2016. június 1

„Steadfast Cobalt 2016” NATO-gyakorlat, Bukarestben

Klaus Iohannis államfő részt vett a május 22-e és június 3-a között Bukarestben tartandó „Steadfast Cobalt 2016” elnevezésű NATO-gyakorlat alkamából szervezett tevékenységeken. Az államfő külön kitért a szövetséges Hiradó és Informatika Rendszerek interoperábilitását tesztelő és kiértékelő gyakorlat összetettségére. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a román hatóságok erőfeszitéseket tesznek Románia szerepének megerősitése céljából, amelyet mint a NATO keleti szárnyának biztonságát és stabilitását szavatoló ország minőségében tölt be. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.01)

A Délkelet-európai Együttműködési Folyamat szófiai csúcsértekezlete

A Délkelet-európai Együttműködési Folyamat szófiai csúcsértekezlete alkalmából a román és a bolgár kormányfő megbeszéléseket folytatott. A csúcsértekezlet részvevői közös nyilatkozatot fogadnak el a nyugat-balkáni országok európai integrációjának támogatására. Dacian Cioloş miniszterelnök a csúcstalálkozót megelőző közös sajtókonferencián elmondta, hogy Boiko Borisov bolgár kollégájával a NATO-n belüli kooperációról és az álláspontok harmonizálásáról tárgyalt az Észak-Atlanti Szövetség dél-keleti szárnyának megerősitése céljából, valamint a Fekete-tenger térségéről. Ez utóbbi témáról a felek a NATO ez évi, varsói csúcsértekezletének perspektivájában folytattak megbeszéléseket. „Mint NATO-tagországok, közös hadgyakorlatokat is szervezhetünk a Fekete-tenger térségében, lehetőséget adva arra, hogy katonáink közös taktikai gyakorlatokat végezzenek.”, hangsúlyozta a bolgár kormányfő. A két magas rangú tisztségviselő megvitatta azt a közös erőfeszitést is, amely a román és a bolgár állampolgárok kanadai vizumkötelezettségének eltörlésére irányul. Ami a kétoldalú kapcsolatokat illeti, a kormányfők egyet értettek azzal, hogy a román és a bolgár kormánynak  fenn kell tartania a közös találkozókat és megállapodtak abban, hogy a nyár végén e találkozók miniszteri szinten veszik kezdetét. A román rádió kiküldött munkatársának tudósitása szerint, a csúcsértekezlet munkálataink megnyitásán mondott beszédében Rosen Plevneliev bolgár elnök méltatta a Délkelet-európai Együttműködési Folyamatban részt vevő két ország – Roműnia és Bulgária – közös akcióit, amelyeket a térség fejlesztése érdekében fejtenek ki. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.01)

Tiltakoztak a tanügyi szakszervezetek

A tanügyi szakszervezetek tiltakozó felvonulást szerveztek a Victoria és a Cotroceni palota közötti útvonalon, mivel elfogadhatatlannak tartják a kormány ajánlatát, miszerint jövő év decemberétől 5 százalékkal emelik a béreket az oktatásban.  A tiltakozó akcióban három szakszervezeti szövetség, két diákszervezet és egy szülői szervezet szolidarizált. Simon Hăncescu, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek elnöke kedden a román közszolgálati rádiónak elmondta, hogy a bérkorrekcióról szóló tárgyalásokon több változat hangzott el, de a kormány mindegyiket visszautasitotta. Másrészt, Dragoş Pîslaru munkaügyi miniszter közölte, hogy a tárgyalásokat e hét végéig folytatják a szociális partnerekkel. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.01)

Határrendőröket vettek őrizetbe

Huszonhat ember ellen indult bűnvádi eljárás, közülük 18 határrendőr és vámos, aki a román-szerb határon levő Alsósztamora-Temesmóra határátkelőnél dolgozott. A vádhatóság szerint a határrendőrök ember- és árucsempészektől fogadtak el megvesztegetést, és lehetővé tették körözött személyek határátlépését is. Az ügyészség összesen 80 ember ellen folytat előzetes vizsgálatot szervezett bűnözési csoport létrehozása miatt. A határrendőröket és vámosokat a határátkelő vezetője szervezte be a váltásvezetőkkel együtt, a csúszópénzt elosztották egymás között. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.01)

Andrei Demeny