2016. június 14

 Sergio Mattarella olasz elnök bukaresti látogatása

Klaus Iohannis államfő kedden a Cotroceni palotában fogadta a Romániában látogatást tevő Sergiu Mattarella olasz elnököt. A megbeszélések után a két magas rangú tisztségviselő közös sajtóértekezletet tartott. A román államfő meggyőződésének adott hangot, hogy a két ország továbbra is erőfeszitéseket tesz a közös gazdasági potenciál kihasználása érdekben. „Abban állapodtunk meg, hogy új szintre emeljük a román-olasz gazdasági kooperációt. 2015 végén a kereskedelmi cserék volumene rekord szintet ért el, ami 13 miliárd eurónak felelt meg, Olaszország lévén Románia második legnagyobb kereskedelmi partnere”, hangsúlyozta Klaus Iohannis. „Olaszország megbecsüli a területén élő nagyszámú, egyre jobban beilleszkedő román közösséget, amellyel az ókorig visszanyúló közös történelmi és kulturális örökség is összeköti”, hangoztatta Sergio Mattarella olasz elnök, hozzáfűzve, hogy Róma támogatja Románia schengeni csatlakozását, amelytől az olasz fél az európai szolidaritás erősödését reméli”. Klaus Iohannis szerint Románia felvétele a belső határellenőrzés nélküli övezetbe az EU külső határainak védelmét erősítené. A Román Rádiótársaság elnök-vezérigazgatójával folytatott megbeszéléseken az olasz államelnök köszönetet mondott azért, hogy a román közszolgálati rádió propagálja Olaszország arculatát. Ovidiu Miculescu külön kiemelte a román és az olasz közszolgálati csatorna, RAI, között fenntartott privilegiált kapcsolatot.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.14)

Klaus Iohannis államfő a két fordulós helyhatósági választásokat szorgalmazta

Klaus Iohannis államfő a polgármesterek két fordulós választásokon való megválasztását szorgalmazta, s mint kihangsúlyozta, az új parlamentnek majd komolyan elemeznie kell e kérdést. Az államelnök kiértékelte a június 5-i helyhatósági választások lezajlását és ismételten kihangsúlyozta az urnákhoz való járulás és a közéleti funkciókat betöltő személyek integritásának fontosságát.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.14)

Nem jelölnek új házelnököt a román szociáldemokraták

Nem jelöl új házelnököt a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) a képviselőház élére, így az év végén esedékes parlamenti választásokig ideiglenes házelnök vezeti a román törvényhozás alsóházát, jelentette be Liviu Dragnea, a PSD elnöke kedden. A tisztség azért üresedett meg, mert a képviselőház előző nap megfosztotta tisztségétől a PSD-ből korábban kizárt Valeriu Zgonea eddigi házelnököt. A PSD végrehajtó bizottságának keddi döntését Victor Ponta volt szociáldemokrata miniszterelnök vereségeként tálalták a román hírtelevíziók, a politikus ugyanis hétfőn újságírók előtt bejelentette, hogy megpályázza a házelnöki tisztséget, jelöltségéhez azonban nem tudta megszerezni Dragnea és a párt támogatását.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.14)

Általános sztrájkkal fenyegetnek a polgármesteri hivatalok és a megyei tanácsok dolgozói

A polgármesteri hivatalok és a megyei tanácsok dolgozói bejelnették, hogy a jövő hónap közepétől meghatározatlan időre általános sztrájkba lépnek.A Közigazgatási Szakszervezetek Országos Szövetsége (FNSA) a munkaügyi minisztérium elé terjesztett dokumentumban közölte a tiltakozó akciók kirobbantását. A FNSA szerint a megyei és helyi önkormányzatokban dolgozókat diszkriminálja a 2016/20-as számú sürgősségi kormányrendelet, amely a 2016-ban közpénzből fizetett személyzet bérezését szabályozza, miközben a nem helyi közigazgatási alkalmazottaknak 70 százalékos fizetésemelést ír elő.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 06.14)