggondolásból tesszük és nem más okból”, hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes. Megjegyzendő, hogy Dacian Cioloş kormányfő összehivta az új közalkalmazotti bérezési törvény kidolgozásával megbizott minisztereket, hogy a szerdai kormányülésen lehetséges legyen e jogszabáy-tervezet első olvasatban való megvitatása. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.05)
Ismét igényelhetők a kompenzált receptek
A háziorvosok keddtől ismét kiirják a kompenzált recepteket és a beutalókat, de a közeljövőben a tiltakozás minden eszközét felhasználják arra,  hogy problémáikat megoldják. A háziorvosok egyebek mellett a három hónapra elodázott keret-szerződés újratárgyalását követelik. Azt állitják, hogy az Országos Egészségbiztositó Pénztár képviselői nem tárgyaltak velük az új szerződés előirásainak kidolgozását megelőzően. Radu Tibichi, az Országos Egészségbiztositó Pénztár vezérigazgatója a román közszolgálati rádiónak kijelentette, hogy az általa vezetett intézmény figyelembe vette az orvosok véleményét és az általuk nyújtott szolgáltatásokat megfizették. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.05)
A Tarom újrainditotta brüsszeli járatait
A Tarom társaság közlése szerint napi egy menettéri járatot indit Bukarestből Brüsszelbe, tekintettel arra, hogy a Zaventem repölőteret csak részben nyitották meg. Georgeta Dinu, a társaság szóvivője megjegyezte, hogy a kedd délutáni oda-vissza járatokról van szó és azok az utasok is igénybe vehetik, akiknek a délelőtti járatra szólt a jegyük. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.05)
Átszervezik az Országos Út- és Autópálya Társaságot
Cătălin Homor, az Országos Út-és Autópálya Társaság (CNADRN) vezérigazgatója bejelentette, hogy szakértők segitségével átszervezik az útügyi hatóságot és egy saját ellenörző testületet is létrehoznak. Cătălin Homor arról is tájékoztatott, hogy csökkentik az igazgatók számát, mivel többen közülük nem szállitásügyi szakemberek, és a jövőben négy éves szerződéseket kötnek az utak karbantartására és minden szerződésre versenytárgyalást hirdetnek meg. Az átszervezés többeket zavar mivel a cél a pénzpazarlás megszűntetése és a csalások kiküszöbölése, fűzte hozzá a vezérigazgató. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 04.05)